0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A jövő állatorvosai a Nemzeti Lovardában

A felújítás óta először vehettek részt gyakorlati oktatáson az Állatorvostudományi Egyetem hallgatói a Nemzeti Lovardában.

Áprilisban a Nemzeti Lovarda felújítása óta első alkalommal érkeztek állatorvostan hallgatók a Lovardába, mégpedig dr. Gerics Balázs egyetemi docens és dr. Szalay Ferenc vezetésével – tájanatómia gyakorlati foglalkozásra.

Úgy a magyar, mint az angol nyelvű képzésben résztvevő másodéves állatorvostan hallgatók három féléven keresztül tanultak már az egyes szervrendszerek működéséről a funkcionális anatómia tantárgy keretében, a tájanatómia pedig már átvezetés a klinikai tantárgyak és a nagybetűs élet felé – magyarázta Gerics Balázs. Az oktatásvezető azt is elmondta, hogy a foglalkozás keretében természetesen nem történik semmilyen invazív beavatkozás: szemügyre veszik és kitapintják, hol történne egy-egy ideg vagy ízület érzéstelenítése, vagy egy injekció beadása. Az elméletben, illetve boncolás során elsajátított ismereteket viszik át a lóra – kitapintják az izmokat, csontokat, inakat és szalagokat.

Az oktatás főszereplőit, a négy lovat Üllőről, az egyetem saját lóállományából szállították a Nemzeti Lovardába erre a két napra. Ennek az az oka, hogy nem minden ló alkalmas erre a feladatra, nem mindegyikük veszi jó néven, hogy órákon keresztül sokan körbeállják, simogatják, felveszik a lábát. Ezért ezeket a gyakorlati foglalkozásokat korábban az öttusalovakon végezték a hallgatók, hiszen ők hozzá vannak szokva, hogy mindig váltott lovassal dolgoznak, sokan mozognak körülöttük. De mivel ők csak májusban térnek vissza a Lovardába, ezúttal az egyetem lovaira esett a választás.

Az állatorvostan-hallgatók a jövőben is visszatérő vendégei lesznek a Nemzeti Lovardának. A jövő állatorvosainak képzésében ugyanis kiemelt szerepet kapnak a lovak. Az elsőéves hallgatók először előadást hallgatnak két rendőrségi ló bevonásával az egyetem egyik előadójában, majd ezt követi a gyakorlati oktatás a Nemzeti Lovardában.

„Ilyenkor alapvető dolgokat szoktunk megmutatni, többek között a ló testtájait. Azért is egyre fontosabb ez, mert egyre inkább városi fiatalok jelentkeznek az Állatorvostudományi Egyetemre. A hallgatók nagyon szeretik ezeket az órákat, látványos, emlékezetes, jó hangulatú foglalkozások szoktak lenni” – mondja Gerics Balázs. A második évtől kezdve pedig félévenként négy-öt alkalommal vesznek részt a hallgatók tájanatómia gyakorlaton.

A Nemzeti Lovarda és az Állatorvostudományi Egyetem kapcsolata hosszú évtizedekre nyúlik vissza. A Tattersallt 1988-tól rendelték az Állatorvos-tudományi Egyetem kötelékébe lovas tanüzemként, ahol az egyetemisták szakmai elméleti és gyakorlati oktatása mellett a lóval kapcsolatos szakterületek posztgraduális képzése is folyt.

Az együttműködés a két intézmény életében zajló átszervezések és viharos változások hatására sem szűnt meg, az állatorvostan hallgatók a hivatalos szervezeti kapcsolat megszűnése után is szívesen látott vendégek voltak a Nemzeti Lovardában. A két nagynevű szervezet közötti jó kapcsolatot prof. dr. Sótonyi Péter személye is garantálja, aki az Állatorvostudományi Egyetem rektora, a Magyar Lovas Szövetség alelnöke, emellett pedig a Nemzeti Lovardáért Alapítvány kuratóriumának is tagja.

Forrás: Nemzeti Lovarda