0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Fejlesztésekkel stabilizálják az élelmiszerárakat

A nemzeti logisztikai hatóságnak adott többletjogosítványokkal igyekszik stabilizálni az élelmiszer-ellátási láncot Indonézia, a várakozások szerint ezzel megzabolázhatók az elszabaduló élelmiszerárak is.

Indonézia mezőgazdasági és kereskedelmi minisztériumai feszített munkával próbálják elérni, hogy az élelmiszerárak stabilak maradjanak, ehhez pedig a logisztika nyújthat segítséget – írja helyzetelemzésében az ország egyik vezető hírportálja, a Jakarta Post. Az élelmiszerek ára rendszerint épp a jelenleg is tartó Ramadán idején szokott drámaian nőni – teszi hozzá a cikk. Az iszlám szokás ugyanis az, hogy napközben nem esznek semmit a hívek, ám az est leszálltával a családok közös, ünnepi vacsorát fogyasztanak el.

A leglabilisabb árú termékek között van a rizs, a cukor, a fokhagyma és más hagymafélék, a csirkehús, a marhahús és a tojás. A cikk hozzáteszi: a problémát súlyosbítja a gyenge rúpia is, amely jelentősen megdrágítja az importot – Indonézia ugyanis több alaptermékből behozatalra szorul.

A kormány a megoldást a logisztikában, az ellátási láncok stabilizálásában látja, ezért az ország parlamentje nemrégiben olyan törvénycsomagot fogadott el, amely nagyban megerősíti a nemzeti logisztikai hatóság (National Logistics Agency – Bulog) jogosítványait. A Bulog mind jogi, mind pedig kereskedelmi eszközökkel beavatkozhat az ellátási láncok életébe, így stabilizálva az ellátást és ezzel az árakat.

A harmadik világbeli országokban az élelmiszerárak növekedése több puszta kényelmetlenségnél. Bár az ázsiai, afrikai és dél-amerikai államok jelentős része már nem nyomorog, az átlag lakosság számára ezekben az országokban, így Indonéziában is húsba vágó kérdés az élelmiszerek ára. A vásárlók ezekben az országokban jövedelmüknek jóval nagyobb részét költik élelmiszerre, ráadásul jellemzően itt nagyobb az árak volatilitása is.

Forrás: Jakarta Post