0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

A korai kajsziból lesz a legkevesebb Baranyában

A NAK felmérése szerint a kajszibarackot érintette legnagyobb mértékben a márciusi fagykár Baranyában, valamint a fagyzugosabb területeken a késői érésű szőlőültetvények is megsínylették a hideget, ugyanakkor a szántóföldi növényeket megvédte a hótakaró.

A korai érésű kajszit érintette leginkább a márciusi kemény hideg Baranyában, ezzel kapcsolatban érkezett a legtöbb fagykárral kapcsolatos bejelentés is. Mint Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke elmondta, volt olyan éjszaka, amikor országos szinten is Sátorhelyen mérték a leghidegebbet, mínusz 24 fokot, ez pedig abban a térségben komoly fagykárt eredményezett. Emellett Somberek térségéből és a Pécs határában lévő Danitz-pusztáról is érkezett a kajszi terméskiesésével kapcsolatos bejelentés.

Az elnök elmondta, megfigyelhető, hogy nemcsak a termőterületek szempontjából mutatnak igen változatos képet a bejelentések, hanem fajtától függően is, ez alapján úgy tűnik, a korai kajsziból lesz a legkevesebb. Ugyanakkor arra is volt példa, hogy a fagyveszélyes területen sem érte komoly kár a kajszit, mert a környező épületek, vagy nagyobb fák megvédték a rügykezdeményeket. A kajszi mellett a késői érésű szőlőket is érte minimális fagykár, egy-egy fagyzúgos területen, azonban erre csak kevés helyen volt példa.

Növény-egészségügyi szempontból szerencsés volt az egész megyére kiterjedő hótakaró a nagy hidegben, mert ennek köszönhetően nem mutatkozott komolyabb fagykár a szántóföldeken a tíz napos hideg ellenére sem. A megyében árpából 14 ezer 800, búzából 58 ezer 700, repcéből pedig 17 ezer 200 hektár területet vetettek be a gazdák.

A növények több mint 80 százalékban kedvezően teleltek, jó állapotban vannak, 10 százalék közepes és mindössze 5 százalék a gyengébb minőségű. Idén a repce és napraforgó vetésterülete növekedett, ez pedig azt jelzi, hogy előtérbe helyezik a gazdák az olajos növények termesztését. A szakember hozzátette, az elmúlt hetekben lehullott csapadéknak köszönhetően egyelőre úgy tűnik, hogy az idén nem várható jelentősebb pocokinvázió sem, mert az eső, illetve a hólé elöntötte a járatokat, ezzel megtizedelve az állományt.

Forrás: nak.hu