0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Vendégségben Sasi lovasbirtokán

Igazi falusi, muskátlis vasútállomási kép fogad, amikor leszállok Csömörön a HÉV-ről. Csend van és nyugalom. Élhető a vidék. Itt található Sasvári Sándor, vagy ahogyan szinte mindenki nevezi, Sasi kertje, de inkább lovasbirtoka. Látszik rajta, hogy sok-sok vendéget vezetett már itt körbe.

Miközben az istállók körül sétálunk, szeretettel megsimogatja egyik-másik ló fejét, akik kedves ismerősként üdvözlik. Igen, akik – mert mindegyiküknek nemcsak saját neve, lakrésze, de élettörténete és önálló személyisége van. Az egyikkel aznap reggel már kilovagolt – ez sport, hobbi, szenvedély és életforma egyszerre.

A fauna az úr

A flóra, a növények inkább csak keretezik az idilli környezetet. Évtizedek alatt alakult ki ez a birodalom. Jelenleg tizenhárom ló, köztük több bértartásban, és persze kutyák, macskák élnek Sasvári Sándor, felesége és két lánya társaságában. Számtalan növény díszlik, tuják, muskátlik, petúniák, mézvirágok és más egynyáriak szegélyezik a bejáratot. A zenés színművész, ha úgy tetszik musicalszínész szinte minden szabad percét a lovakkal, a kertben, családjával tölti. Hogy ér rá minderre ennyi szerep mellett? Jól beosztja az idejét, mint afféle fegyelmezett sportember. Általában karizmatikus személyeket formált meg élete során és teszi ezt ma is, mindennap. Többször játszotta Jézust, volt Julianus barát, Che Guevara az Evitából, Vronszkij az Anna Kareninából, Tony a West Side Storyban. A hazai musicalszerzők és rendezők mindig számítanak rá, de játszott operettben és operában is. Manapság pedig az utóbbi évek egyik legsikeresebb musicaljében, a Mamma Miában alakítja Sam Carmichaelt a Madách Színházban, nyáron a Szegedi Szabadtéri Színpadon, legutóbb pedig Debrecenben. Akkora az érdeklődés, hogy egy évre előre nem lehet jegyet kapni a darabra. Imádja a közönség ezt a világhírű Abba-slágerekből összeállított kedves bohóságot.

Játszott több filmben és tévéjátékban is, és számos olyan produkció is rátalált, amelyben operaénekesi tudását is kamatoztathatta, mint például legutóbb a Kincsem című, pazar kiállítású filmsiker.

Élhető vidék

A szerepekre a dolgozószobájában, nyáron leginkább a teraszon, a hátsó kertben készül. Közben arra is van ideje, hogy lovasversenyeken vegyen részt, ahonnan legtöbbször győztesként tér haza a csömöri birtokra. Díszpolgára a településnek, és ami legalább ennyire fontos a kitüntetés mellett, hogy láthatóan büszkék rá és szeretik az itt élők. Sasi – ahogy a szomszédoktól a HÉV-állomás büfés kiszolgálónőjéig a faluban mindenki köszönti-becézi – számos szakmai elismerést kapott már. 1991-ben Az év zenés színésze lett, többször volt EMeRTon-díjas, átvehette az Az év musicalszínésze díjat, valamint a Regionális Príma díjat, 2013-ban pedig Jászai Mari-díjat kapott. A Szent György Lovagrend és a Vitézi rend tagja.

Ma már egyértelmű, hogy Csömör annak idején jó választás volt, hiszen közel van Budapesthez, nyugodt, biztonságos, élhető vidék, távol minden hamisságtól, procctól. A főváros 9. kerületében, a Mester utcában nőtt fel, és már ott, akkor úgy érezte, hogy neki mindig is köze lesz a lovakhoz, pedig akkoriban csak szódáskocsikat húzó paripák trappoltak arrafelé. Már több évtizede, hogy megvalósult a gyerekkori álom, hogy állatok vegyék körül. Jellemző, hogy előbb az istálló épült fel, majd azt követte a gondosan megépített, tágas ház. Sokáig csak egy üvegfal választotta el az építkező családot a szinte családtagként kezelt állatoktól.

Muskátlizuhatag

A közvetlen szomszédságban ma a testvére lakik a családjával. Amikor a gyerekek még kicsik voltak, jó volt bújócskázni, futkározni, vagy éppen fára mászni, esetleg a kertvégi patak vizében pocsolni. Ma már nagyok a lányok, Léna és Emília 19, illetve 15 évesek, sportolnak, lovagolnak, akárcsak Ildikó, a művész felesége.

A ház, amelynek erkélyéről muskátlizuhatag omlik le, belakott, otthonos. Az alsó szinten található a garázs, a tároló, a vendégszoba, valamint a művész dolgozószobája, stúdiója. Itt ülünk le beszélgetni, ahol a polcokon már alig férnek el egymás mellett a könyvek, CD-k, kitüntetések, a többi helyet pedig számítógépek, hangszerek, folyóiratok foglalják el. Az 1986-ban a Jézus Krisztus Szupersztárral berobbanó színész annak idején basszusgitárosként kezdte pályafutását, több beatzenekarban is játszott, és tagja volt a Színészzenekarnak is. Aztán ahogy felvirágzott a musicalek és rockoperák korszaka, a sokoldalú tehetséget kívánó szerepek rátaláltak a ma is aktívan díjugrató művészre.

Az emeleti családi traktus csupa fény, az ablakokból és a jókora teraszról csábító, mindig megújuló élményt nyújt a kilátás az istállókra, a lovakra, távolabb az erdőre.

Egy kert persze sosincs készen, mindig változik, minden évben más képet mutat, hol az egyik virág nyílik gazdagabban, hol egy másik virít jobban. A legszebb talán – jegyzi meg elgondolkodva –, amikor a cseresznyefák nyílnak. Ez a látvány nemcsak Japánban varázsol el mindenkit, de szerte a világon, így Csömörön is…

Nem bízná másra

Ma már akad segítség a gyümölcsfák, a gyep, a kerti növények és az állatok körül, de palántázásra se nagyon futná az idejéből. Amikor megkérdezem, mi a kedvenc kerti foglalatossága, amit nem enged ki a kezéből, rögtön rávágja: a locsolás. Nyáron, amikor reggel még minden csendes, különösen jó öntözni. Míg zúdul a víz a szomjas, felüdülni vágyó növényekre, van idő átgondolni a napot. A lovasbirtok összenőtt a művésszel, és családjával.

Egyszer Duisburgban két éven át Jean Valjean szerepét alakította Victor Hugo Nyomorultak című darabjában. Ma is örömmel gondol vissza arra az ápolt, gyönyörű németországi kertre, és a házra, ahol annak idején lakott. Nagyon összebarátkoztak a családdal is, akik otthont nyújtottak nekik arra a két évre.

A kert tavasztól késő őszig nagy vendégeskedések, sütögetések helyszíne, a művészkollégák, barátok szívesen jönnek hozzá. Olyannyira, hogy akadt, aki beleszeretett Csömörbe, és itt telepedett le. Miközben búcsúzunk, még leszed egy száradó virágfejet a muskátliról – hiába, közeledik az ősz. A jó gazda figyelmét azonban semmi nem kerüli el.

Forrás: Kertbarát Magazin