0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Másfél év múlva jelenhet meg a jogszabályokban a mézjelentés

Másfél év múlva születhetnek meg a jogszabályok az Európai Parlamentben (EP) március 1-jén elfogadott mézjelentés alapján - mondta Erdős Norbert jelentéstevő, a Fidesz európai parlamenti képviselője kedden sajtótájékoztatón, Békéscsabán.

Az MTI kérdésére kifejtette, azzal, hogy az EP 560 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 28 tartózkodás mellett fogadta el a jelentést, megszületett a legmagasabb szintű, méhészettel foglalkozó dokumentum, amely egy erős „nyomásgyakorlási lehetőség”.

Hozzátette, írásbeli kérdésekkel, a különböző frakciókból érkező árnyék-jelentéstevőkkel rendszeresen meg fogja keresni az agrár és vidékfejlesztési biztost, Phil Hogant. A másik érdekérvényesítési út, ha a tagállamok szakminiszterei vetik fel az Európai Tanácsban a témát – húzta alá. Véleménye szerint Phil Hogan jól érti a probléma súlyát, és Fazekas Sándor miniszterre is „mindig lehet számítani”. A képviselő elmondta, ha a jelentésben foglaltak fele megvalósul, azzal jól rendezhető a 620 ezer európai méhész helyzete.

Kifejtette, a jelentésben javasolják, hogy a méhészek képzésére fordítható összeget a jelenlegi évi 36 millió euróról 50 millióra emeljék, és hogy a mézek üvegén pontosan tüntessék fel, hogy mekkora része melyik országból származik. Most csak azt kell ráírni, hogy uniós, unión kívüli vagy keverék mézet tartalmaz-e – magyarázta.

Hozzátette, a méhekre káros növényvédő szerek, az úgynevezett neonikotinoidok használatát a jelentés betiltaná. Megjegyezte, a kutatók és a szakma már megtalálta a megfelelő helyettesítő anyagot.

Elmondta, Magyarországon az éves méztermelés közelít a 25 ezer tonnához, ennek 75 százalékát főként hordós kiszerelésben exportálják a termelők az EU-ba. Fontosnak nevezte, hogy nőjön a kiszerelt, feldolgozva értékesített méz aránya.

Az Európai Unióban évente körülbelül 240 ezer tonna mézet termelnek, amely az igények 60 százalékát fedezi. Kínából évi 100 ezer tonna mézet importálnak, ám az Eurostat adatai szerint ennek 20 százaléka hamisított.

Magyarországon, az agrárkormányzatnak köszönhetően, két-három éve nincs kínai méz a polcokon

– mondta a politikus.

Árgyelán János, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) szaktanácsadója közölte, idén 25-30 százalékkal csökkent a hordós méz felvásárlási ára, ha a jelentésben foglaltak megvalósulnak, az megtisztítaná az európai piacot, ami áremelő hatású lenne. Kifejtette, az OMME-nak mintegy 14 ezer tagja van, akiknek 920 ezer méhcsaládja van, ők termelik a hazai méztermés háromnegyedét. Békés megyében 1357 méhészet és 68 ezer méhcsalád található.

Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke a bioméhészet előretörését nevezte kitörési pontnak. Mint mondta, a bioméz nagykereskedelmi ára a hagyományos duplája. Magyarországon alig 300, Békésben 19 méhész foglalkozik biogazdálkodással, ám az ökológiai gazdálkodást ellenőrző-tanúsító szervezet, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. adatai szerint a jelenleg megtermelt bioméznek a többszörösére lenne kereset.

Herczeg Tamás (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselőjelölt Magyarországot Spanyolország és Románia után a harmadik legnagyobb mézhatalomnak nevezte az EU-ban.

Forrás: MTI