0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Napjaink eszmei galambfajtája Hódmezővásárhelyen

A XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon a galambok közül legnagyobb számban a szalontai óriást mutatták be. Ez jelzésértékű, hiszen ezek az állatok kiváló hústermelő képességgel, szaporasággal bírnak, miközben ellenálló képességük is kimagasló, s ahol lehet, kijáró (vagy ahogy Erdélyben nevezik, réti) galambként is szedegethetnek némi eleséget maguknak a határban.

Emellett különös megjelenése, szépsége is rászolgál arra, hogy a kiállítások sztárja is legyen.

A fajta bölcsője minden bizonnyal Nagyszalonta és az azt körülvevő falvakban, tanyákon ringott, ahol a mai napig is nagy galambként, nagy fajtaként ismerik. Úgy a városi, mint a falusi tenyésztők körében nagy népszerűségnek örvendett és örvend a mai napig is mint húsgalamb.

Úgy a paraszti gazdaságokban, mint a városi galambászok között elsősorban a XX. század első felében terjedt el széles körben a Nagyvárad és Arad közötti alföldi területeken.

Hatalmas testét igen hosszú és dús tollazat borítja. Ez az időjárás viszontagságai ellen is biztos védelmet nyújt. A helyi tenyésztők a mai napig is a hímeket kokasnak vagy kannak nevezik. Ezek testhossza 46-48 cm között változik, míg a helyi galambászzsargonnal élve a jércéké, azaz a tojóké 1-2 centiméterrel rövidebb. A hímek ideális testsúlya 70-90, míg a tojóké 60-75 dkg. A jól táplált, életerős fiataloknak a fészek elhagyásakor több mint fél kilogrammot kell nyomniuk.

A szalontai óriásgalambnak nemcsak hatalmas teste lenyűgöző, hanem különös tollazata is. A viszonylag nagy fejet fésű, vagy dupla konty ékesítheti, mely oldalról kissé összenyomott, így lényegesen hangsúlyozottabbnak tűnik. A fésűs madarakat a tenyésztők egyszerűen csak egybúbúnak, a duplakontyosokat pedig kétbúbúnak nevezik. Az úgynevezett orrkonty a csőr tövénél egy felfelé álló, kissé a csőrre hajló tolldíszt jelent.

A szalontai óriásgalamb csőre minden esetben fehér, enyhén lefelé hajlik, hossza mintegy 2-2,2 centiméter. Tehát a galambfajták között közepes csőrhosszal bír. A szemek viszont egyértelműen aprók és sötétek, legtöbbször bükköny színűek, s ezeket egyszerű, hússzínű szemgyűrű ékesíti, melyet tenyésztői berkekben szempacalnak hívnak. A nyak közepes hosszúságú, vastag, egyenes, és függőleges tartású, viszont a széles és domború mell igen hosszú, és kissé előre dől. A hát viszont kifejezetten hosszú és egyenes. A szárnyak 30-33 centisek. A lábak erősek, közepesen hosszúak, simák, 11-13 centiméter hosszúak. A farok 16-18 centiméter hosszú, és 12 kormánytollból áll.

Forrás: Kistermelők Lapja/magyarmazogazdasag.hu