Jellemzője, hogy rendkívül hosszú és tiszta lábakon áll, melyről úgy tartják, hogy megnöveli e lovak élettartamát.
A flamand ló Németalföld déli részén volt jellemző hidegvérű ló a brabanti és az ardenni mellett. A flamand hidegvérű lovat nagyszámban exportálták az Egyesült Államokba, ahol nagyra becsült igáslóként hatalmas népszerűségre tett szert. Tiszta, száraz, bokaszőrtől mentes lábaival kevésbé érzékeny az éghajlatra, mint a brabanti vagy ardenni. Vonóereje valamivel kisebb, de azt könnyebb kezelhetőségével és kitartásával kompenzálja. Ezek a tulajdonságai tették Kanada és Amerika-szerte közkedveltté. És mivel Belgiumból vitték ki Amerikába ezt a hidegvérű lovat, így ott ez terjedt el belga hidegvérű néven.
Ezt a hidegvérű lófajtát is elsősorban igás célokra tenyésztették ki, de természetéből és külleméből adódóan sokoldalúan hasznosítható. Tenyésztésénél törekedtek arra, hogy egy impozáns, nagyméretű, ugyanakkor elegáns, harmonikus felépítésű lovat alkossanak.
Fő színe a sárga és annak különböző árnyalatai. A sörény, a farok és a lábvégek lehetőleg világosak. Sokszor nagy jegyek láthatók a lovakon, jellemző a széles hóka. Más szín is megengedett, de a deres színváltozat nem kívánatos.
Kifejlett lovaknál az ideális marmagasság minimum 170 centiméter, átlagos marmagasságuk 170-190 cm között mozog. A lépésnek szabályosnak, rugalmasnak és térölelőnek kell lennie, az ügetésnek szintén szabályosnak, simának.
A cikk Jancsó Ritának a Kistermelők Lapja márciusi számában megjelent részletes cikke alapján készült.
