0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Évek óta illegálisan szabadultak meg a romlott hústól, most tetten érték őket

Tetten érték a mezőőrök azokat, akik évek óta romlott húst hordtak ki Rákospalota külterületére.

Hétfő este észlelték, hogy két hússzállító megy be a Rákospalota külterületére, ezért értesítették a fóti mezőőröket – közölte Oláh Csaba, a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat intézményvezetője az MTI-vel. Az egyik autó elmenekült a helyszínről, de a másikban ülő három elkövetőt elfogták, és előállították. 

Az elkövetők 2-2,5 tonna romlott húst, csontot helyeztek ki a külterületen, mintegy 220 ládában. 

Oláh Csaba megjegyezte, évek óta próbálták elfogni az elkövetőket, akik havi rendszerességgel hordtak ki – általában 2-3 köbméter – romlott húst a külterületre. A Dunakeszi Rendőrkapitányság hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indított eljárást a három férfival szemben – mondta András Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére. 

Forrás: MTI