0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Növényvédelmi előrejelzés – a csapadékkal megjönnek a járványok

A május közepéig tartó meleg és száraz időjárás elsősorban a kártevők szaporodásának kedvezett, most a csapadékosabb időszak pedig a betegségeknek. Ha beválnak a meteorológiai előrejelzések, több növénykultúrában járványveszélyes helyzet alakul ki.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a téli időjárás nem csökkentette jelentősen a zöld vándorpoloskák létszámát. Az áttelelt imágók most párosodnak, és kezdik tojásrakásukat. Most érdemes megelőzni a peterakást, mert egyrészt a kifejlett egyedek is jól irthatók bármely rovarölő szerrel, másrészt még könnyebb betartani az élelmezés-egészségügyi várakozási időt.

 

A szőlő virágzásnak indult. Most a növény minden fontosabb kórokozó fertőzésére érzékenyebben reagál, ezért indokolt védekezni a lisztharmat, a peronoszpóra és a szürkerothadás ellen is. Emellett csapadékos időben egyre gyakrabban fertőz a feketerothadás kórokozója is, ami először a leveleket, később pedig a fürtöket is képes megbetegíteni.

 

A rajzás csúcsán már túljutott a tarka szőlőmoly első nemzedéke, ezért néhány napon belül védekezni kell, akárcsak az amerikai szőlőkabóca lárvái ellen is, mert fejlettségük elérte az L1-L2 lárvastádiumot. A kabócák elleni védekezés kötelező, mert a karantén aranyszínű sárgaság fitoplazma vektora.

Kisebb gazdasági jelentőségű növénykultúránk a szeder, de házikertjeinkben fontos, kedvelt növény. Most nyílik, de a levéltetvek már szívogatják, tömeges károsítás esetén könnyen el is pusztíthatják a bimbókat és a virágokat.

 

Mogyoróbokrainkon sok a mogyoróormányos, melyek a fiatal terméskezdeményeket keresik tojásrakás céljából. Védekezzünk az ormányosok ellen, különben odavész a termés.

 

A dió levelein egyre több a nemezes és a szemölcsös gubacsatka. Ellenük atkaölő készítménnyel lehetséges a védekezés, de egyúttal permetezzünk a dió baktériumos és gnomóniás levél- és termésfoltossága ellen is.

 

Mandulán és őszibarackon sok a barackmollyal, és a keleti gyümölcsmollyal fertőzött hajtásvég, valamint nagyon erős a levéltetűszívogatás is. Védekezzünk, mert a molyokból továbbra is sokat fognak a feromoncsapdák.

 

A levéltetvek nem kímélik a virágzó borsót sem. A pálhalevelek védelmében egyik napról a másikra képesek kolóniát alkotni, és rövid időn belül oda a leendő termés.

 

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.novenyvedelem.nak.hu és a www.magyarnovenyorvos.hu honlapokat.

Forrás: Kertészet és Szőlészet