Back to top

Körmend után már nincs árvízveszély

Elsőfokú árvízkészültség mellett tetőzött a Rába Körmendnél, már apad ez a szakasz, lejjebb pedig nem várható készültségi szintet elérő vízállás. A Körmend környéki völgyi elöntések érintettek egy közutat és mezőgazdasági területeket is.

Fotó: MTI - Varga György
A Mura és a Rába áradt meg az elmúlt öt nap intenzív csapadékhullása nyomán, Vas megyében a körmendi árvízvédelmi szakaszon volt elsőfokú készültség. Bokáig, néhol lábszárközépig ért a víz a 7445-ös főút egy szakaszán Döröske felé - írja a vaol.hu. Néhány száz méter hosszan folyt át a Rába vize, az út két oldalán pedig kukoricatábla állt víz alatt, megteltek az árkok is. A tilalom ellenére több autó is áthaladt az úton, persze ahhoz „kevés” volt a víz, hogy elakadjanak.

Hercsel Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szombathelyi Szakaszmérnökségének szakaszmérnöke a lapnak elmondta, hogy a Rába folyón levonult egy elsőfokú árhullám, jelenleg apad, 371 centiméterrel tetőzött hajnalban Körmendnél.

Kiemelte, hogy településeket, lakott területeket nem veszélyeztetett az árhullám, de kisebb területi elöntéseket okozott a Rába völgyében. Az ilyen, úgynevezett völgyi elöntések ilyenkor természetesek – fűzte hozzá a szakaszmérnök.

A jelenlegi előrejelzés szerint a Rába folyó alsóbb szakaszán, a sárvári szelvényben már nem kell elrendelni árvízvédelmi készültséget, oda szombat reggelre várják a tetőzést. A prognózis szerint 93 centiméter körül lesz a legmagasabb vízállás, márpedig a sárvári szakaszon az elsőfokú készültség elrendeléséhez 250 centiméteres vízszintnek kellene lenni.
Forrás: 
vaol.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Növénytermesztés a vadkár vonatkozásában

A vadkár a mezőgazdaságban egy egész éven át tartó jelenség. A vaddisznó kártétele folyamatos, a szarvasállomány-emelkedés pedig prognosztizálta a szarvasok által okozott erdőkár mellett a mezőgazdasági vadkár növekedését. A mezei nyúl és az őz különösen télen rágja meg a repceföldeket, de a taposási kár is jelentős ebben az évszakban.

Innovatív öntözéstechnológiai megoldásokat fejlesztenek

Magyarországon eddig még ismeretlen technológiáról, köztük egy speciális, földalatti öntözési rendszerről is képet kaphattak a PREGA látogatói a rendezvény kiállítói terében. Az innováció mögött álló cég képviselőjével beszélgettünk.

Útvesztő is lehet a precíziós technológiák sokasága?

A modern mezőgazdasági technológiák alkalmazása a jelen s a jövő sikeres gazdálkodásának alapfeltétele, ám mindez nem jelenti azt, hogy nem futhat „lyukra” az, aki hirtelen jött ötlettől vezérelve akarja tartani a lépést. A téma szakértői a PREGA-n igyekeztek útmutatást adni előadásaikkal az innovációra nyitott gazdáknak.

Még nem kell félniük a hétvégi fagyoktól a gyümölcstermesztőknek

Aggódnak a gyümölcstermesztők. A héten volt olyan nap, amikor 15-17 C-fokot is mértek, de napközben országszerte is 8-10 C-fok körül alakult a hőmérséklet. A hétvégére viszont erős lehűlést jeleztek a meteorológusok. A bogyós gyümölcsök már elkezdtek hajtani, mi lesz így a növényekkel – kérdeztük Ledó Ferenctől FruitVeB elnökétől.

A szívó kártevők réme

Bár az elmúlt években nem volt jellemző, hogy új hatóanyaggal jelennek meg a növényvédős cégek, a Bayer Hungária Kft. most mégis meglepte a gazdákat. A cég országjáró szőlő szimpóziumának egri állomásán mutatkozott be az idei év nagy újdonsága, a Sivanto prime, amelyet egyszerűen úgy jellemeztek, hogy a természet ajándéka a szívó kártevők ellen.

Még nem lehet drónnal permetezni

A drónok mezőgazdaságban történő, növényvédelmi célú alkalmazása új jelenség. A Nébih felhívja az érdeklődők és érintettek figyelmét, hogy e célú használatuk jelenleg nem engedélyezett, arra csak a jogi környezet kialakítását követően nyílik lehetőség.

A növénytermesztők most elmondhatják a véleményüket

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) kérdőíves felmérést indít a magyarországi szaporítóanyag-felhasználási szokások, stratégiák, választást segítő tényezők megismerése érdekében.

A tavaszias idő megzavarja a növényeket

A túl korán érkező enyhe idő bár jól esik az embernek, de a tavaszi fagykárok esélyét jelentősen növeli. Az előttünk álló hét első felében sokfelé 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, mely a vegetáció egy részét már megindíthatja. A tartósabban ködös területeken ezzel szemben nem melegszik föl ennyire a levegő, nyugalomban marad a vegetáció.

Kipusztulás fenyegeti a hasznos rovarfajokat

Globálisan a rovarok teljes tömege évente 2,5 százalékkal csökken – állapította megy egy friss tanulmány. Nyolcszor olyan gyors a rovarfajok kihalása, mint az emlősöké, a madaraké vagy a hüllőké, ráadásul a fajok egyharmada veszélyeztetett kategóriába tartozik.

Kialakult az El Nino

Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal csütörtökön közölte, hogy az időjárási jelenség létrejött a Csendes-óceán középső térségében, ám a meteorológusok szerint csupán három-négy hónapig fog tartani.