Back to top

Utolérjük a nyugatot?

Továbbra is jelentős eltérések vannak a régi és új uniós tagállamok mezőgazdasági termelése között és a jelek szerint ez a különbség megmarad 2030-ig is. Igaz, a kelet-európai térség nagyobb mértékben fejlődik több szempontból is – hangzott el egy szakmai konferencián.

A jövőben is jelentősen eltér majd az uniós tagállamok mezőgazdasági termelésének fejlődése aszerint, hogy mikor csatlakoztak az EU-hoz. Bár a nyugati, korábban uniós taggá vált EU15 országok versenyképessége továbbra is jelentős marad, a később csatlakozott, úgynevezett EU13-ak agrártermelése nagyobb mértékben fog növekedni a mai szinthez képest - derült ki az Outlook nemzetközi szakmai konferencia első napján, amit 2018. május 15-én és 16-án rendeznek meg Herceghalmon, az Abacus Business & Wellness Hotelben. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) és az AGMEMOD Konzorcium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) támogató közreműködésével megszervezett rendezvény Közép- és Kelet-Európa agrárpiaci kilátásaival foglalkozott, különös tekintettel mindazokra a mezőgazdasági és élelmiszerpiaci trendekre, amelyek az elkövetkező évtizedben adódhatnak.

Fotó: Stock

A rendezvény első napján sorra vették mindazokat a számokat, amelyek a 2030-ig terjedő projekciókat leírják. Ennek megfelelően szó esett a gabonafélék és olajos magvak termeléséről, a sertés- sé baromfiágazatról, valamint a tejtermelésről is.

A főbb megállapítások között volt az, hogy a termelés volumene és hatékonysága minden bizonnyal nőni fog a következő évtized végéig, ám jelentős versenytársakká válnak a már ma is termelékeny orosz, ukrán, illetve ázsiai országok.

Az ismertetett projekciók ráadásul a ma ismert feltételeket veszik alapul, így a következő évekre is a jelenlegi támogatási környezet megmaradását feltételezik.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Biztosítani kell a fiatal gazdák jövedelmét

Stabil jövedelem nélkül nem várható, hogy a fiatalok az agráriumot választják jövőjükként – hangzott el az Európai Néppárt témában tartott brüsszeli kongresszusán.

Már a gyapjú sem a régi

Hetek óta esik a gyapjú ára Ausztráliában, amely mára a 20 dolláros lélektani határ alá is benézett. A nagy birkatartónak számító ország egyre komolyabb versenytársakkal néz szembe.

Nagy változások az állattenyésztésben: kihívások az EU-ban

A Keszthelyen megrendezett Országos Húsmarhatenyésztési konferencia központi témája az Európai Unió új állattenyésztési rendelete volt, amely a jövőben jelentősen megváltoztatja a tagországok eddigi tenyésztéssel kapcsolatos szabályozását.

Agrárkultúránk s nemzetünk erősödésében is fontos szerepet töltenek be

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja alkalmából hatvanhatan vehették át munkájukat elismerő kitüntetésüket Nagy István agrárminisztertől. A tárcavezető szerint a díjazottak kimagasló szakmai teljesítményről tettek tanúbizonyságot.

Brazília is beszáll az afrikai agráriumba

Brazília komoly összegekkel szállna be Nigéria mezőgazdaságának modernizálásába. Ennek érdekében traktorgyárat építenek az afrikai országban, és finanszírozzák a feldolgozást is.

Napirenden a cukorágazat nehéz helyzete az uniós agrárminiszterek tanácsülésén

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2018. október 15-i luxemburgi ülésén olasz kezdeményezésre nyolc tagállam, köztük Magyarország kérte a Bizottságot, hogy ismerje el a válsághelyzetet a cukorágazatban és léptesse életbe az ágazatot rövid- és középtávon stabilizáló intézkedéseket, így a magántárolási támogatás megnyitását.

Washington kétoldalú kereskedelmi egyezményeket készül kötni Nagy-Britanniával és az EU-val

Az amerikai kormányzat kétoldalú kereskedelmi egyezményeket készül kötni Nagy-Britanniával, az Európai Unióval és Japánnal - közölte az amerikai törvényhozással kedden Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója.

EU kampány az uniós élelmiszerek népszerűsítésére

Az Európai Bizottság az Európai Unió (EU) mezőgazdasági költségvetéséből 172,5 millió euróval (mintegy 55,2 milliárd forint) finanszírozza az uniós agrár-élelmiszeripari termékek népszerűsítését Európában és világszerte - közölte az uniós bizottság.

Az Ön vállalkozása hogyan digitalizál? – Rövid felmérés

Amennyiben ön egyéni gazdálkodó vagy cégvezető, kérjük, szánjon néhány percet az önkéntes és anonim kérdőív kitöltésére! Magyarország Digitális Agrár Stratégiájának (DAS) célja az agrárgazdaság digitalizációs átalakítása és fejlesztése az agrárgazdaság hatékonyságának növeléséhez. A DAS gördülékeny és hatékony megvalósítása érdekében az Agrárgazdasági Kutató Intézet felmérést készít a jelenlegi helyzetről.

Nagy átalakítást sürgetnek a klímaváltozás elleni harcban

A növényi eredetű ételekben gazdag, de húsban szegény flexitáriánus étrendre való áttérés, az élelmiszerhulladék felére csökkentése, valamint a mezőgazdasági termelés fejlesztése a három kulcslépés, hogy az emberiség fenntartható jövőt építsen ki magának 2050-re.