0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A kapu mindig nyitva áll

A 2018-as „Az Év Tanyája” felhíváshoz vezető utat az előző évi győztesek taposták ki, akik nemcsak a tanyasi életet választók számára szolgálhatnak jó példával – az állatokhoz, a természethez és a hagyományokhoz fűződő viszonyuk mindenki számára tanulságos lehet. A nyertesek közül elsőként a berettyóújfalui Szász Tanyát mutatjuk be, mely az „Az Év Hagyományőrző Tanyája” díj büszke birtokosa.

Ahogy az a pályázati felhívásban olvasható, a Földművelésügyi Minisztérium azokat a tanyagazdákat díjazza, akik

„mind a természeti, mind az épített környezettel összhangban, a tájba és az adott térség gazdasági és társadalmi szövetébe megfelelően illeszkedő tanyagazdaságot hoztak létre”.

Valljuk be, ez így leírva kevesekben mozdít meg úgy igazán bármit is, ám egy személyes találkozó alkalmával – ahogyan történt ez a Szász Tanyán is – azonnal értelmet nyer mindez. Nem véletlen, hogy a szaktárca célja a pályázattal még vonzóbbá tenni a tanyasi életet és gazdálkodási formát a XXI. század embere számára, felhívva a figyelmet arra, hogy az valós alternatíva lehet a mai világban is.

Ennek kiváló példája Szász István, aki megérkezésünkkor már a kapuban várt bennünket, hogy aztán nem sokkal ezután a tanyája tornácán meséljen arról, mit jelent számára a tanyasi lét, s persze arról is, milyen út vezetett a minisztériumban átvett, „Az Év Hagyományőrző Tanyája 2017” díjig. „Innen néhány kilométernyire laktam annak idején a szüleimmel az akkori tanyánkon, így hát születésemtől fogva a tanyasi levegőhöz voltam szokva” – emlékezett vissza a régi időkre a tanyagazda, akinek az élete – pontosabban a családjának az élete – egészen addig felhőtlen volt, míg el nem vette tőlük az akkori rendszer a földeket, az állatokat és a gazdálkodáshoz szükséges eszközöket.

Szász Istvánt hallgatva nehéz elképzelni, hogy ezt követően hosszú évtizedeknek kellett eltelniük ahhoz, hogy újra tanyasi ember váljon belőle, azt pedig még inkább, hogy volt olyan időszak, amikor divatáru üzletben dolgozott.

„Akkortájt költöztek el a gyermekeim a szülői házból, akikkel egészen odáig rengeteget foglalkoztam, mindeközben az életvitelemmel sem voltam megelégedve, így hát megkérdeztem magamtól: mitévő legyek ezután?”

– folytatta Szász István, aki akkoriban akadt rá az eladósorba került területre, ahol jelenlegi tanyája áll, s amit azokban az időkben lényegében szemétlerakóként használtak a helybéliek. Az első ránézésre nem éppen ideális körülmények azonban nem tántorították el őt attól, hogy belevágjon a vásárlásba, ami végül mindent megváltoztatott: elkezdte kiépíteni a tanyát, a boltos munkájának búcsút intett, nem mellesleg pedig 30 kilótól is megszabadult.

„Nyugalomban, állatok között akartam élni, közben pedig ellátni a családomat zöldségekkel, gyümölcsökkel és jó minőségű húsokkal” – mondta a tanyagazda, aki kezdetben még nem gondolt arra, hogy ebből később akár egy komoly családi vállalkozás is kinőhet. Aztán egyszer úgy alakult – még a kezdeti felújítások és építkezések idejében –, hogy egy ismerős gyereknapozást szervezett a zöldterületek egyikére, amit aztán sorra követtek a kisebb-nagyobb alkalmak, a Szász Tanyából pedig szépen lassan rendezvénytanya vált. Amint az ugyanis kiderült,

gyakorta adnak helyet lakodalmaknak és házassági évfordulóknak, helyszínül szolgálnak Erzsébet-táboroknak, ugyanakkor sokan vannak olyanok is, akik csak azért térnek be hozzájuk, hogy kikapcsolódjanak egy kicsit.

„A kapunk mindig nyitva áll, így nem ritka, hogy miközben ebédelek itt a tornácon, jönnek be az emberek, simogatják az állatokat, közben pedig azt hiszik, én is vendég vagyok, ezért rám sem köszönnek” – mondta nevetve Szász István, aki a tanyán egyebek között az ételekért is felel. Mint mondta, mindig tudja, kik és mikor érkeznek, ahogy azt is, hogy mit szeretnének enni, éppen ezért minden frissen, házi alapanyagból kerül az asztalra. A felszolgálásban többek között Éva lánya segít – a négy gyermek közül a legidősebb –, aki férjével és kisfiával él a tanyán, míg István és felesége jelenleg pár percnyire laknak innen.

Szászék egyébként sosem hirdették magukat; a vendégek között szájhagyomány útján terjednek a velük kapcsolatos jó élmények, a decemberi díjátadót követően azonban jelentősen megnőtt az érdeklődés irántuk. „Gyakran keresnek meg olyan fiatalok is, akik tanyát készülnek vásárolni, így aztán eljönnek hozzánk, hogy körbejárhassák a miénket és tanácsokat kérjenek” – folytatta a Szász Tanya gazdája, aki szerint az elismerés azt mutatja, hogy jó irányba haladnak a dolgaik. Így látta ezt az a bírálóbizottság is, aminek tagjai e kategória esetében a helyi építészeti, gazdálkodási, ételkészítési, népviseleti hagyományok megjelenítését vizsgálták azon a bizonyos napon, amikor is úgy indultak útnak Berettyóújfaluból, hogy bizony ez a legszebb ilyen jellegű tanya, amit eddig láttak. És valóban: a Szász Tanyát körbejárva különleges élményekkel gazdagodhatnak kicsik és nagyok egyaránt.

Utóbbiak számára az ebédlőként funkcionáló nagy terem, s az annak falán lógó megannyi korabeli tárgy, köztük a festmények és fotók egyfajta helytörténeti kiállításként is funkcionálnak, hiszen ahogyan azt vendéglátónk mondta, többségük Berettyóújfaluból és környékéről származik.

„Sok tárgyhoz és bútorhoz helybéliektől jutottunk hozzá, én magam pedig mindig is szerettem gyűjteni a gyerekkoromat idéző dolgokat, így volt sok régiségünk is, amik itt végre megtalálták a helyüket”

– mondta büszkén vendéglátónk, aki szerint, míg bent nagyjából negyven-ötven ember, addig kint akár százötven főnek is tudnak helyet biztosítani. Utóbbira egy különleges tervezésű, fából készült épületrész szolgál, ami mellett egy látványkonyha és egy úgynevezett szerelemfa található, amire cifraszűrös ceremónia során szegezhetik fel nevüket a házasságukat vagy annak évfordulóját ünneplő párok. Innen kis sétával pazar környezetben találja magát az ember: a fák között a Berettyó folyó holtága található, mellette pedig istállók, amelyek ilyenkor általában üresek, hiszen az állatok többsége – köztük a kárpáti borzderes szarvasmarhák vagy éppen a juhok – nincs bezárva, így gyakori, ha az ember séta közben összetalálkozik velük.

Így történt ez velünk is: miközben a mezőn Gergelyt, a kisbikát figyeltük, odajött hozzánk barátkozni Rózsika, a szamár, Regős, a magyar félvér ló és Pompos, a póniló. Utóbbiról szokott egyébként íjászkodni az unoka, Kadosa, aki nagyapja szerint nagyon büszke arra, hogy tanyasi gyerek, s persze mindennél jobban élvezi, ha a szabadban játszhat. De persze nemcsak ő, hanem a gyerekcsoportok is, különösképp, ha a tóban horgászhatnak, lovaskocsikázhatnak vagy éppen kenyérlángost süthetnek István vezetésével.

Számukra hozta létre egyébként a Szász család azt a területet, amit egy pályázatnak köszönhetően sikerült elkészíteniük, s ami mezőgazdasági oktató- és élménykert gyerekeknek névre hallgat. Itt amellett, hogy különböző gyümölcsöket és zöldségeket kóstolhatnak meg, rengeteg állattal is találkozhatnak: a baromfifélék mellett például nyulakat, különféle malacokat láthatnak, egy elkerített karámban pedig futószáron lovagolhatnak.

Noha az egyszeri látogatónak mindez már önmagában rengeteg élményt jelent, Szász Istvánnak vannak még tervei a jövőt illetően: szeretne kialakítani egy parasztházat, illetve egy kis erdőt, ahol a környék jellegzetes fáival, cserjéivel és virágjaival találkozhatnak majd a tanyára betérők.

A tavalyi esztendőben indította útjára a Földművelésügyi Minisztérium „Az Év Tanyája” díjat, amely olyannyira népszerű lett, hogy nem volt kérdéses a folytatás: május elején a szaktárca ismét meghirdette a pályázatot, amire idén négy kategóriában nevezhetnek a vállalkozó kedvű tanyagazdák.

A pályázati felhívás elérhető itt.

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság