0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Körmend után már nincs árvízveszély

Elsőfokú árvízkészültség mellett tetőzött a Rába Körmendnél, már apad ez a szakasz, lejjebb pedig nem várható készültségi szintet elérő vízállás. A Körmend környéki völgyi elöntések érintettek egy közutat és mezőgazdasági területeket is.

A Mura és a Rába áradt meg az elmúlt öt nap intenzív csapadékhullása nyomán, Vas megyében a körmendi árvízvédelmi szakaszon volt elsőfokú készültség. Bokáig, néhol lábszárközépig ért a víz a 7445-ös főút egy szakaszán Döröske felé – írja a vaol.hu. Néhány száz méter hosszan folyt át a Rába vize, az út két oldalán pedig kukoricatábla állt víz alatt, megteltek az árkok is. A tilalom ellenére több autó is áthaladt az úton, persze ahhoz „kevés” volt a víz, hogy elakadjanak.

Hercsel Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szombathelyi Szakaszmérnökségének szakaszmérnöke a lapnak elmondta, hogy a Rába folyón levonult egy elsőfokú árhullám, jelenleg apad, 371 centiméterrel tetőzött hajnalban Körmendnél.

Kiemelte, hogy településeket, lakott területeket nem veszélyeztetett az árhullám, de kisebb területi elöntéseket okozott a Rába völgyében. Az ilyen, úgynevezett völgyi elöntések ilyenkor természetesek – fűzte hozzá a szakaszmérnök.

A jelenlegi előrejelzés szerint a Rába folyó alsóbb szakaszán, a sárvári szelvényben már nem kell elrendelni árvízvédelmi készültséget, oda szombat reggelre várják a tetőzést. A prognózis szerint 93 centiméter körül lesz a legmagasabb vízállás, márpedig a sárvári szakaszon az elsőfokú készültség elrendeléséhez 250 centiméteres vízszintnek kellene lenni.
Forrás: vaol.hu