0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok díjazott tenyésztői

Hódmezővásárhelyen május 11-én, pénteken adták át a tenyésztési díjakat, és itt vehették át elismeréseiket az állattenyésztő szakemberek.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége Horn Artúr-díját ebben az évben Egyed Béla kapta. Mint méltatásában elhangzott, az 1949-ben Hódmezővásárhelyen született. A Szabadkígyósi Mezőgazdasági Technikum elvégzése után a gödöllői egyetemen szerzett agrármérnöki diplomát 1974-ben, majd ugyanitt, 1981-ben, szarvasmarha-tenyésztő szakmérnöki oklevelet.

A Hód-Mezőgazda Zrt. jogelődjéhez 1980-ban került, 12 éven át irányította a vajháti, 1400 férőhelyes szarvasmarhatelepet. Munkássága alatt folyamatosan fejlődött az állomány tejtermelése. A magyartarka esetében elérték a 4300 litert, ami országos szinten is kiválónak számított. A vajháti szarvasmarhatelep 1989-ben, az országban elsőként érte el a tízezer literes laktációs teljesítményt.

1992-ben lett a Tangazdaság vállalati biztosa, majd a gazdaság részvénytársasággá alakulásával vezérigazgatója. Ezt a posztot 2004-ig, nyugdíjba vonulásáig töltött be.

1995-től a Csongrád Megyei Agrárkamara alelnöke, 1994-től a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének alelnöke, majd ’98-tól elnöke volt.

A rendszerváltás után nyílt lehetősége több mezőgazdasági kiállításra ellátogatni, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokba, ahol magával ragadta a kiállításon résztvevő tenyésztők állattenyésztési kultúrája, megjelenése. Hazatérve megosztotta élményeit munkatársaival. Kollégáival ekkor döntötték el, hogy Magyarországon is hasonlóan magas színvonalú rendezvényt szerveznek. Vezetésével indult 1994-ben az első Alföldi Állattenyésztési Napok, amely rendezvény ma az ország legjelentősebb állattenyésztési kiállítása.

Munkásságát több díjjal ismerték el. Az általa vezetett részvénytársaságot az állattenyésztésben, a tejtermelésben és a kiállítások szervezésében elért kiemelkedő eredményeiért a 73. és 74. OMÉK Állattenyésztési Ágazati Fődíjával ismerték el. Több kitüntetés birtokosa, többek között az Állami Gazdaságok Kiváló Dolgozója, a Hódmezővásárhelyi Állami Tangazdaság Kiváló Dolgozója. 1988-ban MÉM Miniszteri Kitüntetést, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét kapta.

2003-ban Ujhelyi Imre-díjjal tüntették ki, majd 2006-ban Miniszteri dicséretet kapott az Alföldi Állattenyésztési Napok érdekében kifejtett tevékenységéért. A Magyar Szarvasmarha Tenyésztők Szövetsége Csukás Zoltán-díjjal ismerte el a több évtizedes szakmai munkáját.

Jelenleg családi gazdaságot vezet, lovardákat épít, lovas turizmussal foglalkozik, illetve egy 100 tehenes szarvasmarha telepet irányít barátjával és szervezőtársával, Fekete Balázzsal.

A Magyar Állattenyésztésért Díjat kapott Fekete Balázs. A szakember 1957-ben, a Békés megyei Kunágotán született. Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium után Debrecenben szerzett agrármérnöki, majd Gödöllőn genetikai szakmérnöki diplomát.

A Hód-Mezőgazda Zrt.-nél 1981-től dolgozik, 1993 óta állattenyésztési igazgatóként. Alapító főszervezője az Alföldi Állattenyésztési Napoknak. Több jelentős és fontos társadalmi szerepet is betöltött, és vállal ma is. 1989-től alapító tagja a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete tenyésztési szakbizottságának, amelynek jelenleg is tagja. Alapító tagja a Furioso-North Star Lótenyésztő Országos Egyesületnek, több periódusban elnökségi vagy tenyésztő bizottsági tag.

1992-től elnökségi tagja, majd elnöke az Alföldi Sertéstenyésztők Egyesületének, 1995-től máig tagja a Fajtatiszta Sertést Tenyésztők elnökségének és tenyésztési szakbizottságának. 2007-től 2013-ig két cikluson keresztül elnöke a Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének, valamint a Magyar Sertéstenyésztők Szövetségének. 2008-tól 2016-ig két cikluson keresztül volt elnöke a Magyar Állattenyésztők Szövetségének, 2007-től elnöke a Hódmezővásárhelyen működő Aranyági Lovas Klubnak, 2017-től pedig a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Küldöttgyűlésének a tagja.

Sok éves munkásságát számos díjjal is elismerték. 2001-ben Ujhelyi Imre-díjat kapott. 2003-ban címzetes egyetemi docenssé nevezték ki a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumában. 2006-ban ő lett az Év Tenyésztője a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületénél, egy évvel később pedig az Év sertéstenyésztőjévé választották. Háromszor is elnyerte az Év tenyésztője címet a Furioso-North Star Lótenyésztő Országos Egyesületben. 2011-ben Konkoly-Thege Sándor-, majd 2016-ban Csukás Zoltán-díjat kapott. 1996-ban, 2000-ben és 2005-ben is elnyerte csapatával az OMÉK-on az állattenyésztés miniszteri nagydíját.

A baromfitenyésztés díjai

Az ország minden tájáról 18 kiállító 61 kiállított csoporttal, illetve hibriddel vett részt a kiállításon. A bemutatott csoportokat Mihók Sándor, Bögréné Bodrogi Gabriella, Látits Miklós és Benk Ákos értékelte. A 7 fajtacsoportban összesen 21 kategóriadíjat, valamint 3 különdíjat és 1 nagydíjat osztottak ki

A tojó típusú tyúk fajtacsoportban a Bábolna Tetra Kft. vitt el minden díjat: a harmadik helyen a TETRA Blanca, a második helyen a TETRA Harco, az első helyen pedig a TETRA SL szülőpár végzett.

A kettőshasznosítású tyúk fajtacsoportban a kiskunfélegyházi Aviform Baromfikereskedelmi Irodáé lett minden díj: harmadik lett a 7 hetes Farm tyúk, szintén harmadik helyezést értek el AVICOLOR szülőpárjuk, tojó változatával (36 hetes), Második helyen végzett a 36 hetes Farm tyúk szülőpár, az első helyen pedig a 7 hetes AVICOLOR végtermék, tojóváltozata végzett.

A hústípusú baromfi fajtacsoport harmadik helyén a 7 hetes Redbro végzett (Aviform Baromfikereskedelmi Iroda, Kiskunfélegyháza), második lett az 5 hetes + napos Galor gyöngytyúk (Simcsik András, Vésztő), míg az első helyen egy Hybrid Converter pulyka szülőpár végzett (Gallicoop Zrt., Szarvas).

Az őshonos tyúk fajtacsoportban egyaránt harmadik lett a balassagyarmati dr. Szabolcs István és a gödöllői Haszonállat Génmegőrzési Központ fekete erdélyi kopasznyakú tyúkja. A hódmezővásárhelyi SZTE Tangazdaság Kft. kendermagos erdélyi kopasznyakú tyúkja második, kendermagos magyar tyúkja pedig első lett.

Az egyéb őshonos és régen honosult baromfifajták között Nagy Andrásné (Mártély) gyöngytyúkja második, a gödöllői Haszonállat Génmegőrzési Központ bronzpulykája első lett.

A lúd fajtacsoportban az Orvia Magyarország Kft. (Sükösd) SI 4 fehér lúdja második, Godó István (Hódmezővásárhely – Kútvölgy) landesi lúdja első helyen végzett.

A kacsa fajtacsoportban a 30 hetes Cherry Valley Super M3 Heavy (Munkácsy Táp Kft., Gyula) harmadik, a 25 hetes PKL mulard szülőpár anyai vonal (Orvia Magyarország Kft., Sükösd) második, a 12 hetes Cherry Valley Super M3 Heavy (Munkácsy Táp Kft.,Gyula) első lett.

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 2014-ben a baromfitenyésztés területén végzett kiemelkedő oktatási, kutatási, továbbá fajtanemesítési és fajtafenntartási tevékenység elismerésére Sófalvy Ferenc-vándordíjat alapított. A díjat idén Mihók Sándor kapta.

Mihók Sándor az elmúlt évtizedek állattenyésztésének meghatározó egyénisége, tevékenysége több állatfajhoz és szakterülethez köthető. Pályája kezdetén oktatási és kutatási tevékenysége a baromfitenyésztéshez kapcsolódott, s ezen belül kiemelt helyet kapott az őshonos baromfifajok tenyésztése.

Közreműködésével valósult meg a fodrostollú magyar lúd fajtafenntartása és a magyarországi állomány begyűjtésével indult meg az őshonos fajta génmegőrzése.

Tevékenységének köszönhetően hoztak létre egy génbanki állományt bronzpulykából, és jelenleg az Állattenyésztési Kísérleti Tér rendelkezik Magyarországon a legnagyobb ellenőrzés alatt tartott bronzpulyka populációval. Az állomány genetikai értékét növeli, hogy 14, egymással nem rokon vonalból épül fel.

In-situ génállományt hozott létre több fajban, amelyek fontos szerepet játszanak a magyarországi génmegőrzésben (fodros tollú magyar lúd, bronzpulyka, rézpulyka, cigája juh, gidrán ló).

A juhtenyésztés díjai

A tenyészállat-kiállítás díjainak átadása előtt adják át a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 10 éves jubileuma alkalmából alapított „id. Tóth Imre” vándordíjat. A díj egy évig ahhoz a juhtenyésztő szakemberhez kerül, aki a juhtörzskönyvezés területén hosszú időn át kiemelkedő tevékenységet végzett. A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség elnöksége a díjat idén Englertné Miluczky Klárának, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség tenyésztési koordinátorának ítélte oda, aki több évtizede dolgozik a juhtenyésztés és törzskönyvezés területén.

A kiállításon a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 39 tenyésztője 65 csoportban mutatta be a szövetség tenyésztési programjában szereplő 16 juhfajtát.

Harmadik díjat kapott Farkas Zoltán (Mindszent) landschaf merinó anya csoportjáért, Gyulavári Tamás (Tarnaméra) német húsmerinó jerke csoportjáért, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság fekete hortobágyi racka jerke csoportjáért, Kovács Jenőné (Kiszombor) suffolk jerke csoportjáért és Sisák Imre (Békéssámson) charollais jerke csoportjáért.

Második díjat kapott Barcsik Gabriella (Kecskemét) suffolk jerke csoportjáért, Fogarasi László (Csanádalberti) ile de france jerke csoportjáért, Földesi Imre (Sárrétudvari) magyar merinó jerke csoportjáért, Hulyák István (Kisgyőr) ile de france növendékkos csoportjáért, és a Papp József Kft. (Mezőhegyes) cigája jerke csoportjáért.

Első díjat kapott az Anipharma-A Kft. (Békéscsaba) német húsmerinó anya csoportjáért, Holló Mátyásné (Uszód) berrichon du cher tenyészkos csoportjáért (és harmadik díjat kapott berrichon du cher anya csoportjáért), Kiss Gyula (Szabadhidvég) texel jerke csoportjáért, Kozmér László (Szajk) charollais jerke csoportjáért (és harmadik díjat kapott charollais növendékkos csoportjáért), ifj. Sebők Mihály (Törtel) német feketefejű anya csoportjáért (és második díjat kapott német feketefejű jerke csoportjáért), Vad Andrea (Hódmezővásárhely) berrichon du cher növendékkos és ile de france növendékkos csoportjáért (és második díjat kapott berrichon du cher jerke csoportjáért).

A szarvasmarha-tenyésztés díjai

A Magyar Szarvasmarha Tenyésztők Szövetsége 1999-ben Csukás Zoltán professzor emlékére díjat alapított, melyet minden évben az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok díjkiosztó ünnepségén adnak át. A díjat, amelynek odaítéléséről kuratórium dönt, ebben az évben ketten vehették át.

Egyikük Füller Imre, aki 1957-ben született Bonyhádon. 1975-ben érettségizett a helyi Petőfi Sándor Gimnáziumban. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen 1980-ban általános agrármérnöki diplomát szerzett. 1980 és 1985 között a kisvejkei Szabadság MgTsz-ben dolgozott a 800-as húshasznosítású magyartarka-állomány telepvezetőjeként.

1985-2000-ig a bonyhádi Pannónia Mezőgazdasági Termelőszövetkezet telepvezetője, majd 1992-től főágazatvezetője volt, ahol 800 kettőshasznosítású magyartarka tehén, 1200 anyajuh és 110 hektár halastó irányítási, értékesítési munkái tartoztak hozzá.

1992-től a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének elnökségi és szakbizottsági tagja, majd 2000-től az egyesület ügyvezető igazgatója. 1993-ban a Pécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdasági szakokleveles agrármérnök diplomát szerzett. 2001-től az Európai Hegyitarka Tenyésztő Szövetség elnökségi tagja, 2009-től elnökhelyettese. 2002-től a Szimentáli Világszövetség elnökségi tagja. 2002-től a Magyar Szarvasmarha-tenyésztő Szövetség Ellenőrző Bizottságának elnöke. 2009-ben a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági Kara, 2010-ben a Keszthelyi Georgikon címzetes egyetemi docensévé választotta. 2010-ben Ujhelyi Imre-díjat kapott. Még ugyanebben az évben a Kaposvári Egyetemen summa cum laude minősítéssel védte meg PhD doktori értekezését.

2012-ben a Kaposvári Egyetemen a szarvasmarha-tenyésztés területén végzett kutató, oktató tevékenysége elismeréseként Guba Sándor-díjjal tüntették ki. 2016-ban megkapta Bonyhád Város Önkormányzat legnagyobb elismerését a Perczel-díjat. 2017 februárjában, állattenyésztés kategóriában, az Év Agráremberévé választották.

Számos, magyartarkával kapcsolatos írása jelent meg hazai és külföldi tudományos lapban, több egyetemi tankönyv, szakkönyv szerzője, társszerzője, szakmai lektora.

A Csukás Zoltán-díj másik kitüntetettje Bujdosó Márton, aki 1949-ben született Lajosmizsén. A középiskolát a kecskeméti Piarista Katolikus Gimnáziumban végezte, 1972-ben agrármérnöki diplomát, majd 1977-ben öntözéses-meliorációs szakmérnöki képesítést szerzett a Debreceni Agrártudományi Egyetemen. 1985-ben Budapesten a Mérnöktovábbképző Intézetben vezetéselméletből diplomázott.

A diploma megszerzése után, 1972-ben Lajosmizsén, a Kossuth Szakszövetkezetben helyezkedett el. 1973-ban rábízták az állattenyésztési ágazat megszervezését, ahol ekkor kezdték el a húsmarhatenyésztést. 1979-ben megválasztották termelési elnökhelyettesnek. Ekkor jelentős beruházások indultak és 1980-ban elkezdték a charolais fajta tenyésztését. 1987-ben a szövetkezet elnökévé választották. 1988-ban helyszínt adtak a Charolais Világkongresszusnak.

1995-ben hozták létre a Charolais Kft.-t, melynek azóta is ügyvezetője. Alapító tagja az 1992-ben létrejött Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének. 2000-től jelenleg harmadik ciklusban a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének elnöke. 2008-ban elnöksége alatt rendezték meg a második magyarországi Charolais Világkongresszust.

Társszerzője a 2003-ban megjelent „A charolais fajta és magyarországi tenyésztése” című könyvnek. 2002-től figyelme a ranch típus tenyésztése felé fordult. Következetes tenyésztői munkájával sokat tett a genetikailag szarvtalan charolais magyarországi elterjesztéséért. Sok homozigóta szarvtalan tenyészállattal rendelkezik, és az idők folyamán övé lett Európa legnagyobb genetikailag szarvtalan állománya. Elsőként érte el, hogy hazai születésű charolais tenyészbika szaporítóanyagát Franciaországban is megvásárolták.

Koncentrált tejű fajták

A Koncentrált Tejű Fajták Tenyésztő Egyesülete 5 egyeddel jelent meg a kiállításon.

III. helyezett a 1205-es kat. számú Habán jersey tehén (Tejgazdaság Kft., Balmazújváros), II. helyezett a 1204-es kat. számú Arkasz jersey tehén (Euro-Tours Bt., Újcsanálos), I. helyezett a 1206-ös kat. számú Dám jersey tehén (Euro-Tours Bt., Újcsanálos).

A holstein-fríz fajta díjai

A holstein-fríz szűz üsző I/1. kategória harmadik helyezettje 101 Csendes (tenyésztő és tulajdonos: Geo-Milk Kft., Sárospatak), második helyezettje 110 Bokréta (tenyésztő és tulajdonos: Agárdi Farm Kft., Seregélyes), első helyezettje 113 Bizánc (tenyésztő és tulajdonos: Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely).

A holstein-fríz szűz üsző I/2. kategória harmadik helyezettje 120 Manuéla (tenyésztő és tulajdonos: Kasz-Farm Kft., Derecske), második helyezettje 123 Jámbor (tenyésztő és tulajdonos: Jászapáti 2000 Mg. Zrt.), első helyezettje: 122 Bolygó (tenyésztő és tulajdonos: Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely).

A holstein-fríz szűz üsző II. kategória harmadik helyezettje 205 Pajkos (tenyésztő és tulajdonos: DC-BAU Kft., Debrecen, Agroworld cégcsoport), második helyezettje 213 Pirka (tenyésztő és tulajdonos: Kasz-Farm Kft., Derecske), első helyezettje: 210 Muskátli (tenyésztő és tulajdonos: Mocsai Búzakalász Szövetkezet).

A holstein-fríz vemhes üsző III. kategória harmadik helyezettje 312 Hibátlan (tenyésztő és tulajdonos: For-Milk Kft., Telekgerendás), második helyezettje 304 Szeles (tenyésztő és tulajdonos: Solum Zrt., Komárom), első helyezettje 306 Böske (tenyésztő és tulajdonos: Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely).

A holstein-fríz tehén IV. kategória harmadik helyezettje 410 Paula (tenyésztő és tulajdonos: Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt.), második helyezettje 408 Szumátra (tenyésztő és tulajdonos: Lajoskomáromi Tejtermelő Kft.), első helyezettje 406 Kati (tenyésztő és tulajdonos: Kasz-Farm Kft., Derecske).

A holstein-fríz tehén V. kategória harmadik helyezettje 512 Hope (tenyésztő: Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt., tulajdonos: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.), második helyezettje 503 Iza (tenyésztő: Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt., tulajdonos: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.), első helyezettje 513 Éva (tenyésztő és tulajdonos: Lajoskomáromi Tejtermelő Kft.).

A holstein-fríz tehén VI. kategória harmadik helyezettje 606 Goldkrone (tenyésztő: Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt., tulajdonos: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.), második helyezettje 604 Turai Kata Goldsun (tenyésztő és tulajdonos: Galgamenti Mg. Kft, Tura), első helyezettje 608 Elke (tenyésztő: Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt., tulajdonos: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.).

A holstein-fríz tehén VII. kategória harmadik helyezettje 704 Göndör (tenyésztő és tulajdonos: Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt.), második helyezettje 701 Búcsú (tenyésztő: Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt., tulajdonos: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.), első helyezettje 702 Rozi (tenyésztő és tulajdonos: Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely).

A holstein-fríz tehén VIII. kategória harmadik helyezettje 805 Ladi (tenyésztő, tulajdonos: Pusztavámi Tejszövetkezet Zrt.), második helyezettje 804 Gabi (tenyésztő és tulajdonos: Pálhalmai Agrospeciál Kft., Dunaújváros), első helyezettje: 803 Turai Vivat Goldsun (tenyésztő és tulajdonos: Galgamenti Mg. Kft, Tura).

A holstein-fríz tehén IX. és X. kategória harmadik helyezettje 903 Kati (tulajdonos: Mezőkovácsházi Új Alkotmány Mg. Szövetkezet), második helyezettje 906 Piroska (tenyésztő és tulajdonos: Dézsi Imre, Nagyhegyes), első helyezettje: 902 Sári (tenyésztő és tulajdonos: Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt.).

A csapatverseny harmadik helyezettje a Galgamenti Mg. Kft., Tura, második helyezettje a Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt., első helyezettje a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. lett.

A legszebb holstein-fríz nőivarú egyedek összevetése alapján a kiállítás nagydíját 803 Turai Vivat Goldsun nyerte, tenyésztője és tulajdonosa: Galgamenti Mg. Kft..

A kimagasló termelési és tenyésztési eredményeket felmutató gazdaságok tenyésztést irányító szakemberei közül évente egy alkalommal, egy személy részére – az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon – Az Év Tenyésztője címet adja át a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója. Az idén ebben a díjban Kővágó Ignác részesült.

A szakember 1955. szeptember 3-án született Kalocsán. A Jánoshalmai Mezőgazdasági Szakközépiskola elvégzése után a Kalocsai Állami Gazdaságnál helyezkedett el háztáji agronómusként, ahol egészen 1992-ig, a gazdaság felszámolásáig dolgozott. Ezt követően a mezőgazdaság kereskedelmi oldalán kezdett tevékenykedni, állat- és terménykereskedelmi vállalkozást indított.

Jelenlegi cégét, a dabasi Lakto Kft-t. a véletlen „sodorta az útjába”. Az ottani állatokat szerette volna felvásárolni, de a szarvasmarhák rossz egészségi állapotának, valamint a telep fizetésképtelen helyzetének köszönhetően egy olyan érzelmi és gazdasági döntés következett, amelyből egy sikeres vállalkozás jött létre, ahol ma a tenyésztési és gazdasági eredmények önmagukért beszélnek.

Vezetése alatt folyamatosan javult a gazdaság tejtermelési színvonala. 2017-re elérte a 13 860 kg-ot, amellyel Magyarország legmagasabb standard laktációs tejtermelésű tenyészete lett. A gazdaság életében az utóbbi években nem ritkák az ünnepek. Dabason eddig összesen 42 Aranytörzskönyves tehén mellett három 130 ezer kg életteljesítményű tehenet avattak. Az elmúlt négy évben az elsőlaktációs standard tejtermelési rangsorban a Lakto Kft. kapta az Ezüstkanna díjat.

A telepen a fejlesztések folyamatosan zajlanak, ennek köszönhetően a tehénkomfort mellett a telep létszáma is növekedhetett.Tenyészállataival hosszú évek óta emeli a hazai és a nemzetközi kiállítások színvonalát. Tehenei a Holstein Európa Bajnokságra utazó válogatott tagjai voltak 2010-ben Cremonában és 2012-ben Fribourgban is. Az Európai Holstein Konföderáció résztvevői számára is a Lakto Kft. biztosította az egyik helyszínt. Kétszeres Mestertenyésztő.

A sertéstenyésztés díjai

A Búzakalász 66 Felcsút Kft., csákvári tenyészete harmadik díjat nyert magyar nagyfehér x magyar lapály kocasüldő csoportjával.

Az Ozorai Táp Kft., ozorai tenyészete harmadik díjat kapott magyar magyfehér x magyar lapály kocasüldő csoportjával.

A Pigmix 2006 Kft., tamási tenyésztő harmadik díjat nyert magyar nagyfehér kocasüldő csoportjával és magyar nagyfehér kansüldőjével.

A Jákó-Pig Kft., jászjákóhalmai tenyészete második díjat érdemelt ki magyar nagyfehér kocasüldő csoportjával.

A Goldfood Kft., szarvasi tenyészete második díjat nyert magyar nagyfehér x magyar lapály kocasüldő csoportjával.

A Borotai Sertéshús Zrt., borotai tenyészete második díjat nyert magyar nagyfehér x magyar lapály kocasüldő csoportjával és magyar nagyfehér kocasüldő csoportjával, továbbá harmadik díjat kapott pietrain x duroc kansüldőjével.

A Kéleshús Kft., jánoshalmai tenyészete első díjat nyert magyar lapály kocasüldő csoportjával és magyar nagyfehér kocasüldő csoportjával.

A Tejgazdaság Kft., tiszacsegei tenyészete első díjat érdemelt ki magyar nagyfehér kocasüldő csoportjával és magyar nagyfehér kansüldőjével, valamint harmadik díjat nyert magyar nagyfehér x magyar lapály kocasüldő csoportjával.

Fekete József, vasszécsenyi tenyésztő első díjat vihetett haza a 68-as katalógusszámú magyar lapály kansüldőjéért, második díjat nyert 65-ös katalógusszámú magyar lapály kansüldőjével és 127-es katalógusszámú pietrain x hampshire kansüldőjével.

Nagy Gyula, rábacsécsényi tenyésztő első díjban részesült duroc kansüldőjével és magyar nagyfehér kocasüldő csoportjával, második díjat nyert magyar nagyfehér x magyar lapály kocasüldő csoportjával és harmadik díjat kapott magyar nagyfehér kansüldőjével.

Az év sertéstenyésztője

Kupi István elkötelezett munkájával sokat tett és tesz a magyar sertéstenyésztésért. A szakma iránti szeretetét a családjából hozta, gyökerei és technikusi tanulmányai is a mezőgazdasághoz, azon belül is az állattenyésztéshez kötik.

A Tamási Béke Szövetkezetben helyezkedett el, majd 1991-ben tenyésztésvezetői és telepvezetői megbízást kapott a nagy múltú sertés törzstenyészetben, amit örömmel elvállalt.

Munkájához tartozik a vezetői feladatok ellátása, a telep irányítása, munkaszervezése és takarmányozása. Törzstenyésztőként a párosítási tervek összeállítása, tenyészállat jelöltek kiválogatása, tenyésztésbe állítása és teljesítmény vizsgálatok végzése volt a feladata. Ezen információk és a tenyésztési program ismeretében a magyar nagyfehér fajtára kitűzött tenyésztési cél elérése teszi ki minden napjait, hűséges típus lévén, most már 27 éve.

Kiváló tenyésztői munkáját jól jelzik 1993-tól napjainkig a különböző országos és regionális kiállításokon elnyert díjak. A tamási törzstenyészet többször szerzett nagydíjat, és számtalan helyezést.

Közreműködésével nemesített tamási magyar nagyfehér fogalommá vált a sertéstenyésztők körében, amelyben együtt van a kiváló anyai tulajdonság a szervezeti szilárdsággal és a nagy életteljesítménnyel. Az értékesített tenyészállatokon keresztül ez a genetika nyomot hagyott és most is jelen van a fajtában, határainkon belül és a környező országokban is.

Kupi Istvánnak szívügye a magyar sertéstenyésztés. Hisz abban, hogy az elvégzett, lelkiismeretes munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét.

A húshasznú szarvasmarha díjai

Magyartarka

Kettőshasznú vemhes üsző kategória harmadik helyezettje a 1101-es kat. számú Lenke (Tenyésztője és tulajdonosa: Hajdúböszörményi Béke Mg Kft. Hajdúböszörmény), második helyezettje a 1104-es kat. számú Ékes (Tenyésztője és tulajdonosa: Húshasznú Szarvasmarhatenyésztő Bt, Táplánszentkereszt), és első helyezettje a 1105-ös kat. számú Pillangó (Tenyésztője és tulajdonosa: Petőfi Mg. Szövetkezet, Kocsér).

A húshasznú vemhes üsző kategória harmadik helyén a 1407-es kat. számú Mari (Tenyésztője és tulajdonosa: Derecske Petőfi Mg Kft., Derecske), második helyén a 1405-ös kat. számú Linda (Tenyésztője és tulajdonosa: Húshasznú Szarvasmarhatenyésztő Bt., Táplánszentkereszt), míg első helyén a 1406-os kat. számú Kelendő (Tenyésztője és tulajdonosa: Derecske Petőfi Mg Kft., Derecske) végzett.

Az anyatehén borjával kategória harmadik helyét a 1414-es kat. számú Gréta (Tenyésztője és tulajdonosa: Petőfi Szövetkezet, Kocsér), második helyét a 1413-as kat. számú Cakkos (Tenyésztője és tulajdonosa: Húshasznú Szarvasmarhatenyésztő Bt., Táplánszentkereszt), első helyét a 1416-os kat. számú Emma (Tenyésztője és tulajdonosa: Derecske Petőfi Mg Kft., Derecske) érdemelte ki.

A magyartarka fajtagyőztes az 1416-os kat. számú Emma (Tenyésztője és tulajdonosa: Derecske Petőfi Mg Kft., Derecske) lett.

Charolais

Az Abaúji Papp Charolais Kft. alsóvadászi tenyészet harmadik helyezést ért el az 1348-as kat. sz. charolais növendék bikájával, az 1434-es kat. sz. borjas tehenével, második helyezést kapott az 1336-os kat. sz. charolais vemhes tehenével, az 1329-es kat. sz. vemhes üszőjével, a 1312-es kat. sz. éves üszőjével, az 1319-es kat. sz. kétéves üszőjével, és első helyezést ért el az 1436-os kat. sz. charolais növendék bikájával, az 1334-es kat. sz. charolais vemhes tehenével, az 1435-ös kat. sz. charolais borjas tehenével, az 1330-as kat. sz. charolais vemhes üszőjével, az 1323-as kat. sz. charolais kétéves üszőjével és az 1302-es kat. sz. charolais éves üszőjével.

Az Abaúji Charolais Kft. léhi tenyészet harmadik helyezést ért el az 1327-es kat. sz. charolais vemhes üszőjével.

Anka István kecskeméti tenyészete harmadik helyezést ért el az 1324-es kat. sz. charolais kétéves üszőjével.

Az akasztói Charolais Farm Kft. második helyezést ért el az 1341-es kat. sz. charolais fiatal borjas tehenével.

Az újkígyósi Nat-Ser Kft. harmadik helyezést ért el az 1352-es kat. sz. charolais fiatal tenyészbikájával.

Az akasztói Néma Kft. első helyezést ért el az 1356-os kat. sz. charolais felnőtt tenyészbikájával.

A kecskeméti NPK Charolais Farm Kft. második helyezést ért el az 1346-os kat. sz. charolais növendék bikájával.

A Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. második helyezést ért el az 1357-es kat. sz. charolais felnőtt tenyészbikájával, valamint harmadik helyezést kapott az 1340-es kat. sz. charolais vemhes tehenével és az 1307-es kat. sz. charolais éves üszőjével.

Limousin

A limousin fajta összetett versenyében a hímivarú kategória harmadik helyezettje az 1379-es kat. számú fiatal limousin tenyészbika, tenyésztője és tulajdonos Ráczné Sándor Ildikó Kfc., Lajosmizse; második helyezettje az 1381-es kat. számú limousin tenyészbika, tenyésztője és tulajdonosa Imár Bt., Balatonalmádi míg az összetett verseny első helyezettje és egyben a limousin fajta győztese az 1385-ös kat. számú felnőtt limousin bika, tenyésztője Gyöngysziget Kft., Nagybaracska, tulajdonosa Mozsgai József, Sellye.

A limousin fajta összetett, nőivarú versenyében második helyezést ért el az 1370-es kat. számú limousin vemhes üsző, tenyésztője és tulajdonosa Imár Bt., Balatonalmádi, az első helyezettje pedig az 1361-es kat. számú limousin üsző, tulajdonosa és tenyésztője JMK Kft., Hajdúszoboszló.

Blonde D’Aquitane

A blonde d’aquitaine fajta összetett versenyében a hímivarú kategória harmadik helyezettje az 1401-es kat. számú tenyészbika, tenyésztője és tulajdonosa az Alkotmány-Agro Mg. Zrt., Nagykanizsa; második helyezettje az 1403-as kat. számú fiatal tenyészbika, tenyésztője és tulajdonosa Gábor-Major Kft., Martonvásár, első helyezettje az 1399-es kat. számú tenyészbika lett, melynek tenyésztője és tulajdonosa a babócsai Határőr Zrt.

A blonde d’ aquitaine fajta összetett versenyében a nőivarú kategória harmadik helyén az 1389-es kat. számú üsző, második helyén az 1390-es kat. számú üsző végzett, melyek tenyésztője és tulajdonosa a Dörögdi Mező Kft., Taliándörögd, első helyezett és ezzel fajtagyőztes lett az 1396-os kat. számú borjas tehén, tenyésztője és tulajdonosa Alkotmány-Agro Mg. Zrt., Nagykanizsa.

Egyéb húsmarha

Harmadik helyet kapott a lullai Keller András éves red angus tenyészüszőjéért és az adonyi Angus Kft., red angus éves tenyészüszője bemutatásáért.

Második helyezett lett a karcagi Szilágyi János 5 éves fehér-kék belga tenyészbikájával és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága 9 éves magyar szürke tenyészbikájával.

Első helyen végzett a kaposvári Rio Alto Kft. 5 éves fekete angus tenyészbikájával és 4 éves murray grey borjas tehenével.

A XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon bemutatott húshasznú fajtagyőztes tenyészállatok összevetése alapján a tenyésztési nagydíjat Mozsgai József magántenyésztő kapta Sellyéről, az 1385-ös kat. számú limousin tenyészbikájáért. 

A „Charolais Húsmarha Fajtáért” emlékérem

Zsellér Pál Akasztón született 1946-ban. A kalocsai Mezőgazdasági Technikum elvégzése után 1969-ben Keszthelyen agrármérnöki diplomát szerzett. Szakmai képesítést szerzett még Mosonmagyaróváron takarmányozástanból, Budapesten juhtenyésztéstanból. Kecskeméten elvégzett egy 3 éves számítógépes képzést, majd 1990-ben Gödöllőn az egyetem közgazdasági mérnöktanár szakát.

1970. január 1-jétől Nagyberken dolgozott. 1970 őszén a Béke Termelőszövetkezet sertéságazat vezetője lett Hartán. 1972. április 1-jén Balástyára került. Tejelő tehenészetet üzemeltettek, üszőkkel, kocával, és baromfi hizlalással is foglalkoztak. 1976. május 1-jén Kiskunhalasra került. Itt szerezte juhászati szaktudását. 1978-tól átvette a baromfi ágazatot, később visszakerült a nagy állatokhoz, mint főállattenyésztő. 1981-től a Füzesgyarmati Lucernatermesztési, és Juhtenyésztési Rendszer szaktanácsadójaként dolgozott. 1985-től a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskolában szaktárgyakat oktatott, 1989-től igazgatóhelyettesként irányította a szakképzést.

1994-ben kezdte meg működését a Takarmánygyártó és Állattenyésztő Kft., ahol 1997. végétől cégvezető résztulajdonos. 2003-ban alakult a Zsellér Állattenyésztő Kft., amit 2011-ig cégvezetőként irányított. Közel 250 hektár legelőterület, 170 hektáros takarmánytermő-terület tartozott hozzá, egy 600 kocás sertésteleppel és mintegy 200 húsmarhával. A vállalkozások szakmai képviseletét mind a mai napig ellátja.

2016-ban a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzattól megkapta a Bács-Kiskun Megye Környezetvédelméért és Mezőgazdaságáért Díjat.

A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületében 4 éven át volt tagja az elnökségnek, 2007-től jelenleg is az egyesület Felügyelőbizottságának elnöke. Munkájával hozzájárul az egyesület szabályszerű működéséhez, bölcsességével, ötleteivel aktívan segíti a közösség megalapozott döntéshozatalát. Véleményére odafigyelnek, előremutató gondolkodását, tudását elismerik, szaktanácsait kikérik. Tevékenységét a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete elnöksége „A Charolais Húsmarha Fajtáért” emlékérem odaítélésével jutalmazza.

A lótenyészetés díjai

Furioso-north Star

A furioso-north star fajtájú mének első csoportjában harmadik az 5759 NORTH STAR XIV-35 (LÁNDZSA) 2012. évi mén (Tenyésztő és Tulajdonos: Kucsoráné Kobzi Éva, Hódmezővásárhely; Kiállító: Kéktó Kft., Hódmezővásárhely),

második az 5858 FURIOSO-58 (NEMZETES ÚR) 2013. évi mén (Tenyésztő, Tulajdonos, Kiállító: Fekete Balázs, Hódmezővásárhely),

míg az első az 5951 THE BART FURIOSO II-79 (HANTÁS) 2012. évi mén (Tenyésztő: PT-Agro Kft., Pálfa; Tulajdonos és Kiállító: Korsós Zoltán Bálint, Soltvadkert) lett.

A furioso-north star fajtájú mének második csoportjának harmadik helyén az 5214 NORTH STAR IX-60 (GYURIKA) 2006. évi mén (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Essen Kft., Karcag),

második helyén a 3692 FURIOSO XXXIV (F XXV-8) (RED FERNET) 2003. évi mén (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Ing. Žiaková K. Bzince pod Javorinou),

első helyén pedig az 5323 FURIOSO-123 (LÉNYEG) (I. törzsmén) 2007. évi mén (Tenyésztő: Furioso Lótenyésztő Szövetkezet, Hódmezővásárhely; Tulajdonos: Kucsoráné Kobzi Éva, Hódmezővásárhely; Kiállító: Kéktói Ménes, Hódmezővásárhely) végzett.

A furioso-north star fajtájú kancák 3-4 éves korcsoportjában harmadik a FURIOSO-24 (LIZI) 2014. évi kanca (Tenyésztő és Tulajdonos: Kucsora István, Hódmezővásárhely; Kiállító: Szabó Nóra, Hódmezővásárhely),

második a 32/5 PRZEDSWIT XXXII-5SK/RED PANAMA 2014. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Žiaková Katarína Ing., Bzince pod Javorinou),

első a HAND FURIOSO-26 (TAKTIKA) 2014. évi kanca (Tenyésztő: Kucsora István, Hódmezővásárhely; Tulajdonos és Kiállító: Szabó Nóra, Hódmezővásárhely) lett.

A furioso-north star fajtájú kancák 5 éves korcsoportjának harmadik helyezettje a FURIOSO HADFI-49 (EPONA) 2013. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Perényi János, Hódmezővásárhely),

második helyezettje a FURIOSO XXXIV-60 (TRÉFÁS) 2013. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Fekete Balázs, Hódmezővásárhely),

míg első helyezettje a FURIOSO XI MT-1/SABILA SAGRADA 2013. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Liállító: Stoličková Vladimíra, Chropyňská) lett.

A furioso-north star fajtájú kancák 6 éves korcsoportja harmadik helyén a FURIOSO-58 (EMLÉK) 2012. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Perényi János, Hódmezővásárhely),

második helyén a NORTH STAR XIV-36 (TÖRPILLA) 2012. évi kanca (Tenyésztő: Kucsora István, Hódmezővásárhely; Tulajdonos és Kiállító: Kucsora Péter, Hódmezővásárhely),

első helyén pedig a FURIOSO XXXV-18 (DAJKA) 2012. évi kanca (Tenyésztő: Szolnoki Főiskola, Szolnok; Tulajdonos: Deák István, Csongrád Kiállító: Domokos Gábor, Csongrád) végzett.

A furioso-north star fajtájú kancák 7-8 éves korcsoportban harmadik a FURIOSO XXXV-49 (LENKE) 2011. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Egyed Béla, Hódmezővásárhely),

második a FURIOSO XLIX-110 (JÁZMIN) 2011. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Baloghné Jenei Krisztina, Mocsa),

míg első a THE BART FURIOSO II-107 (INDULÓ) 2011. évi kanca (Tenyésztő: PT-Agro Kft., Pálfa; Tulajdonos és Kiállító: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Kecskemét) lett.

A furioso-north star fajtájú kancák 9-10 éves korcsoportjának harmadik helyén a FURIOSO-37 (KATA) 2009. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Simon György, Rákóczifalva),

második helyén a NORTH STAR XII-43 (JUTKA) 2008. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Essen Kft., Karcag),

első helyén pedig a FURIOSO XLIII-113 (LÍRA) 2009. évi kanca (Tenyésztő: Kucsora István, Hódmezővásárhely; Tulajdonos és Kiállító: Kucsoráné Kobzi Éva, Hódmezővásárhely) végzett, mely egyben a fajtagyőztes és a chamipon kanca is lett.

A furioso-north star fajtájú kancák 11-12 éves korcsoportjában harmadik a HAND NORTH STAR-88 (BALETT) 2007. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Kucsora István, Hódmezővásárhely), második a FURIOSO-106 (JÁZMIN) 2006. évi kanca (Tenyésztő: Kucsora István, Hódmezővásárhely; Tulajdonos és Kiállító: Kucsoráné Kobzi Éva, Hódmezővásárhely),

első pedig a NORTH STAR X-35 (DÁMA) 2007. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Horváth Sándor, Kecskemét) lett.

A furioso-north star fajtájú kancák 13 éves és idősebb korcsoportjának harmadikja a 81/5 SABÉNA 2005. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Stoličková Vladimíra, Chropyňská),

másodikja a FURIOSO-62 (SZELLŐ) 2004. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Domokos Gábor, Csongrád),

első helyezettje a NORTH STAR X-115 (NÁRCISZ) 2005. évi kanca (Tenyésztő: Horváth Sándor, Kecskemét; Tulajdonos és Kiállító: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Kecskemét) lett, mely egyben a fajta rezerv champion kancája is.

Gidran

A Gidran fajtájú mének közül harmadik helyen a GIDRAN XXIX-21 (KELEVÉZ) 2013. évi mén (Tenyésztő: Állami Ménesgazdaság, Szilvásvárad; Tulajdonos és Kiállító: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság, Mezőhegyes),

második helyen a 6029 GIDRAN XXVII-43 (KARTEL) 2012. évi mén (Tenyésztő: Állami Ménesgazdaság, Szilvásvárad; Tulajdonos és Kiállító: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság, Mezőhegyes),

első helyen a GIDRAN XXXII-8 (SÁNDOR) 2014. évi mén (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Mátyás István Kálmán, Tata-Agostyán) végzett.

A Gidran fajtájú kancák közül harmadik a 259 GIDRAN XXIV-120 (SELLŐ) 2007. évi kanca (Tenyésztő: Állami Ménesgazdaság, Szilvásvárad; Tulajdonos és Kiállító: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság, Mezőhegyes),

második a GIDRAN 8 (GERLICE) 2007. évi kanca (Tenyésztő: Debreceni Egyetem, AKIT DTTI; Tulajdonos és Kiállító: Horváth Gábor, Nádudvar),

első a 263 GIDRAN XXVI-9 (SOPÁNKODÓ) 2009. évi kanca (Tenyésztő: Állami Ménesgazdaság, Szilvásvárad; Tulajdonos és Kiállító: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság, Mezőhegyes) lett.

Nóniusz

A nóniusz fajtájú kancák közül harmadik helyen a NONIUS XIII-9 (ADÉL) 2014. évi kanca (Tenyésztő: Mezőhegyesi Állami Ménes Lóteny. és Ért. Kft.; Tulajdonos és Kiállító: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., Mezőhegyes),

második helyen a NONIUS XII-123 (ZOÉ) 2013. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Fábiánné Donáth Erzsébet, Battonya),

első helyen a NONIUS IV-15 (TOSZKA) 2010. évi kanca (Tenyésztő: Mezőhegyesi Állami Ménes Kft., Mezőhegyes; Tulajdonos és Kiállító: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., Mezőhegyes) végzett.

Lipicai

A lipicai fajtájú kancák közül harmadik SIGLAVY CAPRIOLA ORSOLYA 2007. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Böröcz Pál, Balástya),

második INCITATO XV-21 2012. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Állami Ménesgazdaság, Szilvásvárad),

első 308 FAVORY XXVIII-69 2005. évi kanca (Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Állami Ménesgazdaság, Szilvásvárad) lett.

Hidegvérű

A magyar hidegvérű fajtájú mének közül harmadik helyen az 5959 ZALALÖVŐ-38 (FIZIMISKA) 2014. évi mén (Tenyésztő: Horváth László, Zalalövő; Tulajdonos és Kiállító: Szalai Bence Dániel, Kaposvár), második helyen HOBOL-279 (ORBÁN) 2015. évi mén (Tenyésztő: Bisztricz Lajos, Hobol; Tulajdonos és Kiállító: Nagy Ferenc, Tiszaföldvár),

míg első helyen az 5790 HOBOL-128 (BANDI) 2013. évi magyar hidegvérű mén (Tenyésztő: Bisztricz Lajos, Hobol; Tulajdonos és Kiállító: Szentpétery Szabolcs Félix, Vízvár) végzett.

A kiállítás nagydíjas kancája a FURIOSO XLIII-113 (LÍRA) 2009. évi furioso-north star kanca (Tenyésztő: Kucsora István, Hódmezővásárhely; Tulajdonos és Kiállító: Kucsoráné Kobzi Éva, Hódmezővásárhely) lett.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége minden évben elismerésben részesíti a kiállításon legszínvonalasabban bemutatkozó tenyésztő szervezetet, melyet idén a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete érdemelte ki a kritikus állategészségügyi helyzet ellenére színvonalasan megszervezett tenyészállat bemutatóért.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége összevont tenyésztési nagydíját a kiállításon legeredményesebben szereplő kiállító, a Hód-Mezőgazda Zrt. érdemelte ki.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu