Back to top

A napelemes öntözéssel kapcsolatban végzett kutatást az ENSZ

Az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új kutatása szerint a napenergiával működtetett öntözőrendszerek komoly előrelépést jelenthetnek a fenntartható vízhasználat növelése érdekében. A jelentés kiemeli, hogy az ezen elv alapján működő öntözőrendszerek megfizethető technológiát jelenthetnek a fejlődő országok kis- és nagyüzemi gazdálkodói számára.

A jelentés a napenergiával működtetett öntözőrendszerek gazdaságossága mellett kiemeli, hogy azok „éghajlatbarátok” is, így nagy segítséget jelenthetnek a termelők számára a változó időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodásban. Helena Semedo, a FAO főigazgató-helyettese szerint a napenergiával működtetett öntözés gyors bővülése nagy lehetőséget jelenthet a termelőknek gazdaságuk fellendítéséhez úgy, hogy közben az élelmiszer-biztonság is nagymértékben nő.

A napelemes rendszerek árai egyébként folyamatos csökkenést mutatnak, ha pedig ez tartós marad, „forradalom” következhet be az energiaiparban. A FAO szakemberei úgy vélik, hogy a napenergia elérhetőbbé válásával elkerülhető lehet a földfelszín alatti vízkészletek pazarlása.

A jelentés kitér arra is, hogy míg világviszonylatban a művelt területeknek körülbelül 20 százalékát öntözik, addig ez az arány Afrika szubszaharai területein mindössze 3 százalék. Az ENSZ szerint ebben a régióban jelentősen kihasználhatnák a napenergiával működő öntözőrendszereket a gazdálkodók, arról nem is beszélve, hogy e technológia 95 százalékkal csökkentheti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását a vízszivattyúzás során, szemben a fosszilis tüzelőanyagokkal.

A FAO mindazonáltal hangsúlyozza a napenergiával működő öntözőrendszerek kezelésének és szabályozásának fontosságát, elkerülve ezzel azt, hogy a szivattyúk a talajvíz fenntarthatatlan kitermelését okozzák. Ha azonban mindez jó kezekben van, akkor ezeknek az eszközöknek a használatával valós időben válik frissíthetővé a tárolótartály szintje, s változtatható a szivattyú sebessége, illetve a fúrás vízszintje is.

Forrás: 
climateactionprogramme.org

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Dél-Afrika száműzi az uniós baromfitermékeket

Arányos ellenintézkedésekkel kellene sújtania az Európai Uniónak a Dél-Afrikai Köztársaságot amiatt, hogy jelentős vámot léptetett életbe az EU-ból származó baromfitermékekre. Japánba viszont megindulhat az EU exportja.

Elfogadták az illeglális kutak morattóriumának 2020-ig történő meghosszabbítását

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére a Magyar Országgyűlés elfogadta az illegálisan kialakított kutak bírságmentes fennmaradására korábban 2018. december 31-ig szóló időpont 2020 végéig történő meghosszabbítását.

A dísznövények is megszenvedik, hogy már nincs négy évszakunk

Az idei időjárás is számos meglepetést okozott a dísznövény-kereskedelemben. Például Németországban, ahol a mieinknél hűvösebbek a nyarak, óriási erőfeszítéseket követelt a faiskoláktól az idei szokatlan nyári forróság és a szárazság, jelentősen megemelve a kiadásaikat.

Kína: úttörő mezőgazdasági fejlesztések egész során dolgoznak

A világ legnépesebb országának egyik legfőbb kihívása lakossága élelmiszer-ellátásának biztosítása. E célból olyan technológiákat alkalmaznak, amelyek például az afrikai országok élhetőbbé tételében is kulcsfontosságúak lehetnek. A fekete kontinens mezőgazdaság fejlesztését célzó kínai befektetések az elmúlt 15 évben közel ötszörösére nőttek – értékük eléri a 300 millió dollárt.

Ingyenesen lehet engedélyeztetni a kerti kutakat?

Sem illetéket, sem díjat nem kellene fizetniük a kútfúrásra készülőknek a jövőben a parlament előtt lévő friss törvénymódosító javaslat alapján.

Lezárult a tartósan vízhiányos időszak

A NAK felhívja a figyelmet, hogy az öntözési, halgazdálkodási és rizstermelési vízhasználat vízmennyisége után a 2018. augusztus 15. és 2018. november 30. közötti időszakban nem kell a vízfelhasználónak vízkészletjárulékot fizetni.

A Derecskei-főcsatorna korszerűsítése korszakváltást hoz az agráriumba

A Derecskei-főcsatorna több mint 3 milliárd forintos költségvetésből megvalósuló korszerűsítése korszakváltást hoz a magyar agráriumba, tudatosítja a gazdálkodókban, hogy nincs eredményes mezőgazdaság vízgazdálkodás nélkül - jelentette ki az agárminiszter csütörtökön Derecskén, a csatornakorszerűsítés projektnyitó rendezvényén.

Feldman: jön a digitális agrárstratégia

A digitalizáció, az öntözésfejlesztés valamint az osztatlan közös tulajdon ügyében várható lépés az Agrárminisztérium részéről a közeljövőben – mondta el Feldman Zsolt szerdán a Portfolio Agrárszektor Konferenciáján. Az államtitkár hozzátette: a magyar mezőgazdaság néhány téren jól teljesít, más termékek esetében egyelőre az esélye van meg a sikerre.

Egymillió méh pusztult el

Legkevesebb egymillió méh hullott el Dél-Afrikában, valószínűleg a borászok által használt vegyszer lehet a bűnös.

Baktériumokat "nyomtatnak" gombára és kész a minierőmű

A fosszilis tüzelőanyagok helyettesítésére irányuló probléma megoldásakor a kutatók mindig valamilyen alternatív és környezetbarát energiaforrást keresnek. De ki gondolta volna, hogy létezhet olyan bionikus gomba, amely elektromos áramot termel?