0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Támogatott diákmunka a mezőgazdaságban is

Legalább 850 Csongrád megyei tanulót foglalkoztathatnak a nyári szünetben abból a 130 millió forintból, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosít a munkáltatók támogatására. Újdonság, hogy idén az önkormányzatok és intézményeik mellett vállalkozásoknál is dolgozhatnak fiatalok.

Országosan 3 milliárd forintot biztosít a Nemzetgazdasági Minisztérium a 16 és 25 év közötti nappali tagozatosok nyári foglalkoztatásának támogatására – írta a delmagyar.hu.

A programmal kapcsolatban Zakar Péter, a megyei kormányhivatal megbízott igazgatója elmondta, június elsejétől fogadják a jelentkezéseket, a lakó- vagy tartózkodási hely szerinti járási hivatalok foglalkoztatási osztályain regisztrálhatnak az érintettek.

Zakar hozzátette, az önkormányzatoknál és cégeiknél napi 6 órás foglalkoztatásra van mód, míg az újonnan bevont munkáltatói körben, azaz a mezőgazdaságban és a vendéglátásban tevékenykedő vállalkozásoknál 8 órát is dolgozhatnak a jelentkezők, amiért egy hónap alatt a minimálbér jár a diákoknak.

A program még 2013-ban indult, abban az évben 551 Csongrád megyei diák vett részt benne, míg tavaly már 1091 tanuló dolgozott nyáron. A fiatalokat ebben a konstrukcióban június 18. és augusztus 31. között foglalkoztathatják.

Forrás: delmagyar.hu