0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Kártojás és balkéz

Sokan vannak, akik a tavasz beköszöntével baromfiudvarukat jércékkel népesítik be, s izgatottan várják, mikor jelenik meg munkájuk gyümölcse, az első tojás. Nem volt ez másképp a régmúlt idők gazdasszonyai esetében sem, ahol a jércetojáshoz különös babona is társult.

A jérce első tojásai lényegesen kisebbek, és gyakorta nem szabályos alakúak, szemben a későbbiekkel. Régebben, amikor általánosan elterjedt volt, hogy a ház körül idősebb és fiatalabb baromfik szép számmal előfordultak, a gazdasszonyok nemigen tudták, hogy valójában mely állattól származik az adott tojás.

Így igencsak meglepődtek, amikor szokatlanul kicsi és fura alakú tojásra leltek, amit gyakran valamiféle rontás számlájára írtak. Ezeket a furcsa alakú tojásokat nevezték kártojásnak, s a babona úgy tartotta, hogy ha ezt bal kézzel át tudják hajítani a házon, akkor a rontás már nem fog a portán.

Valószínűleg ez a művelet ritkán sikerülhetett, így nem lepődtek meg azon, ha a jércék közül a következő napokban egy-kettő elpusztult. Ugyanis nem megfelelő tartás esetén, illetve genetikai hajlam miatt előfordul, hogy a madaraknál, különösen az első tojások lerakása idején, tojás-visszamaradás lép fel, ami gyakorta stressz következménye.

Amennyiben a zsúfoltságot, a rossz ólklímát, valamint a tollcsipkedést és a kannibalizmus más formáit elkerüljük, akkor kevesebb stresszhatás éri a jércéket, így azok könnyebben kezdik meg a tojástermelést. Ha mégis megvan a baj, akkor se dobáljuk át szomszédba a „kártojásokat”, inkább hívjuk az állatorvost, aki korszerű készítményekkel, módszerekkel, például vitaminkúrával gyorsan segítségünkre lesz.

Forrás: Kistermelők Lapja/magyarmezogazdasag.hu