Back to top

Az őstermelők nézzék át a NAV-os Szja-bevallást!

Nem készíti el teljes egészében az adóhivatal az őstermelők személyi jövedelemadó bevallását. A NAV, bár részben átveszi a papírmunkát a gazdálkodótól, de a végleges beszámolót az adózónak kell elkészíteni. A NAV szóvivője elárulta, hogy miért így működik a rendszer.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóügyi szóvivője, Kis Péter András a Magyar Időknek elmondta:
– A NAV idén ötmillió embernek állított ki bevallási tervezetet, ezekben az iratokban azok az adatok szerepelnek, amelyekről a hatóság hivatalos úton tudomást szerzett Ilyen például a munkaviszonyból, a megbízásból származó fizetés, honorárium. Az őstermelőként szerzett összegeket azonban a NAV nem ismeri, erről csak maga az érintett tájékoztathatja a hatóságot.

Hatszázezer forintig nem kell bevallást készíteniük az őstermelőknek
Ha tehát valakinek csak ennél kisebb őstermelői bevétele volt az elmúlt esztendőben és más összeghez nem jutott, egyáltalán nem kell most bevallást leadnia, ha pedig más típusú jövedelme volt, amit az értékhatár alatti őstermelői összeggel egészített ki, akkor csak a más típusú bevételét kell szerepeltetnie az adóügyi dokumentumon.

Értékhatár felett

A szóvivő elmagyarázta, mit kell tennie az adózó őstermelőknek: 
– Március óta minden magánszemély megnézheti a számára készített adóbevallási tervezetet az ügyfélkapu segítségével. Akinek van belépési lehetősége, kódja, annak nem kell mást tennie, mint megnyitnia a dokumentumot, a szerkesztés lehetőségre kattintania és beírnia az őstermelésből származó bevallásköteles bevételét – már ha volt ilyen.

Ha csak olyan összeghez jutott, amelyet a NAV feltüntetett a bevallási tervezeten, úgy elegendő az iratot elektronikus úton, a program segítségével elküldeni a hatóságnak.

Más a helyzet, ha valaki azt kérte, hogy postán küldje meg címére a hivatal a tervezetét.
A NAV az ő munkájukat azzal igyekezett megkönnyíteni, hogy egy dokumentumban összefoglalta azokat a jövedelmeket, amelyekről korábban információ érkezett.
Fontos, hogy az érintett adófizetőknek új bevallást kell készíteniük, annak kitöltésében lehet érdemi segítség a NAV postán érkező összefoglalója.
Az adózók átmásolhatják a számokat, s ha kell, ki is egészíthetik azokat. Az ilyen bevallás elkészíthető az interneten vagy hagyományos módon, kézzel. Lényeges, hogy a nyomtatványok beérkezésének határideje május 22.

Forrás: 
Magyar Idők

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Illegális almarakományra csapott le a NAV

Békés megyében állították meg a pénzügyőrök azt a teherautót, amely megközelítőleg 2 300 kilogramm almát szállított Szegedre. Az áru semmilyen azonosításra alkalmas jelöléssel nem rendelkezett.

A NAV 200 milliós adócsalást leplezett le

A NAV gyanúja szerint 200 millió forint adót csalt el egy tizenegy emberből álló borral kereskedő és fuvarozással foglalkozó bűnszervezet. Ügyüket vádemelési javaslattal adták át a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.

Kérdése van az őstermelői járulékfizetésről? Itt a NAV válasza

A mezőgazdasági őstermelők járulékfizetésével kapcsolatban felmerülő legfontosabb kérdéseket – és válaszokat – az adóhivatal gyűjtötte csokorba.

Idén is nyerünk néhány napot az szja-bevallással!

Pünkösdnek hála, az adózók nyernek néhány napot az szja-bevallással, melynek benyújtási határideje május 22. Fontos, hogy az adózók már nem kérhettek munkáltatói adómegállapítást, ám a NAV az eddigieknél szélesebb körben segít.

Rekordszinten az agrárium hitelállománya

Az agrárgazdaság hitelállománya az elmúlt év végére elérte az 1084 milliárd forintot. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint az egyéni gazdaságok hitelállománya az előző évhez képest 20,6 százalékkal, 309,7 milliárd forintra nőtt 2017-ben - írta a Magyar Idők.

Péntekig árgus szemmel figyeli a zöldségeseket a NAV

A zöldség-gyümölcs kerül most terítékre az adóhatóságnál. Elsősorban a számlaadást vizsgálják a NAV-osok Komárom-Esztergom megyében.

Július 1-ig kell az automatákat bekötni a NAV-hoz

Eddig 4500 ital- és áruautomatát szerelt fel felügyeleti egységgel a Magyar Posta, ami előfeltétele annak, hogy legkésőbb július 1-jétől rálásson a forgalmukra az adóhivatal - írja a csütörtöki Világgazdaság.

Figyelem: ma kérhető utoljára az szja-tervezet postázása!

Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók 2018. március 19-én kérhetik utoljára a szja-bevallás tervezet postázását levélben, sms-ben vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, telefonon, valamint az ügyfélszolgálatokon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

Segély helyett adókedvezmények

Szakmai körökben is többször elhangzott már, hogy az egyenlő versenyfeltételek, átláthatóbb piac érdekében indokolt lenne átalakítani a jelenlegi adózási rendszert. Gödöllőn, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet évnyitó rendezvényén Kemény Gábor, az Agrárgazdasági Kutató Intézet információs igazgatója világított rá az őstermelők adózási kedvezményeire, azok eredetére.

Értékesítési rekord a jubileumi Magyar Ízek Vásárán

A cudar idő ellenére 7 500 látogató volt kíváncsi a hétvégén megszervezett Magyar Ízek Tavaszi Vásárára, ahol több mint ezer hamisítatlan hazai élelmiszer termékből válogathattak, emellett színes gasztronómiai és kulturális programok is várták őket. A helyszínen árusító kis- és őstermelők visszajelzése alapján mintegy 125 millió forint összegben vásároltak a látogatók a két nap alatt.