Back to top

Támogatást kérne az ipari digitalizációjához? Itt vannak a feltételek

Az idén másfél milliárd forintot különítettek el a központi költségvetésben az Ipar 4.0 program megvalósításának támogatására. A Nemzetgazdasági MInisztérium közzétette az igénylés feltételeit.

A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezetében került létrehozásra az Ipar 4.0 program fejezeti kezelésű előirányzat, melynek keretösszege 1,5 milliárd forint.

A program célja, hogy az Ipar 4.0 Iparfejlesztési Stratégia megvalósításához olyan eszközt adjon a kormányzat kezébe, amely az Irinyi Tervhez illeszkedve a valós piaci igények mentén, új megközelítéssel, a nemzetközi trendeknek megfelelően támogatja az ipar intelligens eszközökre épülő digitalizációs átalakítását.

Az igénylési feltételekről bővebben ITT tájékozódhat. 

Forrás: 
Nemzetgazdasági Minisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kiskertek a világ legélhetőbb városának közepén

Vasi építészek és a szombathelyi urbanisztikai nyári egyetem hallgatói néztek körül a nemrég a világ legélhetőbb városának megválasztott Bécsben. Ezt találták.

Parlagfüves területre nem jár támogatás

A parlagfűvel szennyezett területet kizárják az agrártámogatásból, ha a támogatási szerv tudomására jut a nem megengedett mértékű fertőzöttség, például a helyszíni ellenőrzések során - közölte Nagy István agrárminiszter a parlament honlapján.

Eltűnnek a tájsebek a Hortobágyról

A legnagyobb hazai környezetvédelmi Life-projekt valósul meg a Hortobágyon. A több mint három milliárd forintos természetvédelmi beruházásnak köszönhetően csaknem ötezer hektáron javul a terület vízháztartása.

Az agrárcégek vezetői nem örülnek az autógyárnak

Egyes hajdúsági agrárcégek vezetői nem örülnek a megye leendő autógyárának, mivel hosszú távon tovább ronthatja az amúgy is kedvezőtlen helyzetüket. A hazai fejlesztéspolitikát pedig túlságosan pályázatfüggőnek érzik.

Már fizetik a szőlőültetvény szerkezetátalakítási támogatásokat

A Magyar Államkincstár (Kincstár) 2018. augusztus első hetében elindította a jogos támogatási igények kifizetését, így 123 kérelem alapján, 81 szőlész-borász gazdálkodó részére mintegy 230 millió forint összegű támogatás kifizetéséről gondoskodott.

Jó hír a gluténmentes termékek fogyasztóinak

Gluténmentes és természetes alapanyagokat tartalmazó snack termékcsaláddal jelent meg a piacon az Aby-termékeket forgalmazó Omega Bázis Kft. A lábatlani társaság ügyvezető igazgatója, Deák Csaba a sajtó munkatársainak elmondta, hogy az új termékeket olasz egyetemi élelmiszerkutatókkal együtt fejlesztették ki.

Az anyatehéntartóknak jelenteni kell a kiesést és a pótlást!

Az anyatehéntartási támogatására jogosult gazdálkodóknak 60 napon belül pótolni és jelenteni kell a tenyészetükből kikerült egyedeket.

Mit, mikor? Természeti károkkal kapcsolatos termelői bejelentés és a vis maior

Az elmúlt időszakban országszerte fordultak elő kedvezőtlen időjárási jelenségek, aszály, vihar és felhőszakadás. A károk adott esetben megalapozhatnak kárenyhítő juttatási igényt, de alkalmasak lehetnek támogatási jogcímek egyes feltételeinek (pl. termeléshez kötött fehérjenövény támogatás minimális hozamra vonatkozó előírása) nem teljesítése utáni jogkövetkezmények alóli mentesítésre (vis maior).

Évi 35 millió naposcsibét keltethetnek

Bővítette derecskei keltetőüzemét a nádudvari központú Nagisz Zrt., a 2,5 milliárd forintos beruházást szerdán adták át a hajdú-bihari településen.

Lengyelország is segíti az aszály sújtotta gazdákat

Közel százkilencven millió euró támogatást hagyott jóvá kedden a lengyel kormány az idei rendkívüli szárazság sújtotta gazdaságok támogatására, miután az időjárás mintegy 2 millió hektáron, több mint 100 ezer gazdaságban okozott károkat.