0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Innováció a háttériparban is

Bár a házigazda intézményt jelenleg Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karának hívják, már 20 éve azonos helyszínen várta az érdeklődő kertészeket a Kert-Tech Kertészeti Technikai Kiállítás Kecskeméten.

Február utolsó péntekén a volt Kertészeti Főiskola központi épületében a Magyar Kertészeti Háttéripari Egyesület 26 tagja vonultatta föl kertészeti termesztéshez szükséges termékeit és szolgáltatásait. Az igen széles kínálat kiterjedt a szaporítóanyagtól, termesztőközegektől, fóliaházaktól kezdve a tápanyagokon, a biológiai növényvédelemben alkalmazott hasznos élőlényeken át az öntözéstechnikáig, növényház-vezérlésig, illetve jelölő táblákig, csomagoló anyagokig. Köztük számos újdonságot is megismerhettek a kertészek.

Versenyképességünk, piacaink megőrzéséhez nélkülözhetetlen az innováció, hangsúlyozták a szakmai előadásokban is, és a fejlődésnek nemcsak a technikában, technológiában, hanem a szabályozási környezetben, valamint gondolkodásunkban is meg kell jelennie.

A magyar kertészet jelenleg a teljesítőképességének még mindig csak legföljebb a 30-40 százalékát használja ki, márpedig azt legalább 60-70 százalékra kellene emelni ahhoz, hogy jó minőségű termékekkel piacot építhessünk 

 -mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Országos Kertészeti Osztálya vezetője. Ennek mindenekelőtt a családi gazdaságokat támogató adórendszer a feltétele, amelynek részeként a vitathatatlanul alapvető élelmiszereknek minősülő zöldségek és gyümölcsök általános forgalmi adóját is 5 százalékra kell csökkenteni, különben továbbra is virágozni fog a feketekereskedelem.

A fejődéshez emellett kellő szaktudásra van szükség, ennek megszerzéséhez a NAK képzési programokkal, bemutatókkal, szakmai tanácskozások szervezésével járul hozzá. Emellett pedig közvetítő szerepel vállal abban, hogy a technológiai, közgazdasági kutatások eredményei mihamarabb eljussanak a fölhasználókhoz. A kertészeti termelés termés- és jövedelembiztonságához alapvető az öntözés, az öntözött területek bővítéséhez, a víztakarékos megoldások kidolgozásához a NAK együttműködik a szakmai intézményekkel. Folytatja fogyasztásösztönző marketingkampányát is, és szakmai segítséget nyújt a termelői értékesítő szervezetek továbbfejlődéséhez.

Bár a NAK öt kertészeti alosztályából a zöldség-gyümölcs a legerősebb, ezekben az ágazatokban sem odázható el a további technikai, technológiai korszerűsítés. A gyógynövény esetében kitörési pont lehet, ha a jelenlegi 70 százalékos gyűjtési arány rovására a termesztést bővítjük. A dísznövényágazaton lendíthet a Green City mozgalom fölfutása, a szőlőtermesztésben pedig az árstabilizáció, valamint a csemegeszőlő térnyerése. A kamara a célok megvalósítása érdekében minden szakmai szervezetet bevont a munkába, mondta Mártonffy Béla.

A szentesi Árpád-Agrár Zrt. újabb fejlesztésekkel igyekszik megtartani, erősíteni piaci helyzetét: az újonnan épített, összesen 4,5 hektáros, diffúz üveggel borított, termálvízfűtésű, a legkorszerűbb technológiával fölszerelt növényházaikban február első hetében már kiültették a paradicsomot, tudtuk meg Csikai Miklóstól. A vállalat elnök-vezérigazgatója szerint jelenleg nem a piac, hanem a megfelelő minőségű és mennyiségű árualap hiánya a legnagyobb gondunk. Ez az oka, hogy belföldön is fokozatosan visszaszorul a piaci részesedésünk, és nem csak a hajtatott termékekből.

Ennek megváltoztatásához a versenytársakhoz hasonló színvonalon kell teljesítenünk, azaz kizárólag az intenzív kertészeti kultúráknak van létjogosultsága. A technikai, technológiai fejlesztés, a környezetbarát megoldások bevezetése nem odázható el. Óriási hátrányunk a szervezetlenség is, úgy tűnik évtizedek alatt sem tanultuk meg, hogy nem legyőzni kell a szomszéd kertészt, hiszen ezzel gyengítjük egymást, miközben a nálunk „okosabb”, együttműködésre, őszinte partnerségre nyitott versenytársak elhúznak mellettünk. Azt is el kell fogadni, hogy:

„nem lehet a kertészetet általában támogatni, meg kell határozni a fejlesztési prioritásokat, célokat, határidőket kell kitűzni. A valós versenyhez pedig azonos feltételek kellenek, azaz olyan és akkora támogatásokra van szükség, mint amennyit a versenytársak kapnak”.  

Képes ízelítő a kiállításról, bővebben a Kertészet és Szőlészet későbbi számában.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu