0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Fazekas Sándor: eredmények és kihívások

Jó eredményekkel, de számos kihívás közepette néz szembe a jövővel a magyar mezőgazdaság - mondta el Fazekas Sándor egy keddi gazdafórumon. A földművelésügyi miniszter szerint a továbblépés lehetősége az agrárdigitalizációban, a versenyképesség javításában és az új exportlehetőségek felkutatásában van.

Az elmúlt évek agráreredményeit összegezte kedden megrendezett Gazdafórumán Fazekas Sándor. A földművelésügyi miniszter előadásában kitért arra, hogy jelentősen, mintegy másfélszeresére nőtt a magyar mezőgazdaság teljesítménye az elmúlt nyolc évben, az agrárkivitel értéke megközelíti a 9 milliárd eurót, és mintegy 70 ezer fővel többen dolgoznak a mezőgazdaságban. Az eredmények mellett ugyanakkor több kihívással is szembe kell néznie a hazai agráriumnak. Ezek között van a Közös Agrárpolitika, a támogatási rendszer 2020 utáni keretrendszere, amely jelenleg formálódik, és egyelőre számos részlet nem ismert még. Ilyen kihívás az Oroszország által továbbra is fenntartott kereskedelmi embargó, és így az új exportcélpontok fellelésének kényszere, valamint a klímaváltozás és a Brexit hatásai is. 

A szakminiszter szólt a továbblépés lehetőségeiről is. A magyar mezőgazdaság versenyképességét, eredményességét tovább javíthatja a jövőben az agrárdigitalizáció elterjedése, a számítástechnika adta lehetőségek kihasználása. Ez ráadásul egyszerre környezetvédelmi, takarékossági és versenyképességi előnyt is jelent. Fontos továbbá az is, hogy Magyarország sikerrel jelenjen meg a feltörekvő piacokon termékeivel, így Kelet-Ázsiában és Afrikában is vannak lehetőségek a jövőben, ahol a magyar agrárexport megtalálhatja a számítását. Ezeken a területeken ráadásul nem csupán termékekkel, hanem technológiai exporttal is megjelenhet Magyarország – tette hozzá.

Az előadást követően kötetlen pódiumbeszélgetésre került sor, ahol Fazekas Sándor reagált a közönség által felvetett kérdésekre is. 

Nézze meg Fazekas Sándorral készült interjúnkat:

youtube://v/uNB2nG7nOKw

 

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu