0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A kukoricánál volt tavaly a legnagyobb visszaesés

A Központi Statisztikai Hivatal elkészítette a szántóföldi növénytermesztés 2017-es adatainak elemzését.

2017-ben a fontosabb őszi betakarítású növények termésmennyisége – az előzetes adatok alapján – elmaradt a rekordévet jelentő 2016. évitől, amihez a nyári aszályos időjárás is jelentős mértékben hozzájárult. Közel 200 ezer hektárral (7,9 százalékkal) kisebb területen közel 2,7 millió tonnával (13 százalékkal) kevesebb gabona termett. A legnagyobb visszaesés a kukoricánál következett be, amelyből az előző évinél 22 százalékkal kevesebbet (6,8 millió tonnát) takarítottak be. 2017-ben napraforgóból a hosszú aszályos és forró nyár ellenére közel 2 millió tonnát takarítottak be, amely a 2016. évinél 6,4, a 2012–2016.évek átlagánál 27 százalékkal volt nagyobb.

Az Agrárium, 2016 című összeírás adatai alapján a különféle szántóföldi növények termesztésével foglalkozó gazdaságok méretkategóriákon belüli eloszlása különböző. Búzatermesztéssel sok 2 hektárnál alacsonyabb szántóterülettel rendelkező gazdaság foglalkozik, de jelentős a gazdaságok száma az 5-50 hektáros nagyságkategóriákban is, ahová a kukorica-, a napraforgó- és lucernatermesztéssel foglalkozó gazdaságok nagy része sorolható.

2017-ben az ország mezőgazdasági területének 82 százaléka szántóterület volt. A mezőgazdasági terület arányában a legnagyobb szántóterülettel Békés, Baranya, Tolna, Vas és Győr-Moson-Sopron megyék rendelkeznek. A szántóföldi növények közül a búza vetésterülete Heves megyében a legnagyobb (32 százalék), Jász-Nagykun-Szolnok (29), Fejér (27) és Győr-Moson-Sopron (27) megyékben jelentős, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig a legalacsonyabb arányú. A legtöbb kukoricát és napraforgót Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében termesztik, ahol 39, illetve 26 százalékos a vetésterület aránya. Repcétjellemzően a Dunántúlon termesztenek, Vas megyében 17, Zala megyében 15 százalékos a vetésterület aránya a szántóterületből.

A teljes elemzés itt olvasható.

Forrás: NAK/KSH