0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Májussal együtt érkezett az első kis gólya

A Gemenc Zrt. élő webkamerái május 1-jén este fél hét előtt néhány perccel közvetítették a „születés” pillanatait.

Kibújt a tojásból az első fióka Tóbiás és Sára, a két gemenci fekete gólya, idei első utódjaként. A további három fióka világra jötte az elkövetkezendő napokban várható. A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően bárki élő internetes adásban lehetett tanúja az eseménynek.

Tóbiás idén is elsőként érkezett meg az országba a fekete gólyák közül, március 2-án délután 5 órakor szállt le gemenci fészkére. Párja, Sára március közepén jött meg és rögtön nagy munkába kezdtek, hiszen ezen a télen erősen megrongálódott a fészkük. A károkat azonban hamar helyreállították, ezt bizonyítja a március 29-i tojásrakás is, amelyet még 3 követte, így összesen 4 tojás költését kezdhették meg a szülők.

Hazánkban jelenlegi ismereteink szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb sűrűségű fekete gólya állománya. Többségük március 15-e körül érkezik meg a Gemenci erdőbe.

Tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Fő táplálékuk az apró hal, béka, rovar. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.

A webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információt, hanem az erdőgazdaság természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít, hiszen több iskola tanulócsoportja is rendszeresen figyeli a gemenci fekete gólyák életét az internetes élő adásnak köszönhetően.

A webkamerákat megfigyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének és sikertelenségének egyaránt – hiszen ezek az események hozzátartoznak a természet rendjéhez, melybe semmiképp nem avatkoznak be, a fészek helyreállításában sem.

youtube://v/Hmyz0ndhkA8

 

Forrás: Gemenc Zrt. Sajtóközlemény