0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A szója is allergiás a parlagfűre

A parlagfű minden évben rengeteg kellemetlenséget okoz az allergiásoknak. Ez az Amerikából származó gyom azonban a szántóföldi növénytermesztésben is problémás. Amerika közép-keleti részén úgy találták a tudósok, hogy a parlagfűvel szennyezett szójaföldön drasztikusan visszaesik a termés mennyisége.

„Eredetileg nem is a gyom miatt aggódtunk” – mondta Ethann Barnes, a Nebraska-Lincoln Egyetem végzős kutatási asszisztense. „Nem gondoltuk volna, hogy ilyen erős kompetíciót jelent.”

A gyomok a szántóföldi növényekkel versengenek a fényért, vízért és a tápanyagokért. A parlagfű magasabb a szójánál, azonban eddig nem vizsgálták, hogy milyen veszélyt jelent rá, illetve befolyásolja-e a termés mennyiségét.

2015-ben és 2016-ban folytattak kísérleteket a nebraskai Meadhez közeli mezőgazdasági területeken. Több parcellán vizsgálták a parlagfű hatását a szójára, kezdve egy kontrolltól (ahová parlagfüvet nem vetettek, és gyommentesen tartották) egészen odáig, ahol méterenként 12 tő parlagfű került minden sor szója mellé.

A cél az volt, hogy lássák, mekkora veszélyt jelent a parlagfű a szójatermesztésre, illetve hogy megjósolható-e a terméskiesés a vegetációs időszak elején.

Barnes megdöbbent azon, hogy mennyire elnyomta a szóját a parlagfű mindkét évben. A szójanövények sokkal rosszabbul bírták, mint a korábbi tanulmányokban.

Fél méterenként egy parlagfű a szójasorok között már 76 százalékkal csökkentette a termést 2015-ben, és 40 százalékkal 2016-ban. Amikor nagyjából 7 centiméterre volt a parlagfű a szójanövénytől, akkor a termés 95 százalékkal csökkent 2015-ben, és 80 százalékkal 2016-ban.

A kísérlet alatt rengeteg víz állt rendelkezésére mindkét növény számára, így a tudósok azt feltételezik, hogy a kevesebb napfény miatt csökkent a szója termésmennyisége.

A tudós társadalmat pedig igencsak meglepte ez az eredmény, mivel korábban nem tartották ekkora problémának a parlagfüvet (mivel az Észak-Amerikai kontinensen őshonosnak tekinthető a növény /a szerk.).

Barnes azt is felfedezte, hogy a parlagfű okozta terméscsökkenést leghamarabb augusztusban lehet becsülni. A kutatás végső célja, hogy már a vegetációs időszak harmadik hetén a gazdák attól függően, hogy mennyire fertőzött parlagfűvel a szántójuk, el tudják dönteni, hogy anyagilag megéri-e a gyomirtás, vagy hagyják a földjüket úgy, ahogy van. (ez természetesen Magyarországon nem opció, mivel nálunk inváziós gyomnövény, ha valakinek a földjén parlagfüvet találnak, hatósági eljárás kezdeményezhető, és akár 5 millió forintos bírságot is kiszabhatnak /a szerk.)

Több kutatásra lenne szükség ahhoz, hogy a parlagfű és más gyomnövények növekedésdinamikáját megértsük. A végső cél az, hogy már a korai növekedési stádiumban meg lehessen becsülni, hogyan hatnak a gyomok a terméseredményekre, így a gazdálkodók jobb döntéseket hozhatnak a visszaszorításukkal kapcsolatban. Várhatóan pontosabban meg tudják majd becsülni, hogyha szükséges, akkor hol és mennyi gyomirtót kell alkalmazni.

 

Forrás: www.sciencedaily.com