0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Újraindul az ír marhahúsexport Kínába

Az Európai Unió tagállamai közül Írország kapott elsőként engedélyt a kínai hatóságoktól arra, hogy hosszú szünet után újraindítsa a marhahús exportját az ázsiai országba.

Kína még a 90-es években függesztette fel a marhahús behozatalát az Európai Unióból és így részben Írországból, valamint valamivel később az Egyesült Államokból a szivacsos agyvelőgyulladás (BSE), köznapi nevén kergemarhakór-járvány veszélye miatt.

Írország több más országgal, így például az Egyesült Államokkal sok éven át lobbizott azért, hogy lekerüljön a tiltólistáról. Az Egyesült Államoknak ezt tavaly nyár elején sikerült elérnie. 

Michael Creed ír mezőgazdasági miniszter hétfőn megjelentetett közleménye szerint, miután kínai szakértők 2014 óta folyamatosan ellenőrizték Írországban a hús minőségét és feldolgozásának a körülményeit, három ír húsüzem kapott engedélyt marhahús behozatalára az ázsiai országba.

Kínában látványosan megugrott a marhahús iránti kereslet az elmúlt években részben a lakosság jövedelmének az emelkedésével, valamint annak a hatására, hogy mind többen választják az egészségesebb ételeket. 

Írország tavaly 1 milliárd dollár értékben exportált mezőgazdasági termékeket Kínába, ami csaknem ötszöröse a 2010. évinek. Az ír mezőgazdasági termékek harmadik legnagyobb felvevőpiaca a kínai és a második legnagyobb a tejtermékek és sertéshúskészítmények tekintetében.

 

Forrás: MTI-Eco