0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egyszerre drágult és lett olcsóbb is a paradicsom

Februárban a mezőgazdasági termelői árak 4,9 százalékkal növekedtek az egy évvel korábbiakhoz képest a növényi termékek árának 6,2 és az élő állatok és állati termékek árának 2,6 százalékos növekedéséből eredően - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gabonafélék ára 18,1 százalékkal emelkedett egy év alatt februárra, a januári 11,2 százalékos drágulást követően. A búza ára 10,8, a kukoricáé 26,3 százalékkal nőtt.

A gyümölcsök ára 28,9 százalékkal megugrott.

A zöldségek ára 16,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly februárban, ezen belül a burgonya ára 18,0 százalékkal csökkent egy év alatt. A KSH adatai szerint a paradicsom 23,1, az uborka 30,1, a fejes saláta 45,4 százalékkal olcsóbb volt, mint tavaly februárban

A vágósertés ára 7,5 százalékkal visszaesett, felvásárlási ára kilogrammonként 357 forint volt februárban. A korábbi hónapokban megfigyelhető csökkenő trend ebben a hónapban megfordult – közölte a KSH. A vágómarha ára 14,7 százalékkal emelkedett

A paradicsom felvásárlási ára februárban jelentősen, 35 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, piaci ára viszont 32 százalékkal csökkent. A felvásárlási árban a drágább és kisebb méretű fajták vannak többségben, ez okozza az áremelkedést.

Az élő állatok termelőiár-szintje 0,8 százalékkal mérséklődött, az állati termékeké 10,0 százalékkal magasabb lett februárban. A vágócsirke ára 0,6 százalékkal nőtt. A tej ára 7,7, a tojásé 21,6 százalékkal volt több.

2018 január-februárban az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 2,6 százalékkal nőttek, ezen belül a növényi termékek ára 3,0 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 2,0 százalékkal emelkedett.

Forrás: MTI