0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Ősszel indul a próbavágás Mélykúton

Ősszel megkezdődhetnek a próbavágások a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. mintegy 12,6 milliárd forintos beruházással épülő új víziszárnyas-vágóhídján - közölte Kiss István, a zrt. igazgatósági elnöke a Bács-Kiskun megyei Mélykúton. A kormány által 4,4 milliárd forinttal támogatott zöldmezős beruházással mintegy 350 új munkahelyet hoznak létre a felső-bácskai városban.

Kiss István az üzembejáráson elmondta: a közel 9 hektáros telken a beépített terület több mint 18 ezer négyzetméter lesz. Az új üzem alapkövét múlt év szeptember 15-én rakták le és az építkezés első ütemét idén szeptember végére szeretnék befejezni és akkor kezdődnének a próbavágások. A tervek szerint novemberben már teljes kapacitással működhet a vágóhíd, ahol egy tízórás műszakon 50 ezer kacsát dolgozhatnak fel. A vágóhíd mellett készül egy feldolgozó üzem, egy hűtő- és fagyasztóház és egy szennyvíztelep is.


Kiss István elmondta, az építkezés mintegy 35 százalékos készültségi állapotban van, a zordra fordult idő nem akadályozza belső gépészeti munkák végzését és a betonozást. Közölte: egyedül a hűtőház munkálataival kellett a mostani időjárás miatt leállni. Hozzátette: kapacitásban és technológiai fejlettségben kevés hasonló pecsenyekacsa-vágóhíd és feldolgozóüzem létezik, amelynek beindulásával a Hunent piacvezetővé válhat a legfőbb piacokon is.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke elmondta, jelentős támogatást nyújtottak a városnak a Területi- és településfejlesztési operatív programban (Top). A megyei Top-forrásokból mintegy 400 milliós fejlesztés valósul meg a mélykúti ipari parkban, ahol egy inkubátorházat is építenek. Az újabb fejlesztésekkel további beruházásoknak teremtenek kedvezőbb feltételeket.

Kovács Tamás, mélykúti polgármester hozzátette, egy ötezer lakosú város életében nagyon fontos egy ilyen szintű beruházás, új munkahelyek jönnek létre és megnöveli a településhez befolyó iparűzési adót. A város bevételei szinte megduplázódnak – mondta.

A nyilvános cégadatok szerint a Hunent 2016-ban 8,49 milliárd forintos értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 9,24 milliárd forint után. A cég adózott eredménye 215 millió forint volt a 2015-ös 104 millió forintot követően. A társaság nettó árbevételéből mintegy 37 százalékkal a belföldi, 63 százalékkal pedig az exportpiac részesedik. Az export értékesítés jelentős része az uniós országokba, ezen belül is a legnagyobb mértékben Németországba irányul. A belföldön értékesített áru zömmel a kis- és nagykereskedelmi egységeken keresztül jut el a fogyasztókhoz.
 

 

Forrás: MTI