0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kézműves és egészséges termékekben erősít a Kométa

Több mint 43 milliárd forint volt a Kométa forgalma 2017-ben, a kaposvári húsüzem beruházásai az elmúlt 10 évben elérték a 8 milliárd forintot. A vállalat a kézműves gyártással elérhető minőséget szeretné megvalósítani ipari körülmények között.

Ennek jegyében egyes termékekben mostantól 25 százalékkal csökkentjük a sótartalmat, a szóját pedig már eddig is teljes mértékben nélkülözte a kaposvári húsüzem – mondta Giacomo Pedranzini, a Kométa 99 Zrt. ügyvezető igazgatója.  Az élelmiszerkönyv tavalyi szigorítása a Kométát nem érintette, hiszen korábban is szigorúbb követelményekkel működött, mint amit a szabályok előírnak – tette hozzá.

Bódi Krisztina marketingigazgató szerint a fogyasztók keveset tudnak a termékekről, ezért fölhívta a figyelmet a gyártók felelősségére és kiemelte az élelmiszeripari innovációk jelentőségét.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere közölte, hogy a Kométa több mint 700 munkahelyet teremtett és a város egyik legnagyobb adófizetőjeként kiemelkedő mértékben járul hozzá a helyi fejlesztésekhez. Üdvözölte egyúttal a legújabb termékfejlesztést, amely – mint mondta – bővítheti a kaposvári üzem piacát és növelheti a cég bevételeit. 

Massimo Rustico, Olaszország budapesti nagykövete szerint a kaposvári húsüzem példaértékű lehet az önkormányzat és helyi vállalkozások együttműködésében, ezért üdvözölte a menedzserszemléletű városvezetési gyakorlatot. Az olasz családi tulajdonban álló Kométa fontos szerepet tölt be a két ország közötti kereskedelemben, amelynek értéke tavaly elérte a 10 milliárd eurót – tette hozzá. 

A nagykövet kiemelte, hogy Magyarország a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Olaszországnak, de szüksége volna további feldolgozóipari beruházásokra. Jelentős mennyiségű magyar élelmiszer úgy hagyja el az országot, hogy a feldolgozás más államokban történik, a nyersanyagokhoz hozzáadott érték nem belföldön keletkezik – hangsúlyozta. 

A Kométa 1994 óta működik Kaposváron, árbevétele 2016-ban 36 milliárd forint volt. A somogyi megyeszékhely 2013-ban 2 milliárd forintos tőkeemeléssel 38 százalékos tulajdonrészt szerzett a Kométában, amelyből 33 százalékot az olasz tulajdonosok 2020 végéig 1,735 milliárd forintért visszavásárolnak. A húsüzem termékeinek csaknem felét Olaszországban értékesítik. 

Forrás: MTI-Eco