Az amerikai Good Fruit Grower számolt be arról, hogy Washington államban egy méhész új módszerrel próbálkozott a katasztrofális mértékű téli méhpusztulás megakadályozására. Több éven keresztül annyi méhe pusztult el, hogy csaknem csődbe ment, és már nem tudta az USA-ban bevett gyakorlat szerint Kaliforniába szállítani a kaptárakat a téli időszakra.
Helyette egy barátja használaton kívüli hűtőházában szállásolta el a családokat, mert egy korábbi kanadai kutatásból már tudta, hogy a zárt helyen a méhek légzésétől feldúsuló szén-dioxid egy szintig nem tesz kárt a rovarokban.
A tárolóban sötét és hideg volt, ezért a családok nyugalomba vonultak. Az egészségük megőrzéséhez szellőztetésre volt szükség, amit a hűtőkamrában elhelyezett szén-dioxid-mérő adatai alapján szabályoztak. Általában éjszaka nyitották ki és szellőztették a hűtőkamrát, hogy ne érje fény a méheket. A szén-dioxid-szintet 5 százalék alatt tartották, ami a kanadai kísérletben még biztonságosnak bizonyult a méhekre.
Az eredmények fenomenálisak – jelentette ki Eric Olsen.
Már három éve csak egy számjegyű a pusztulás, mert a méhek nyugalomban és biztonságban vannak, de a Varroa atka elleni védekezés is hatékonyabb.
A méhek és méhészek legnagyobb ellensége ugyanis a lárvákat parazitálja, és a hűtőházban telelő családokban a királynő nem rak tojásokat. Kaliforniai teleltetőkben is lelassulnak a méhek életfolyamatai, de a tojásrakás nem áll le, csak csökken az intenzitása.
Az atkák akkor tudnak szaporodni, ha a méhcsalád is szaporodik, ráadásul amíg a lárvákon fejlődnek az atkák, védettek az atkaölő szerekkel szemben. Így viszont megszakad a szaporodási ciklus, az összes atka kifejlődik, elhagyja a sejtet, és érzékennyé válik a kezelésekre.
Amikor kihozzák a kaptárakat a hűtőtárolóból, egy méhekre kíméletes szerrel, HopGuarddal kezelik azokat. Ez a készítmény önmagában nem lenne elég egy súlyos atkafertőzés leküzdésére, de az „öreg” atkákat letakarítja.
A hűtőben telelés további előnye, hogy a méhek erősebbek, több zsír- és fehérjetartalékkal rendelkeznek.
Érdekes eredmény az is, hogy az atkák elpusztulnak olyan, magasabb szén-dioxid-koncentráció mellett, amit a méhek még túlélnek. Ugyanez derült ki a kanadai kísérletekből is. Ennek a pontosabb kivizsgálására támogatást szeretnének kapni a Washingtoni Gyümölcskutatási Bizottságtól, és ha elegendő pénz állna rendelkezésükre, nagyobb méretben is kipróbálnák a módszert.
A páratartalom az egyik fontos tényező ugyanis: valószínűleg a kiszáradás öli meg az atkákat a magasabb szén-dioxid-szint mellett.
A légzéshez ugyanis tovább kell nyitva tartaniuk a légcsőrendszerüket, ami nagyobb párologtatással jár, így ha a környezet páratartalma alacsony, kiszáradnak. Az atkák azért érzékenyebbek a méheknél, mert a testtömegükhöz képest nagyobb a felületük, illetve a méhek a felhalmozott mézből nedvességhez tudnak jutni.