0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az évszázad élelmiszerbotránya Kaliforniában

Az évszázad legnagyobb élelmiszer-fertőzési botrányának nevezi az amerikai sajtó az egy ember halálát és több mint 120 személy megbetegedését okozó E. coli-fertőzést, amit egy arizóniai farmon termesztett rómaisaláta okozott Kaliforniában még márciusban. A kór már 25 államban elterjedt.

A szakemberek visszakövették a baktériummal fertőzött saláta útját, ami egy Yuma melletti farmra vezetett Arizóna államban, bár ezt nem bizonyították egyértelműen. A gazdaság teljes rómaisaláta-készletét értékesítette Kaliforniában, így elméletileg már nincs forgalomban belőle. Az Arizóniai Mezőgazdasági Hivatal által működtetett agrárpiaci információs rendszer szerint a yumai gazdaságból utoljára április 16-án szállítottak árut. A Kaliforniai Járványügyi és -megelőzési Központ (CDC) és a Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (FDA) arra figyelmeztette a lakosságot, hogy lehetőleg ne fogyasszon semmilyen rómaisalátát. A CDC folytatja a vizsgálatokat, és nem zár ki egyéb fertőzési forrást sem, de a jelenlegi álláspont szerint a fertőzéseket kizárólag a yumai gazdaságból származó termény okozta.

John Paul Oliver, az oxnardi székhelyű Pacific Fresh Produce ügyvezetője elmondta, hogy a coli-fertőzésről szóló hírek és a CDC felhívása károsan érintik a kaliforniai salátatermelőket. Jelentős túlkínálat alakult ki a piacon, ami az árak csökkenéséhez vezetett. Hozzátette, hogy a vásárlók ezek után jogosan kíváncsiak arra, hogy honnan származik a megvásárolni kívánt termék. Ez azonban az éttermekben, büfékben, salátabárokban nem igazolható egyértelműen, hiszen ott az áru eredetének igazolása nem egyszerű. Időbe telik, amíg a kedélyek megnyugszanak, és a vásárlók ismét bizalmat szavaznak a rómaisalátának.

Időközben a CDC közölte, hogy a coli-fertőzés immár az USA tagállamainak közel a felében tapasztalható. A szervezet legutóbbi adatai szerint 121 érintett személy szerepel a listán 25 államból. A szakemberek most arra keresik a választ, hogy miként terjedhet még mindig a kór. A coli baktérium egy igen agresszív O157:H7 törzséről van szó, ami korban és nemben nem válogat, 1-től 88 éves korig minden korosztály megtalálható a fertőzöttek között, akinek 63 százaléka nő. A betegek fele került kórházba, 14 embernél hemolitikus urémiás szindrómát diagnosztizáltak, ami egyfajta vesebetegség. Emiatt a CDC továbbra is óva int attól, hogy bárki is bármilyen forrásból származó rómaisalátát fogyasszon, ami az ágazat számára hatalmas veszteségeket okoz.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/freshplaza.com