0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Ismét lovagoltak magyarok a sivatagban

Az idén februárban ismét voltak magyar résztvevői az Abu-Dzabiban megrendezett nagy presztízsű President Cupnak, a sivatagban zajló 160 kilométeres távlovasversenynek: Szösz Letícia Koheilan Szilajjal, Pék Lili Anna pedig Zarib P-vel állt rajthoz.

A 270 indulóból 43 volt az európai versenyző és a 160 kilométer megtétele csupán a versenyzők 44 százalékának sikerült. A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban idén érettségiző Szösz Letti sikeresen teljesítette a távot, és bár a 16 éves, a veszprémi Padányi Katolikus Gimnáziumban tanuló Pék Lili is megtette a 160 kilométert, időtúllépés miatt sajnos kizárták. 

A két junior korú ifjú hölgy lapunknak beszámolt róla, hogy is élték meg a készülődés és a versenyen való részvétel izgalmait.

Szösz Letícia

„Örömmel indult az év, amikor január első napjaiban meghívás érkezett az Abu Dhabi Equestrian Clubtól az Egyesült Arab Emirátusok egyik legnevesebb versenyére, a President Cup-ra. A részvételhez a lovasoknak és lovaiknak meg kellett felelni számos kvalifikációs kritériumnak, a lovasnak pedig junior korúnak kellett lennie.”

A feltételeknek megfelelve jelentkeztem a versenyre Koheilan Szilaj nevű lovammal. A felkészülésünket segítette az enyhe januári időjárás, azonban a talaj minősége nem volt mindig megfelelő, így alkalmanként szükséges volt elutaznunk olyan helyszínekre, ahol homokos talajon edzhettünk. Január 31-én indultunk Párizsba, innen repültek a lovak Abu-Dzabiba. Február 3-án érkeztek meg, majd a karanténistállóba vitték őket, ahol folyamatos állatorvosi ellenőrzés alatt álltak.

Első nap megnyírtuk Szilajt, hogy elviselhető legyen számára a hirtelen télből a nyárba utazás (az ottani hőmérséklet 25-30 fok volt). A verseny előtt egy hét állt rendelkezésre, ennyi idejük volt a lovaknak alkalmazkodni a sivataghoz és az ottani hőmérséklethez, ezért fokozatosan szoktattuk lovainkat a körülményekhez, először csak karámban voltak, majd edzettünk velük.

Február 9-én a lovak előzetes állatorvosi vizsgálaton, a versenyzők pedig a mérlegelésen mentek keresztül, majd 10-én reggel 7 órakor 270 fős mezőnyben vágtunk neki a 160 kilométeres távnak.

Hat szakaszra osztották fel, 40–33–24–23– 20–20 kilométer hosszúakra. Szerencsére Szilaj könnyedén tette meg a 160 kilométert, annak ellenére, hogy nem tudtuk hűteni végig, csak a kijelölt itatópontokon. Este 20 óra 53 perckor értünk célba, ami azt jelenti, hogy 10 óra 13 percet lovagoltunk (15,6 km/h átlagsebességgel). Ez a 99. helyre volt elég, a 43 tengerentúli versenyző közül pedig a 6. helyen végeztünk.

„Nagyon büszke vagyok a lovamra és az egész csapatnak köszönettel tartozok az áldozatos munkájáért! Egy ilyen verseny kivitelezhetetlen egy jó segítőcsapat nélkül.”

Pék Lili Anna

„Öt héttel a verseny előtt kaptuk a hírt, hogy van lehetőségünk kiutazni az Emirátusokba versenyezni. Tudtuk, hogy ez vissza nem térő alkalom lehet és élnünk kell a lehetősséggel (2019-től változnak a részvétel feltételei).” 

Itthon nem tudtunk homokban edzeni, ami nehézséget okozott. Édesapám tréningezte a lovat az itthoni terepen, szerencsére általában jó idő volt a verseny előtti hetekben, szóval az időjárás nem okozott gondot. 

Mi február 6-án tudtunk csatlakozni a lovakhoz Abu-Dzabiban, addig is a Szösz csapat látta el a lovunkat. A sok intézkedés (a ló papírjai, orvosi igazolások) és izgulás miatt nekünk stresszesen alakult a verseny előtti időszak. A lovak karanténistállója és a hotel között ingáztunk, így teltek el az ottani napjaink, ezért városnézésre, nevezetességek megtekintésére nemigen maradt időnk.

Február 10-én 6.30-ra volt kiírva a start, amit átraktak 7 órára. Meglepően jól viselkedett Zarib az első, 40 kilométeres körben. A második, 33 kilométeres kör volt a legnehezebb, az egész pályán mély homokkal, kisebb-nagyobb emelkedőkkel.

A hatodik körig (20 km) szinte minden szépen, gördülékenyen ment, mi indultunk ki utolsó előttiként, bevárva az utolsó lovast, hátha vele együtt szívesebben megy a lovam, de nem akarta az utolsó kilométereket, így leszálltam és kezdődött a ló melletti futás, hátha megjön a kedve, ha könnyebb súlyt kell cipelnie. Volt is egy szakasz, ahol szépen tudtunk haladni, de utána megint lelassultunk.

Idő híján voltunk, tudtam, hogy nem fogunk rekordot dönteni futásban, hogy beérjünk időben (mivel ló már nem volt mögöttünk, aki tudta volna húzni Zaribot). Az utolsó reményem az volt, hogy Zarib valami csoda folytán új erőre kap, ám sajnos nem sikerült, kifogytak a tartalékjaink, elfáradtunk.

Mikor már letelt az időnk, már nem is próbálkoztunk, csak besétáltunk. A beérkezés után egyből megvizsgálták, az állatorvosok megnyugtattak, hogy nincs baja a lónak, csak elfáradt. Azt gondolom, hogy a múlt év megpróbáltatásai halmozódtak fel benne és már mentálisan is elfáradt erre a versenyre. 

Nekünk sok újdonságot hozott ez a verseny. Az első 160 kilométere volt mindkettőnknek, ezzel együtt ez volt az első 75 kilogrammra felsúlyozott és az első sivatagi versenyünk is. Szerintem elég ennyit felsorolnom ahhoz, hogy büszke legyek Zaribra, hogy mindezek ellenére teljesítette a távot.

Büszke vagyok a csapatomra is, mert végigharcoltuk, küzdöttük ezt a versenyt, amire annyit készültünk és ezúton is szeretném megköszönni a rengeteg támogatást, amit kaptam. 

2018-ban sok pihenést tervezek Zaribnak, viszont nyáron az Eb-re vele szeretnénk kimenni, ha sikerül a kvalifikációm. A másik lovunkat, Abut szeretnénk kipróbálni hosszabb távon és vele teljesíteni az ob1-es bajnokságon, közben leminősíteni nemzetközi versenyekre.”

 

Gratulálunk lányok, ami a távlovagláshoz kell, mind megvan bennetek! Kitartás, küzdeni akarás és tudás, valamint a távlovaglásra alkalmas hű társatok.

Forrás: Pegazus