0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A héten bárhol lehetnek zivatarok

Péntekig meleg, záporos, zivataros időre számíthatunk, ugyanis délies áramlással viszonylag nedves, labilis rétegződésű léghullámok érkeznek fölénk, de országos áztató eső nem valószínű. A hét végétől északkelet felől szárazabb légtömeg áramlik térségünkbe. A magas páratartalom kedvez a gombás betegségségeknek.

Az elmúlt hét második felében már csak elszórtan alakultak ki záporok, zivatarok, számottevő csapadék csak kisebb körzetekben hullott. A napi maximumok többnyire 20 és 25 fok között alakultak. A talaj fölső 20 centiméteres rétege a Tiszántúlon és az Alpokalján nedves, miközben a középső országrészben még mindig sokfelé száraznak mondható. Főleg ezeken a területeken lenne nagy szükség csapadékra.

A déli országrészben az elmúlt 30 nap során helyenként alig 10-15 milliméter csapadék hullott, ez nagyon kevés, így ezeken a területeken a tavaszi vetések nem tudnak optimálisan fejlődni, de például az őszi búzában és a repcében is terméskiesés várható.

Az Alpokalján ugyanakkor 100 milliméter fölötti érték is előfordult. 50-100 centiméteres mélységben továbbra is országszerte van nedvesség a talajokban. Folyó és állóvizeink (a fölső 1-2 m) hőmérséklete 20 fok körül alakul.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképünkön a zöld tömeg aránya országszerte magas. Ugyanakkor a változást mutató térkép szerint a növekedés sokfelé leállt, az őszi búza és a repce zöld tömege sem növekszik már, azon a fenológiai fázison már túl járnak. Az anomália térkép alapján a sokéves átlag fölötti, vagyis az ilyenkor megszokottnál jóval fejlettebb a vegetáció, a hetek óta tartó nyári idő miatt előrébb tart a fejlődésben.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek országosan többnyire 300 és 370 foknap között járnak. A magasabb értékek a délkeleti országrészben jellemzőek. Jóval az átlag és a tavalyi értékek fölött járnak a hőösszegek, a hőösszeg növekedése pedig a következő 10 nap során is intenzív marad.

Az országban a szántóföldi növényeink közül a repce a magképződés, az őszi búza a virágzás, a kukorica 5-7 leveles, a napraforgó pedig 6-8 leveles fenológiai állapotban van többnyire, a szőlő virágzása megkezdődött. Az elmúlt heti csapadék hatására az állományok általában jól fejlődnek, de ezzel együtt a gyomok is. Ugyanakkor a középső területeken további csapadékra lenne szükség.

Az előttünk álló héten péntekig alig változik majd az időjárás: minden nap, az ország bármely részén várhatók záporok, zivatarok.

Területi átlagban a vasárnap estig várható összcsapadék 5 és 15 milliméter között valószínű, de nagy területi különbségek alakulnak majd ki. Míg egyes körzetek szinte teljesen ki is maradhatnak a csapadékból, egyes helyeken akár felhőszakadás is előfordulhat. Szombattól aztán szárazra fordul az idő.

A hőmérséklet nyáriasan alakul majd, szerdától már 24 és 29 fok között várhatók a csúcsértékek. Csütörtöktől napközben gyakran megélénkül majd a keleti, északkeleti szél. Zivatarok környezetében azonban átmenetileg viharossá fokozódik a légmozgás. A levegő nedvességtartalma a majd minden napos csapadékos időszakokban, és az éjszakai órában is 80 százalék fölé emelkedik majd, így a gombás betegségeknek kedvező körülmények alakulhatnak ki.

 

Forrás: OMSZ