0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Újra rekordszintre drágulhat a tejszín és a vaj

Az idei trendek azt mutatják, hogy a tavalyi évhez hasonló redkord vaj- és tejszínárak alakulhatnak ki, miközben a piacot továbbra is nyomja a sovány tejpor intervenciós készlete.

Az idei trendek azt mutatják, hogy a tavalyi évhez hasonló rekord vaj- és tejszínárak alakulhatnak ki, a nyerstejkínálat azonban jelentősen csökkenhet Európa-szerte – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Tereméktanács ügyvezető igazgatója.

Az év elején megkezdődött az árjavulás a tejzsíralapú termékek piacán, s elsősorban a német vaj ár esetében továbbra is töretlen: áprilisról májusra hét százalékot emelkedett az ár – közölte Harcz Zoltán . Hozzátette, ugyancsak 7 százalékos az árnövekedés a tejszín esetében, míg a sajt ára mérsékeltebben, két százalékkal, de szintén tartósan emelkedik. Az év eleji mélyponthoz képest a tejszín és a vaj jelentős, 40 százalékos javulást produkált.

Az idei trendek azt mutatják, hogy a tavalyi évhez hasonló rekord vaj- és tejszínárak alakulhatnak ki.

Harcz Zoltán szerint az Európai Unió valamennyi tagállamában a felvásárlás növekedése 2018 márciusában a szezonális sajátosságoknak megfelelően alakult, éves szinten pedig továbbra is az előző évi mennyiségnél több tejet vásároltak fel. Bár a növekedés 2017 márciusához képest csak 0,4 százalékos – folytatta –, az első negyedév uniós felvásárlása összességében 2,3 százalékkal múlja felül 2017 azonos időszakának mennyiségét.

A növekedés már tizenhárom hónapja folyamatos, miáltal a 2018-as év egészére vonatkozóan előrevetített termelésnövekedés reális prognózisnak tűnik. Érdekesség az igazgató szerint, hogy a bizottság 2018 évre vonatkozó adatai értelmében csupán öt-hat ország felvásárlása csökken, köztük legjobban Magyarországé.

A hazai nyerstej ára 2018 I–IV. havi átlagában még mindig 96,5 forint kilogrammonként, a 2017 éves átlaga „ csak” 94 forint volt, míg 2016-ban „csupán” 74 forint volt.

A piacot továbbra is nyomja a jelentős sovány tejpor intervenciós készlet, igaz, hogy az elmúlt hetekben jelentősebb tételeket értékesített az EU Bizottság, már valamivel magasabb áron. A közelgő nyári időszak, a várható hőség és a csapadékhiány jelentősen csökkentheti a nyerstejkínálatot Európa-szerte.

A világgazdaságban évente 609 millió tonna tejterméket állítanak elő, amiből nyolcvan százalék tehéntejalapú. A világ legnagyobb tejtermelői az Amerikai Egyesült Államok valamint India. Az Európai Unióban százhúsz millió tonna tejet termelnek évente.

Forrás: Magyar Hírlap