0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Mióta sörízű, az alkoholmentes is jobban fogy

Tavaly 25 százalékkal 114 ezer hektoliterre nőtt az alkoholmentes sörök fogyasztása Magyarországon a Magyar Sörgyártók Szövetségének előzetes adatai szerint, vagyis csaknem 23 millió korsóval fogyott e változatból. Igaz, a mennyiség így sem éri el a hazai sörpiac 2 százalékát.

Schillinger Attila, a sörszövetség igazgatója arra számít, hogy e termékcsoport értékesítése az idén is töretlen lesz. Mint mondta, a műszaki fejlődés lehetővé teszi, hogy valóban sörízű alkoholmentes sörök készüljenek.

Nemzetközi trend az alkoholmentes sörök térhódítása, a CNN Money szerint már 2016-ban 5 százalékos növekedést jósolt e kategóriának az Euromonitor International, míg a teljes sörpiac kicsit zsugorodott. A legnagyobb amerikai sörgyártó azt várja, hogy 2025-re a teljes portfóliója 20 százalékát teszik ki az alacsony alkoholtartalmú vagy alkoholmentes sörök. Szakértők szerint azok keresik ezt az italtípust, akiknek az életmódjába ez illik, de nem akarnak lemondani a sörről.

A The New York Times is felfigyelt rá, hogy a német téli olimpiai csapat sportolói előszeretettel választották Pjongcsangban az alkoholmentes sört. A lap által idézett 2009-es kutatás során a Müncheni Műszaki Egyetemen maratonfutóknál vizsgálták a verseny előtti és utáni alkoholmentes sörfogyasztás hatását. Arra jutottak, hogy a söröző futóknál kevesebb gyulladás és felső légúti megbetegedés lépett fel, és ők gyorsabban is regenerálódtak. A kedvező hatásokat a kutatók elsősorban az alkoholmentes sörben fellelhető polifenolok magas koncentrációjának tulajdonították. A globális piac 43 százalékot nőtt 2011 és 2016 között, ma már négyszázféle alkoholmentes sör kapható.

Forrás: Világgazdaság