0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Évszázadok a Vértes déli oldalán

Néha ránézek a múzeum falán lógó korabeli képre, amelynek hátoldalán a következő olvasható: uradalmi erdészek éves vadászata, Csákvár, 1881. A képen csoportba összeállt erdész urak néznek a kamera felé, előttük fácán-, nyúl- és fogolyteríték. Vajon nekik milyen gondjaik lehettek nap mint nap? Bizonyára mások, mint a mai erdésznemzedéknek. Talán rosszabb életük volt, talán jobb, ki tudja?

De lássuk sorjában, hogy a történelem viharai hogyan kavarogtak a Vértes déli oldalán, ahol a Csákvári Erdészet gazdálkodik.

Árpád vezér a Kárpát-medence birtokbavételekor Elődnek adta a területet, amelyet mi Vértesként ismerünk. Fia, Szabolcs, a mai Csákvár területén udvarházat, unokája Csák pedig földvárat építtetett, ezt már Anonymus gesztájában is említik. A csákvári udvarházból származó Csák nemzetség 12 ágra szakadt, s a népmesék fiaihoz hasonlóan – kiknek szűkké vált az atyai ház –, más területeken igyekeztek birtokokat szerezni és hatalmat kiépíteni. Az 1051-es esztendő és III. Henrik német-római császár Magyarország ellen indított hadjárata örökre összeforrt a hegységgel.

I. András magyar király ugyanis több hadicsellel megfosztotta az utánpótlástól a hódítók seregét, és ezzel lényegében éhezésre kényszerítette őket, majd a ziláltan visszavonuló hadakat a hegység területén történő állandó zaklatással végső menekülésre késztette, így azok súlyos felszereléseiktől és fegyvereiktől is megszabadulva megfutamodtak. Elhagyott vértjeik után viseli a hegység a Vértes nevet. A Csákok ősi birtoka örökösök híján 1350-ben visszaszállt a királyra, majd a 14. és 16. század között többször gazdát cserélt. A török hódoltság idején Szandzsákbéghez tartozott, a török kiűzését követően pedig Szécseny György kalocsai érseknek adományozta a király.

Meran birtokok

A 18. századtól a terület két részre szakadt: Gánttól nyugatra eső része gróf Lamberg Ferenc birtokába került. A móri központú birtokot – fiú örökös híján – Lamberg Terézia örökölte, aki gróf Meran Ferenchez ment férjhez. A Meran család története és a vadászati kultúrában betöltött szerepe megérdemli, hogy egy kicsit elidőzzünk náluk. A család története ugyanis egészen I. (Habsburg) Ferenc császár és király, pontosabban öccse, János főherceg idejére nyúlik vissza. János főherceg az udvari pompánál sokkal többre tartotta a vadászatot, így szívesen időzött a többi között a brandhofi birtokon, ahol egymásba szerettek a helyi postamester lányával, bizonyos Plochl Annával, később pedig össze is házasodtak. A rangon aluli házasság miatt azonban kegyvesztetté vált az udvarban, így a főhercegi címet nem örökíthette utódaira, azok V. Ferdinánd császártól a Meran grófja méltóságot kapták.

János főherceg nagy szerepet játszott az osztrák vadászati kultúra, azon belül is a mai napig jellemző elegáns, szürke alapon zöld szegélyű posztó vadászviseletek meghonosításában. Unokája, idősebb Meran Fülöp a Lamberg családtól 1938-ban kapta meg a csákberényi birtokot, mely addigra jelentősen eladósodott. A vadászati szenvedély és a vadászati kultúra iránti elkötelezettség azonban töretlen volt a család legifjabb generációjában is. János főherceg dédunokái közül a II. világháborút követő nyugatra menekülésük után Meran Ferenc előbb a belga királyi család ausztriai magánbirtokainak fővadásza lett, majd évtizedekig fehér vadász Kelet-Afrikában, ahol nagyrészt Nagy Endrével együtt öregbítette családja hírnevét.

Öccse, ifj. Meran Fülöp részt a háború után hamarosan az európai hírű eggenbergi Stájer Vadászati Múzeum munkatársa, majd nyugállományba vonulásáig igazgatója volt. Az 1970-es évektől, gyermekkorától precízen vezetett naplója alapján megírta vadászélményeit, a 24 kötetes visszaemlékezés előbb német nyelvterületen hozta meg számára az elismertséget, majd a rendszerváltást követően magyarul megjelenő művei hazánkban is sikert arattak. Emellett pedig évtizedekig kiemelkedő, válogatott koronglövő- bajnok, de legfőképp szenvedélyes, ízig-vérig vadászember volt.

A terület keleti fele a gróf Esterházy család birtoka lett, szintén színvonalas erdő- és vadgazdálkodással. 1946-tól, a felbomló birtokrendszer helyén létrejöttek a kőhányási, csákvári I. és II., valamint a csákberényi és szári üzemegységek, ezekből 1953 áprilisában megalakult a Csákvári Erdőgazdaság, amely 1954 októberétől beleolvadt a tatabányai székhelyű Vértesi Erdőgazdaságba, területe pedig a Csákvári és Csákberényi Erdészetekre vált szét. 1972-ben az egész erdőgazdaság területén egységes kerületrendszert alakítottak ki, majd 1982-ben a Csákvári Erdészet területe a csákberényi és szári községhatár erdeivel összesen mintegy 12 570 hektárra bővült.

Mész- és faszénégetés

A Csákvári Erdészet lehetőségeit, egyben szakmai kihívásait alapvetően meghatározza a dolomit alapkőzet és a csapadékhiány miatti gyenge termőhely. Ehhez társul még az a körülmény, hogy erdeink 49 százaléka véderdő, 51 százaléka alkalmas a fatermesztésre. Ezen adottságok összessége nagy kihívás elé állítja az erdőművelést az erdőfelújítások kivitelezése során, de a 70 százalékos cser fafaj-aránnyal és az alacsony iparifa-kihozatallal együtt áttételesen azt is eredményezi, hogy a legjelentősebb választékunk a tűzifa.

A rendszerváltást megelőző évtizedekben a Csákvári Erdészet működése – a többi állami erőgazdasághoz hasonlóan – a tervgazdálkodás keretein belül valósult meg. A ’80-as évek elejétől különféle próbálkozások történtek az erdei mellékhaszonvételek viszonylagos piaci viszonyok közötti hasznosítására. Az egyik ilyen a Csáki-vár mellől fejtett mészkőből Kőhányás mellett évekig folytatott mészégetés volt, mely valós piaci verseny esetén nyereséges lehetett volna. A másik hasznosítás a Gánt melletti Bagoly-völgyben 1986-tól előbb saját dolgozókkal, később az erdélyi Farkaslakáról érkezett vállalkozókkal végeztetett, évente mintegy 300 tonnás faszénégetés volt, egészen az idei esztendőig.

Csökkent a vadászterület

A Vértes mindig is fontos vadászterület volt, ahogy ezt az Árpád-kortól számtalan írásos emlék őrzi. Jellemző erre az időszakra, hogy a vadászati jogot az erdészet teljes területén a politikai elit különböző szintű csoportjaiból szerveződött vadásztársaságok gyakorolták, a szó szoros értelmében néhány forintos bérleti díj ellenében.

Az első, 2500 hektáros üzemi vadászterület 1990-ben történt kialakítása új korszakot jelez, amely a helyi szakembergárda emlékezetében rendkívüli lelkesedéssel teli és a vadgazdálkodás szakmaiságában is kimagasló színvonalú időszakként él. Az üzemi vadászterület 1997-ben mintegy 9300 hektárra nőtt, átvéve a szomszédos erdészetek ez irányú feladatait is, azonban egy viszonylag hosszú időszak után, a következő húszéves ciklus idejére 5500 hektárra csökkent.

Az állami erdőgazdaságok 2010-től nagyobb hangsúlyt helyeznek az erdők közjóléti rendeltetésére, ez a változás pedig a Csákvári Erdészetet – a területén található természeti és kulturális értékek révén – kiemelte az erdőgazdaságon belül. Elismerésre méltó szerepet vállalt a kőhányási Szent Teréz-kápolna felújításában, 2013-as újra szenteltetésében, valamint a II. világháborúban, 1944–45 telén három hónapon át a Vértesben hullámzó harcokban hősi halált halt honvédeknek méltó emléket állító kettős kereszt emlékmű felállításában Vérteskozma határában.

Emlékmű és múzeum

Erdőgazdaságunk eddigi legnagyobb közjóléti beruházásaként 2014 októberében nyitotta meg kapuit Csákberényben a Gróf Meran Fülöp Vadászati- és Erdészeti Múzeum, valamint a hozzá kapcsolódó Panoráma Tanösvény.

Hamarosan pedig útjára indul cégünk és az Erdészek a Vértes Értékeiért Egyesületünk nagyszabású beruházása, melynek keretében Kőhányáson igényes, étteremmel és szálláshelyekkel kiegészülő ökoturisztikai központ megvalósítását tűztük ki célul. Szellemiségében olyan tartalommal kívánjuk megtölteni, amely előmozdítja a Vértes ősi erdeinek erdő- és vadgazdálkodási célú, egyúttal természetvédelmi és közjóléti feladatainak és szerepeinek fenntartható módon való összehangolását.

Právetz András
múzeumvezető
Gróf Meran Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeum

Fotók: Gazdik Tamás, Mudrák Attila, Róth Hajnalka

Forrás: A Mi Erdőnk