0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egyre többet költünk virágra

Az utóbbi három-négy évben folyamatosan nőnek az eladások, de a virágokhoz kötődő ünnepeken, mint a nőnap, az átlagos többszörösére ugrik a hazai vágott- és cserepesvirág-forgalom – mondta a Treer András, a Magyar Díszkertészek Szövetsége kereskedelmi bizottságának vezetője.

A legnagyobb forgalmú időszak anyák napja környékén van, mivel ehhez közel tartják a középiskolás ballagásokat is. Ezt a nőnapi forgalomnövekedés követi, de jelentős például a Valentin-nap is, amikor a januári nyugalom után nagy élénkülés tapasztalható a virágok piacán. Treer András szerint korábban arra számítottak, hogy a nőnap – amelyet a rendszerváltás előtt politikai színezettel is felruháztak – veszít a jelentőségéből, de ez nem történt meg.

A Valentin-napnál pedig érdekesség, hogy viszonylag új keletű ünnep, mégis jól beágyazódott, és jelentősen növeli az egyszálas virágok, főleg a vörös rózsa forgalmát. A virágeladások szempontjából jelentős ünnep még az általános iskolai ballagás, a Mária-, Erzsébet- és Katalin-névnapok, valamint a mindenszentek és a halottak napja.

Forrás: Világgazdaság