Back to top

Növényvédelmi előrejelzés – veszélyben a szőlő

Az eddigi, átlagosnál jóval melegebb időjárásban rohamosan fejlődött minden növény kertjeinkben és ültetvényeinkben – leglátványosabban talán a szőlő, egyes fajták már a fürtmegnyúlás stádiumába jutottak –, az intenzív fejlődés velejárója azonban, hogy a kórokozók is megtalálják kedvező életfeltételeiket.

Szürkerothadás fürtkezdeményen
Fotó: Dr. Aponyi Lajos
A párás, meleg idő kifejezetten kedvez a lisztharmatgombák, így a szőlőlisztharmat fertőzésének. A tünetek egyelőre még csak kezdetiek, de hatékonyan csak most, ebben az időszakban vagyunk képesek megfékezni a kórokozót.

 

Még ha viszonylag száraz is az idő, egy kisebb zápor, zivatar is elég, hogy utána a szőlőperonoszpóra fertőzése meginduljon. Egy-egy éjszakai tartós nedvességborítottság elegendő, hogy a rajzóspórák megfertőzzék a zsenge lombozatot. Ugyanakkor a szürkepenészes rothadás kórokozója (botrítisz) is ugrásra készen áll, mert a betegség már a fiatal fürtöket is képes megfertőzni. Ennek jellegzetes tünete a kocsány elhalása, melyen jól látható a gomba szürke penészbevonata.

 

Az intenzív növekedés miatt most felszívódó és kontakt gombaölők kombinációjával védekezzünk, szükség esetén rövidebb permetezési fordulóval kezeljük az ültetvényt.

 

Klorotikus tünetek láttán ne takarékoskodjunk a vas- és magnéziumtartalmú mikroelemtrágyával, mert ezzel tudjuk megfelelő kondícióban tartani növényeinket.

 

A kihelyezett feromoncsapdák tömegesen fogják a tarka szőlőmoly

Amerikai szőlőkabóca, az aranyszínű sárgaság fitoplazma terjesztője
Fotó: Dr. Aponyi Lajos
lepkéket. A rajzás már hetek óta tart, ezért tüzetesen vizsgáljuk át növényeinket, mert az első hernyók már minden bizonnyal kikeltek. Ha kis lárvákat látunk, védekezzünk, mert a rágás okozta sebeken keresztül a kórokozó gombáknak nyitnak utat a fertőzéshez.

 

Helyezzük ki a sárga ragacsos fogólapokat is az amerikai szőlőkabóca rajzásának megfigyelésére, mert rövid időn belül ez is bekövetkezik.

 

Ha a fogólapok kabócát fognak, feltétlenül védekezzünk az aranyszínű sárgaság fitoplazma fertőzés elkerülése érdekében, ugyanis ez a kártevő a közvetítő köztesgazdája.

 

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.novenyvedelem.nak.hu és a www.magyarnovenyorvos.hu honlapokat.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ezt kell tudni az új repcebetegségről

A Vas és Zala megyében feltűnt repcebetegség nem ismeretlen a káposztatermesztők körében. A káposzta plazmodiofórás gyökérgolyvája savanyú talajokon fordul elő, hazánkban nem számít a gyakori betegségek közé, de vegyszeres védekezés nem lehetséges ellene. A betegségről Virág Attila, a Rapool déli régiójának vezetője beszélt az Arysta LifeScience rádpusztai növényvédelmi tanácskozásán.

Olaszország nem védte meg Európát

Az Európai Bizottság pert indít Olaszország ellen amiatt, hogy az olasz hatóságok nem tartották be a hatályos előírásokat, és nem intézkedtek időben a Xylella fastidiosa karantén baktérium Puglia tartományból történő továbbterjedésének megelőzése érdekében.

Európába is eljuthat a mindent elpusztító kártevő

Afrikában már óriási károkat okoz az őszi sereghernyó, de az előrejelzések szerint Európába is eljuthat. A falánk kártevő egyáltalán nem válogatós: közel 80 növényfaj szerepel az étlapján, de leginkább a kukoricát, rizst, cirokot, gyapotot és egyes zöldségféléket károsítja.

Mit fogtak a csapdák a Budai Arborétumban?

A Kertészettudományi Kar Rovartani Tanszéke idén immár harmadik évben várja az érdeklődőket a Tavaszi kárképismereti és rovarcsapdázási tanösvényen a Budai Arborétum alsó kertjében. A tanösvény egyes állomásain az MTA ATK NÖVI által forgalmazott és a hazai növénytermesztésben széleskörűen használt Csalomon csapdákat helyezték ki.

A gépesítés kilátója

Kilátót alkotott az Alföldre a KITE Zrt.: a hódmezővásárhelyi alközpontban mutatták be, hogy mi az, ami világ mezőgépiparának élvonalát jelenti, hangsúlyosan a saját gépes partnereik eredményeit kidomborítva.

Csúcsra jár a munka a veszprémi földeken

Két hete még belvizeket kerülgettek a földeken dolgozók, most pedig az eget lesik pár milliméter csapadékért. Ilyenkor nagyon fontos a növényeket ért stresszhatás csökkentése.

A parlagfű Baranyában is gondot okoz

Megjelentek az első parlagfűkezdemények, ami az allergiásoknak még nem okoz kellemetlen tüneteket, ám a földtulajdonosoknak már akad tennivalójuk. A növény fejlettsége Baranyában változatos képet mutat, jellemzően 4-6 leveles állapotban van.

Vita a neonikotinoidok betiltásáról

Év végétől tilos lesz szabad földön használni három neonikotinoid-tartalmú rovarirtó szert – határoztak a biodiverzitás és a környezet védelmére hivatkozva az uniós tagállamok szakminiszterei. Magyarország a javaslat ellen szavazott, a Magyar Növényvédelmi Szövetség pedig elhamarkodottnak tartja a döntést.

Növényvédelmi előrejelzés – fókuszban a levéltetvek és a cseresznyelégy

Megjelentek a fekete cseresznye-levéltetű kolóniái, a virágzó borsóvetéseket a borsó-levéltetű veszélyezteti, csonthéjas gyümölcsfáinkon pedig még akkor is komoly veszély a virág-és hajtásfertőző monília, ha alig van rajtuk terméskezdemény.

Új növényi rovarölő szer?

Indiai kutatók szerint új, környezetbarát biocid készítményt lehet készíteni az Amerika trópusi vidékeiről származó, a kutyatejfélék családjába tartozó növényből, a Jatropha curcus-ból. Ezzel tovább bővülne a biológiai rovarölő szerek köre.