Back to top

Egészséges és környezettudatos is medúzacsipszet ropogtatni

Nem könnyű elképzelni, hogy a puha, zselészerű medúzából ropogós csipsz készülhet. Azonban ez a fogás az ázsiai konyhában régóta jelen van. Amellett, hogy egészséges, még környezetbarát is a fogyasztása, mivel a túlhalászás következtében a halállományok csökkennek, ellenben a medúzák elszaporodtak.

Fotó: Mie T. Pedersen
Egy dán posztdoktori kutató, Mathias P. Clausern a Dél-Dániai Egyetemről azért fogott kísérletezésbe, hogy megfejtse, hogyan lehet a zselészerű medúzából ropogós nassolnivalót készíteni. Mindez azután történt, hogy maga is evett ebből a nem mindennapi csemegéből.

„Miután megkóstoltam a medúzát, tudni akartam, hogyan alakulhat át egy puha, zselés anyag valami ropogóssá, amit megeszünk” mondta Clausen.

A medúza az ázsiai konyha egyik gyakori alapanyaga már évszázadok óta, de a nyugati világ számára még mindig szokatlannak számít. Hagyományos módon a medúza harang alakú ernyőjét vagy testét több héten át sóban és alumínium-kálium-szulfátban (egy timsó féleség) pácolják, ezzel érik el a ropogós, marinírozott állagot. A dán kutatócsapat azonban létrehozott egy olyan technológiát, amivel ugyanezt az eredményt pár nap alatt lehet elérni.

„Etanol segítségével készítettünk egy ropogós állagú medúza csipszet, ami gasztronómiai szempontból potenciálisan érdekes lehet” mondta Clausen.

A kutatócsapat továbbra is próbálja megfejteni, hogyan alakulnak át a zselés anyagú medúza ernyőjének rostos szálai a pácolás folyamán ropogóssá. „Keveset tudunk a medúzák molekuláris felépítéséről” magyarázta Clausen „Még mindig nem vagyunk benne biztosak, hogy miféle struktúrát sikerült vizualizálnunk.”

A túlhalászás és a klímaváltozás csökkentette a kereskedelem számára (korábban) rendelkezésre álló halállományokat. Ezt az ökológiai rést töltik be a medúzák, és állományaik annyira felszaporodtak, hogy óriási rajokat alkotnak. A halászati iparág emiatt potenciális élelmiszerforrásként tekint a medúzákra, amiknek segítségével etetni lehetne a növekvő népességet. Sőt mi több, a medúzáknak számos pozitív élettani hatásuk van: gazdagok B12 vitaminban, magnéziumban, foszforban, vasban és szelénben.

Clausen elmondta, hogy a tudóscsapat reméli, mélyebbre áshatják magukat a medúzák ernyőjének felépítésében, illetve hogy a fogyasztásuk milyen érzeteket kelt a szájban. Ez az új tudományos megközelítés hatással lehet a medúzák jövőbeni gazdasági jelentőségére is, sőt, úttörő lehet olyan élelmiszerek elterjesztésében, melyek nem szokványosak.

„Mivel ez egy úttörő munka, úgy gondolom, hogy minden elérhető eszközzel azon kell lenni, hogy az egészséges táplálkozás tudományos vonatkozásában ráébresszük az embereket erre a teljesen új tudomány területre” mondta Clausen.

Forrás: 
www.sciencedaily.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Készül a terv a balatoni nádasok védelmére

Valamelyest csökkent a balatoni nádasok területe, és kis mértékben ugyan, de a minőség is romlott. A most készülő terv szabályozza majd, hogy mely területeken mikor lehet aratni, ez is a nád minőségének javulását szolgálja.

Lisztéria a kolbászban is

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormányhivatal arról tájékoztatja a fogyasztókat, hogy az Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztálya a tiszafüredi a Hegedűs Hús Bt. által gyártott és a Körösmarket Kft. által forgalmazott kolbász forgalomból való kivonását és a fogyasztókhoz eljutott termékek azonnali visszahívását rendelte el.

Feltörőben a kézműves sör

A nyári meleg és az oroszországi labdarúgó világbajnokság bizonyára egyaránt jó hatással lesznek a hazai sörgyárak 2018-as teljesítményére, de az elmúlt 3 év adatait vizsgálva sem panaszkodhatnak a magyarországi főzdék – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

10 tonna hal 15 ezer liter vízben főzve: újra hódít a halászlé Baján

Hivatalosan is megkezdődött a Bajai Halfőző Fesztivál szombaton kora este, amikor mintegy ezerötszáz bogrács alatt gyújtották meg a tüzet a Bács-Kiskun megyei városban. Nagy István agrárminiszter az eseményen célként jelölte meg, hogy emelkedjen az országos halfogyasztás átlaga.

Brexit: reménykednek az ír gazdák

Zökkenőmentes agrárkereskedelemre számítanak az ír gazdák hazájuk és az Egyesült Királyság között a Brexitet követő időszakban is. A brit szándékokra alapozott reményeket azonban könnyedén szétzúzhatja a valóság.

Versenyképes a magyar hal?

Az agráripar képviselőivel telt meg a bajai turisztikai központ július 11-én. A vendégek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun megyei szervezete által megtartott szakmai nap alkalmából látogattak el a városba. A konferencián elhangzó előadások során a résztvevők tájékoztatást kaptak a hazai hal- és vadgazdálkodást érintő fejlesztésekről és jövőbeli tervekről.

Nem sajnálják a búzát a rászorulóktól a gazdák

A Békés megyei gazdák idén is kitesznek magukért, csak Kondoroson eddig közel tíz tonna búzát ajánlottak fel.

Nagy sörteszt: a Nébih atomjaira bontotta a dobozosokat

A nyár és a meccsnézés egyik sláger termékét, a világos dobozos söröket tesztelte Szupermenta projektjében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Első alkalommal fordul elő, hogy mindent rendben találtak a szakemberek, még jelölési hiba sem akadt.

Primőr zöldségek közmunkásoktól: nyitnak a helyi piacok

Érik a paradicsom és paprika is már a somogysárdi fóliasátrakban. Tizenegy közmunkás gondozza reggeltől estig a növényeket. Somogy több településén is javában zajlanak a zöldségszüretek. A terményeket pedig helyi termelői piacokon értékesítik.

Aflatoxin a tejben?

A tejben is megtalálható, potenciálisan közegészségügyi veszélyt jelentő aflatoxin felmérését és visszaszorítását tűzte ki célul az a program, melyre mintegy 300 millió forintot nyertek a NKFIH pályázatán a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kutatói.