Egyebek mellett ezekre a kérdésekre válaszoltak hiánypótló szintéziscikkükben az MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoportban, illetve az MTA Ökológiai Kutatóközpontban dolgozó kutatók.
Bár az erdőssztyeppek növényzetére vonatkozó esettanulmányok száma gyorsan emelkedik, a szintéziscikk megjelenéséig nem volt egyértelmű a meghatározásuk, vitatottak voltak az előfordulási viszonyaik, valamint hiányzott elterjedésük kontinentális léptékű áttekintése. A szerzők e problémákat szeretnék orvosolni az Applied Vegetation Science című szaklapban most megjelent közleménnyel, mely külföldi kollégákkal együttműködésben készült.
Az erdőssztyeppek definíciójának megadásakor a korábbi munkák rendszerint a következő négy tulajdonságra támaszkodtak:
- átmeneti térbeli helyzet a zárt erdők és a fátlan sztyeppek között,
- a zárt erdők kialakulását meggátoló éghajlati jellemzők,
- mozaikos vegetációmintázat,
- a csernozjom és a szürke erdőtalaj megléte.
A kutatók munkájuk során úgy találták, hogy az erdőssztyeppek esetében a fentiek közül kettőnek van kulcsszerepe: az éghajlati jellemzőknek, illetve az ebből eredően mozaikszerű vegetációmintázatnak. Ennek megfelelően alkották meg az alábbi meghatározást:
| Az erdőssztyeppek olyan fás és fátlan komponensek által alkotott, rendszerint mozaikos megjelenésű, természetes vagy természetközeli vegetációkomplexek a mérsékelt égövben, ahol az erdő és a gyep komponensek tartós fennmaradását elsősorban a csapadékszegény éghajlat teszi lehetővé, kiegészítve számos élő és élettelen környezeti tényező hatásaival. A két métert meghaladó magasságú, fás szárú növényzet összborítása 10 és 70 százalék közötti a tájban. A gyep komponensen belül az edényes növényzet borítása legalább 10 százalék. |
Erdőssztyeppek az északi szélesség 29° és 56°, illetve a keleti hosszúság 16° és 139° között fordulnak elő, és a tengerszinttől egészen 3500 méteres magasságig alakulhatnak ki. Elterjedési területükön belül a fajösszetétel, a szerkezet, az éghajlati paraméterek és a domborzat alapján az alábbi kilenc régió különíthető el: Közép- és Délkelet-Európa, Kelet-Európa, Észak-Kaukázus és a Krím-félsziget, Nyugat-Szibéria és Észak-Kazahsztán, Belső-Ázsia, az orosz és a kínai Távol-Kelet, Közel- és Közép-Kelet, Közép-Ázsia és Délnyugat-Belső-Ázsia, valamint a Tibeti-fennsík keleti része (lásd a térképet).
|
Az erdőssztyeppek elterjedése Eurázsiában. Az eltérő színekkel jelzett régiók a következők: (A) Közép- és Délkelet-Európa, (B) Kelet-Európa, (C) Észak-Kaukázus és a Krím-félsziget, (D) Nyugat-Szibéria és Észak-Kazahsztán, (E) Belső-Ázsia, (F) az orosz és kínai Távol-Kelet, (G) Közel- és Közép-Kelet, (H) Közép-Ázsia és Délnyugat-Belső-Ázsia, (I) a Tibeti-fennsík keleti része. |
Nagyfokú élőhelypusztulás fenyeget
Az erdőssztyeppeket kiemelkedően nagy élőhelyi sokféleség jellemzi, különböző típusú és eltérő méretű fás és fátlan közösségek és a köztük levő szegélyek időben és térben összefüggő komplex rendszerével. A finom léptékű fajgazdagság mind a fás, mind a fátlan komponensekben rendkívül magas lehet, ráadásul jelentős a természetvédelmi szempontból kiemelt, ritka vagy bennszülött fajok aránya. A Közel- és Közép-Keleten magas a gazdasági haszonnövények vad rokonainak, például a vad gyümölcsfafajoknak és -alakoknak a száma.
Nyugat-Szibériában és Belső-Ázsiában a helyzet lényegesen kedvezőbb; itt a mezőgazdasági művelésbe vonás sokkal később kezdődött, így jelentős kiterjedésben maradtak fenn természetes és természetközeli állapotú erdőssztyeppek.
A klímaváltozás hatására az erdőssztyeppekben számítani lehet a meglevő élőhelyek fajösszetételének átalakulására, a fás és fátlan élőhelyek arányának megváltozására és akár magának az erdőssztyepp zónának az elmozdulására is.
Tovább bonyolítják a helyzetet az olyan nem egyensúlyi növényzeti válaszok, amelyek miatt az erdőssztyeppek jelentős mértékű környezeti változások mellett is sokáig képesek fennmaradni, de egy ponton túl már csekély módosulások is a rendszer összeomlását okozhatják.
A kutatócsoport eredményei hozzájárulhatnak a konkrét természetvédelmi intézkedések tervezéséhez is. További kutatásokat igényel annak meghatározása, hogy hol reális a jelenlegi állapot megőrzése, és hol kell és lehet aktív beavatkozások segítségével támogatni ezeknek az élőhelyeknek a megőrzését.
