0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Hatvan év után újra gidrán csikó Mezőhegyesen

Megszületett a 2018-as év első gidrán csikója a fajta bölcsőjében, Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-ben.

A fajtát a Magyar Országgyűlés 2016-ban hozott törvénye értelmében 2017-ben telepítették vissza, 60 év után Mezőhegyesre a Földművelésügyi Minisztériummal történt egyeztetés után.

A fajta bölcsőjébe akkor visszatelepített 96 egyedből álló állomány egyik kancájának csikója így az első gidrán, mely több évtized után Mezőhegyesen, a 20-i ménesben született meg. A csikó felmenőinek eredménye alapján várhatóan majd a military vagy a díjugró sportban lesz hasznosítható.

A csikó apja Déva Gidran 13 (Riadó) 1993-ban született, 25 éves. Anyja a 2009-ben született Gidrán XXVI-9 Sopánkodó, aki a mezőhegyesi 2-es kancacsaládból származó egyed. A csikó apjával, Déva Gidran I-es törzsszámú ménnel korábban Szeder Tamás versenyzett.

A gidrán kanca édestestvére Gidrán XI-4 Sóhaj, aki 2004-ben a fiatal lovak világbajnokságán a terepszakaszt nyerte a military szakágban, William Fox-Pitt lovagolta. Szintén aznapra időzített és majdnem ugyanazokban a percekben született Mezőhegyesen egy magyar sportló csikó is. A 39-i ménesben született csikó anyja Bergenye, 2005-ös születésű pejkanca, akinek apja Stauffenberg, anyja Miss.

A csikó apja Canabis. A kancacsikó Bergenye hatodik elléséből született. A magyar sportló egyedei eredményesen szolgálják ki a lovassportokat, túlnyomó részt díjugratásban hasznosíthatók, de lehetséges a military és fogathajtó szakági hasznosításuk is.

Forrás: beol.hu