0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Indulhat a tavaszi búza, a kukorica és a napraforgó vetése

A sok csapadék gondot okozott a termelőknek, de a jó idő beköszöntével lassan megszűnnek a belvizes területek. Így vetik már a tavaszi búzát és a kukoricát is.

Az őszi kalászosok áttelelése problémamentes volt, ígéretesek a hozamaik, miként az őszi vetésű repcének is. Ezeknek a növényvédelme és műtrágyázása folyamatosan zajlik. A hirtelen jött meleggel gyors fejlődésnek indultak a növények – mondta a Magyar Hírlapnak Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke.

Kiemelte, a talaj telített a sok csapadék miatt, azokon a területeken, ahol nagyon vizes, nem lehet művelni, ezért azokat a részeket kihagyják a termelők, később pedig visszatérnek.

Mint mondta, azt várták, hogy a böjti szelek felszárítják a csapadékot, ehelyett újabb eső érkezett, húsvét előtt viszont megjöttek a szelek, és most már meleg is van, úgyhogy elég nagy területek szabadulnak fel.

Korábban majdnem elérte a százezer hektárt azoknak a területeknek a nagysága, amelyeket nem lehetett művelni a belvizek miatt, de ez most már körülbelül a felére csökkent. A szakember szerint,

ha addig nem esik extrém csapadékmennyiség, akkor május elejére-közepére megszűnhetnek a belvizes részek.

Vancsura József hozzáfűzte, idén egymillió hektárra tervezik a kukorica vetésterületét, a búzáé valamivel kevesebb lehet ennél. A vetésforgó betartása miatt a napraforgóval bevethető területek nagysága körülbelül hatszázezer hektár lehet. Még nem kezdődött meg a vetése, de az elnök úgy fogalmazott, még nem késtek le semmiről. Szerinte elegendő, jó minőségű vetőmag áll rendelkezésre, a gépeket is felkészítették, úgyhogy minden feltétel adott, hogy elinduljon a vetés.

Forrás: NAK/Magyar Hírlap