0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A nagy séta után hideg fürdőt vettek a bivalyok

Április 24-e, Szent György napja az állatok kihajtásának ideje a néphagyomány szerint. Kedden áthajtották téli szálláshelyükről a halasi Vasvarjú Alapítvány vízibivalyait is, szám szerint tízet. A bivalyok vonulása most is igazi látványosság volt.

Sokan voltak kíváncsiak az eseményre. A Határ úton, a Dong-ér-csatorna átkelésénél ugyan adódott kisebb probléma, az állatok kissé szétszéledtek a csatornahídon való átkelés előtt, de aztán végül sikerült őket visszaterelni a helyes útra. A baon.hu részletes képgalériát készített a vonulásról.

A forgalmas 53-as főúton rendőrök és mezőőrök segítették az állatok biztonságos átkelését, majd onnan néhány saroknyira a focipálya után, a Csetényi park bejáratánál még tettek egy be nem tervezett kisebb kitérőt az út menti bokrokba, de aztán sikerült beterelni őket a számukra épített karámba.

A bivalyok bizonyára nagyon kimelegedtek, mert egyenesen a mocsaras tóhoz mentek, ahol nyakig merültek a vízbe, önfeledten fürdőztek.
A vízibivalyok a Csetényi parkban töltik majd az elkövetkezendő hónapokat. Néhány éve az önkormányzat kezdeményezésére azért vásárolta őket az alapítvány, hogy rendben tartsák a lápos, nádas területet. A korábbi években is jókora területen lelegelték a vízparti és a tó növényzetét. Tavaly három borjú is született, és úgy tűnik, idén is legalább ugyanennyi várható – mondta el Fehér Péter, a Vasvarjú Alapítvány elnöke.
Forrás: baon.hu