0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Digitális Agrár Stratégia készült a XXI. századi mezőgazdaságért

Elkészült a Digitális Agrár Stratégia szakmai tervezete, amelyet már a héten társadalmi vitára bocsátanak és várhatóan még a tavasszal dönthet is a kormány a megvalósításáról – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Deutsch Tamás, Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.

A magyar mezőgazdaság számára fontos felgyorsítani a digitálizációs folyamatok terjedését, a precíziós technológiák átvételét, és a tárca nemcsak ezt nemcsak belföldön, hanem a Közös Agrárpolitika 2020 utáni szabályainak kialakítása során is elő kívánja segíteni – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Digitális Agrár Stratégia elkészültét bejelentő sajtótájékoztatón. Szavai szerint javasolni fogják majd a KAP 2020 tárgyalások során, hogy ezt célzó képzési támogatás, illetve a digitális szolgáltatások igénybevételét segítő szaktanácsadás is kapjon támogatást. Emellett fontosnak tartotta a digitális rezsicsökkentés megvalósítását is.

Európában elsőként Magyarországon készült el átfogó, részletes szakmai program az agrárium digitalizációját előkészítendő, így a hazai mezőgazdaság az első között profitálhat a folyamat előnyeiből – mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. A magyarmezogazdasag.hu kérdésére hozzátéve, hogy

a következő 3-5 évre szóló stratégia következetes végrehajtása tízmilliárdos nagyságrendű ráfordítást igényel a kormányzat részéről, azonban akár 60 százalékkal is növelheti az agrárium kibocsátását.

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy a kormányzat 2010 óta azon dolgozott, hogy hatékonyságuk és versenyképességük fokozása mellett erősítse meg a hazai kis- és közepes agrárvállalkozásokat, hozzátéve, hogy a következő években meghatározza a mezőgazdaságban dolgozók életét az, hogy hogyan tudnak részt venni a digitalizációban. Mint mondta, már most is lehet pályázni ilyen megoldások bevezetésére, ezt terjeszti majd ki a Digitális Agrár Stratégia.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke kijelentette, hogy „az alapok megteremtése” hektáronként két, egy intelligens gépsor bevezetése azonban már 40-50, míg ha járműnavigációs szintig menő adatgyűjtést vezetnek be, akár 80 euró is lehet a költségcsökkentés, miközben a hozamok emelkednek. Épp ezért a digitális technológiák alkalmazása már nem egyszerűen kényelmi funkciót jelent, hanem versenyképességi kényszert – hangoztatta az elnök.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu