0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Nyílt nap a tápiószelei génbankban

Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezett nyílt napot és magbörzét a Növényi Diverzitás Központ Tápiószelén, március elején. A látogatók bepillantást nyerhettek az intézet génbanki munkájába. Magot cserélhettek és génbanki mintákat is kaphattak térítésmentesen a kertészkedők. A fajták fönnmaradásának egyik fontos módja ugyanis a házikerti továbbtermesztés.

Az intézetben tárolt tájfajták nagyban hozzájárulnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez. A tudományos kutatómunka mellett a NöDiK fontos tevékenysége az is, hogy kapcsolatot tart a kertészkedő nagyközönséggel. Ajánlati listák alapján génbanki minták közreadásával ismerteti meg a lakosságot a kereskedelmi forgalomban nem kapható változatokkal. A visszajelzések alapján nagyon népszerű ez a szolgáltatás, az elmúlt időszakban 11 ezer mintát adtak ki, mondta el a rendezvény megnyitóján Érdiné dr. Szekeres Rozália, a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályának vezetője.

A Növényi Diverzitás Központ (NöDiK) az 1959-ben alapított Agrobotanikai intézet jogutódaiként 2010-ben alakult meg Tápiószelén. A világ 13. legnagyobb mezőgazdasági génbankjaként tartják számon, ahol 53 ezer génbanki tételt, azon belül 130 ezer mintát őriznek. A NöDiK Magyarország legjelentősebb növényi génmegőrző központja, amely a GMO-mentes mezőgazdaság egyik bázisa is, tudtuk meg Baktay Borbála igazgatótól. A több mint húsz hűtőtárolóban főleg gabonafélék, továbbá maghüvelyesek, takarmánypillangósok, ipari növények, zöldségfélék, fűfélék, valamint gyógy- és aromanövények magjait tárolják. Az elmúlt években szőlő- és gyümölcsfajta-gyűjtemény is létesült, valamint egy magángyűjtő felajánlásának köszönhetően több száz nőszirom- és sásliliomfajta is eltelepítésre került. Elmondta, hogy a Kárpát-medencében a sok ezer év alatt kialakult kultúrnövény-változatok nagy részét sikerült megőrizni a mai kor és jövő nemzedékei számára, ami Európában egyedülálló.

Sajnos az élőhelyek a kedvezőtlen környezeti hatások és az emberi tevékenység miatt egyre szűkülnek, ezért a termesztő és termőhelyi megőrzést génbanki tárolás egészíti ki. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a kiskerti termesztések óriási szerepe van abban, hogy használjuk, fogyasszuk, és saját magfogással fenntartjuk a régi fajtákat, tájfajtákat, amelyek az adott ökológiai viszonyokhoz jól alkalmazkodtak. A tájfajtákat az idők során az emberek magas beltartalmi értékeik és ízük, zamatuk, küllemük, illetve könnyű termeszthetőségük alapján válogatták ki. Sok szempontból ezek a változatok a kiskertekben sikeresebben termeszthetők, mint a kereskedelmi forgalomban kapható, igényesebb hibridek. Ugyanakkor nem szabad őket túlértékelni, nem minden esetben ellenállóak a betegségekkel szemben, de mindenképpen ott a helyük a kertekben és a kisebb gazdaságokban is. Sokan vannak, akik ezt generációk óta művelik, és például a dédszülőktől „örökölt”, kedvelt babfajtát termesztik évről évre.

A nyílt napon az érdeklődők a NöDiK szakembereinek vezetésével megismerkedhettek az intézetben folyó munkával. Végigkísérhették a mag útját a magfogástól, tisztítástól, szárítástól a génbanki megőrzésig. Beléphettek azokba a laboratóriumokba, ahol például a magvak életképességi, valamint a kultúrnövények beltartalmi, illetve genetikai vizsgálatait végzik. Megtekinthették a szárító és tároló helyiségeket, és bepillanthattak azokba a helyiségekbe is, amelyekben, például a burgonyaváltozatok szövettenyészeteit tárolják. Megtekinthették a gyümölcsfajta-gyűjteményt, és metszési bemutatón vehettek részt.

A tápiószelei Növényi Diverzitás Központ nemcsak a nyílt napon, de az év bármely részében várja az iskolai, szakiskolai, illetve kertbarátokat csoportos látogatása keretében, előzetes bejelentkezés alapján. Az intézet egy százhektáros arborétumban helyezkedik el, ami szintén sok érdekességet őriz.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu