0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Pulykanevelés – nem ördöngösség

A tavasz beköszöntével többen kacérkodnak a pulykatartás gondolatával. Aztán, ahogy kezdenek utánajárni, lanyhul a lelkesedés, ugyanis a köztudatban úgy él, hogy a pulyka felnevelése felettébb sok problémával járhat. Pedig, ha néhány alapvető fogást betartunk, könnyen felnevelhetjük e gyönyörű megjelenésű és jóízű húst adó madarakat.

Amikor a kispulyka kibújik a tojásból, igen rosszul lát, és egy házityúk naposcsibéjéhez képest valóban kissé ügyetlen. Ezért legjobb, ha fekete fóliát vagy hullámpapírt teszünk alájuk, hogy így a világosabb színű takarmányt könnyebben észrevehessék. Igen hasznos az is, ha minden egyes apróságnak csőrét a vizesedénybe bedugjuk, így elkezdenek inni.

Vannak olyan tenyésztők is, akik a takarmányos vagy a vizesedénybe üveggolyót tesznek, s így az érdeklő pipék akaratlanul is rátalálnak az eleségre, ivóvízre. Legjobb, ha csak két hét után kapnak alomnak szecskázott búzaszalmát, esetleg faforgácsot, hiszen, ha még nem tanulták meg, hol keressék a táplálékot, képesek oly sok fölösleges alomanyagot felszedni, hogy az a begyükben felduzzadva akár elhullásukat is okozhatja.

A másik igen fontos dolog, hogy a pulyka nevelésénél magasabb hőmérsékletre van szükség, mint például a legtöbb más naposbaromfinál. Legjobb, ha egy 20-21 fokos helyiségben 35-37 °C-on kezdjük el nevelni állatainkat. Azonban sosem kell túlfűtenünk a helyiséget, mert ettől bágyadtabbak lesznek, kevés takarmányt fogyasztanak, növekedésük lelassulhat, miközben az energiát pazaroljuk.

Általában azt mondhatjuk, hogy a nevelés első heteiben a pulyka férőhelyigénye mintegy kétszerese a házityúk csibéiének. A vizet sose tegyük az infralámpa közelébe, attól a lehető legtávolabb helyezzük.

Bár ma már kiváló minőségű pulykatápok vannak forgalomban, gyakran előfordul, hogy mégsem juthatunk hozzá. Megtörténhet, hogy a terményesboltokban csak megrendelésre, zsákos kiszerelésben adják el a pulykatápokat, de ha csak pár pipénk van, ezt nem gazdaságos megvásárolni.

A kispulykáknak igen sok állati fehérjében gazdag takarmányra van szüksége a házityúk csibéjéhez képest, ezért kell takarmányukhoz túrót vagy főtt tojást is keverni. Ha mindezeket betartjuk, már csak arra kell ügyelnünk, hogy amikor a pulyka bőrképletei, azaz a bibircsókok előtűnnek, gyakran belázasodnak. Ilyenkor különösen kímélni kell őket a lehűléstől. Ezt követően azonban baromfiudvarunk legellenállóbb lakói közé fognak tartozni.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu