A propoliszt a méhek a család egészségi állapotának fenntartása érdekében gyűjtik. Ha jelentős mennyiségű növényi gyantaforrásra bukkannak, a gyűjtők társakat toboroznak. Ám a toborzáskor szokványos méhtáncot nem a bejárathoz közeli lépen lejtik, hanem ott, ahol a propolisz bevetésére szükség van, vagyis egy rés, vagy a kaptárba bekerült állattetem környékén.
A kijáró méhek kevesebb mint egy százaléka kutat növényi gyanták illetve azok helyettesítésére alkalmas anyagok után.
A propoliszt többnyire nyír- és fűzfák levélrügyeiről, ezen fák, bokrok sérült kérgén megjelenő gyantákból szedik össze. A kutatók azt is megfigyelték, hogy növényi gyanták hiányában a méhek akár száradó festéket, szurkot, ablakból gittet és hasonlóakat is összegyűjtenek, mint helyettesítő anyagokat. Ezeket megpróbálják aztán saját mirigyváladékaik hozzáadásával propolisszá alakítani.
A méhek a réseket több vagy kevesebb propolisszal is kitömhetik, ez attól függ, melyik fajhoz tartoznak. A kaukázusi méhek például jelentős mennyiségű propolisszal szűkítik le a bejáratot.
Amikor a méhész a tél elmúltával kaptárt bont, előfordult, hogy az aljdeszkán egy vékony propoliszréteggel bevont egértetemet talál.
Az American Bee Journal egyik friss cikkében a szerzők Al Avitabile és Diane L. Fountas írják le saját kísérleteik alapján, hogy a kaptárba bekerült egértetem hogyan is kerül bepropoliszozásra.
Köztudott, hogy az egerek a nyár elmúltával, amikor a hómérséklet csökkenni kezd, zárt tereket keresnek, hogy ott vészeljék át az évszak viszontagságait. A kaptárak, amennyiben be tudnak menni, alkalmas telelőhelyet jelenthetnek nekik, ahol fészküket levelekből, állati szőrből, tollakból állítják össze.
Eközben a kaptárban található lépekből darabokat csípnek le, hogy azok ne bontsák meg az egérfészek egységességét. Előfordul, hogy az így elkészített egérfészkek nagysága kosárlabda méretű is lehet (mindez persze Észak-Amerikában).
Amikor a cikk szerzői egy egértetemet helyeztek az egyik kaptárba a következőket figyelték meg:
Nagyjából 24 óra elteltével a tetem szinte teljes felületéről eltávolították a méhek a szőrzetet és a csupasz bőrt propolisszal vonták be. Érdekes párhuzam, hogy a Nicrophorus nemzetségbe tartozó temetőbogarak is eltávolítják az egértetemek szőrét, mielőtt elássák azokat.
A következő napon a méhek vagy megették (?) vagy eltávolították az egér jobb lábának izomzatát, így a lábak csontozata is láthatóvá vált.
Három nap múlva a bepropoliszozott egértetem mellé a méhészek két szúnyoghálóból készült hengert helyeztek. Az egyikben újabb egértetem volt, míg a másik „kontrollként” üres maradt.
A méhek az elvárással ellentétben nem kezdték el bevonni a hengert propolisszal. Valószínűleg tapintásukkal is érzékelniük kell a kaptárban a tetemet ahhoz, hogy fertőzési gócnak tekintsék és propolisszal vegyék körbe.
Néhány hét múlva ugyanebbe a kaptárba négy egértetemet helyeztek. A méhek elkezdték a tetemek „feldolgozását”, bár a folyamat hosszabb időt vett igénybe. Érdekességként megfigyelték, hogy ez alkalommal a méhek az egerek szőrtelenítése során a szőrdarabkákat nem azonnal hordták ki, hanem kupacokba gyűjtötték és csak később távolították el a kaptárból.
Ez a „kísérlet” természetesen nem tudományos, de fontos megfigyelés, és további kísérleteknek lehet a kiindulópontja, hiszen számos kérdést vet fel, melyekre érdemes lenne megtalálni a választ: