0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Berobbant a nyár Nógrádba, a méhészek szerint égnek az akácfák

Elviselhetetlen a perzselő, májusi nyár. Nógrád megyében minden növény egyszerre virágzik és van, amelyiken már az apró, zöld termés is látható. Közben a fákra szinte rásül a virág, amely a 33 fokos melegben nem csoda. Nincs eső, éjszaka az ideális 12 fok helyett 18 fok van. A méz mennyiségével és minőségével is gondok lehetnek.

Németh Lajos, meteorológus tájékoztatta a nool.hu az időjárás változásáról, pontosabban a változatlanságáról. Egy jó darabig ugyanis marad a száraz, forró strandidő.

– 2018-ban egész Magyarországon, így Nógrád megyében sem tapasztalhatják meg az emberek a tavaszi időjárást. A késő télies márciusból hirtelen belecsöppentünk a júniusi nyárba, amely elmondható Nógrád megyéről és annak környékéről is.

Németh Lajos úgy véli egyre inkább hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy ezentúl nem négy, hanem csupán két évszak lesz a Kárpát-medencében.

– A természet olyannyira behozta a március végi lemaradását, hogy most három héttel előbbre tartunk a kelleténél. Hihetetlen, de az akácfák is virágoznak már, amely valójában június elejére jellemző. Nem beszélve arról, hogy az emberi szervezetet nagyon megviseli ez a tikkasztóan meleg időjárás. Mégis, a legnagyobb bajnak a záporok hiányát tartom.

Mint mondta: a következő pár napban sem várható áztató, a növények számára kedvező eső, vagyis marad a meleg és a június második felének ismertetőjegye, a harminc fok körüli hőmérséklet. Emellett pedig a fagyosszentek – május 12-14. – is messziről elkerülnek minket.

A méhészeknek sem könnyű

Hogy ez milyen hatással van a méhészekre arról a Nógrád megyei Kasza Judit számolt be, aki épp Hódmezővásárhely és Szeged környékén végzi a pergetési munkákat férjével.

– Mint minden növény, a repce is tíz nap helyett, öt nap alatt elvirágzott. Szegeden nem hittünk a szemünknek, mert itt már hull az akácvirág, sokkoló a látvány. A fákra szinte rásül a virág, amely a 33 fokos melegben nem csoda. Nincs eső, éjszaka az ideális 12 fok helyett 18 fokokat mérünk, úgyhogy már nagyon-nagyon kellene a csapadék, az enyhébb idő. Hamarosan indulunk vissza Nógrádba, hiszen ott is virágzásnak indultak a fák. Sok éve nem tapasztaltunk ehhez hasonlót. Egyébként a pipacs, a vaddohány és a selyemfű is hamarosan kinyitja a szirmait..

A méhészek legfőbb problémája, hogy idén sokkal kevesebb lesz a termés, hiszen ekkortájt már a többszöröse szokott lenni.

Amennyiben összenyílik a repce és akác – márpedig az, aki nincs jó helyen a kaptárjaival, ezt tapasztalja – akkor a méhész nem tud teljes értékű, tiszta mézet leadni a felvásárlónak, mert annak állaga megváltozik, besűrűsödik. Van, ahol ki sem nyílik az akácfa virága, bimbóként barnul meg. Nagypál János, méhész elmondta:

Nagyon szomorú vagyok. Négy éve ugyanez történt velünk: az első virág „megégett”, aztán „leégett” az egész erdő. Lajosmizse környékén azt látom, hogy ki sem nyílik az akác, vagyis ezen a területen nem lesz akácméz. Hogy Nógrádban mi lesz a helyzet, az hamarosan kiderül, de valószínű, ott sem várhatunk sokat az idei évben.
Forrás: nool.hu