0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Jól járt az állam a NAV készítette adóbevallásokkal

Szinte mindenben duplázott az e-szja, a tavalyi duplájára, majd 1,5 millióra nőtt az szja-bevallásukat interneten beküldők száma, kétszer annyian, több mint 800 ezren fogadták el a bevallási tervezetet módosítás nélkül, miközben az e-szja felületet az idén 3,3 milliószor keresték fel, ami ugyancsak duplája a tavalyinak - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t pénteken.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja felülete a látogatottsági adatok alapján a bevallási időszak egyik legnépszerűbb hazai honlapja lehet.

Az adatok duplázása igazolja, hogy egyre elterjedtebbek a hatóság elektronikus szolgáltatásai, vagyis az adózók partnerek abban, hogy néhány éven belül teljesen papírmentes hivatallá váljék a NAV – mondta a pénzügyminiszter.

A kormány egyik legnagyobb bürokráciacsökkentése, az e-szja idén mintegy ötmillió magánszemélyt mentesített a legbonyolultabb adminisztrációs terhétől, a bevallás kitöltésének kötelezettségétől – emelte ki a tárcavezető.

Az eredmény önmagáért beszél: több mint hárommillió magánszemélynek érdemi lépés nélkül lett érvényes bevallása – tette hozzá.

Felidézte, hogy az idén a NAV több mint ötmillió adózónak készített bevallási tervezetet. Ebben az évben ugyanis az őstermelők, az áfafizetésre kötelezettek tervezete is elkészült, és azok helyett is a NAV dolgozott, akiknek egy éve még munkáltatójuk állapította meg az éves személyi jövedelemadót. Az adóbevallási tervezetek – az őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek készítetteken kívül – május 23-tól hivatalos bevallássá váltak. 

A tárcavezető emlékeztettet arra, hogy a NAV bevallás-kitöltési repertoárja 2018-ban tovább bővült, idén már ötödször, májusban is elkészítette mintegy 700 vállalkozásnak a jövedékiadó-bevallás tervezetét. A cél az, hogy 2021-ben a vállalkozások csaknem minden bevallás-tervezetét már az adóhivatal készítse el – hangsúlyozta Varga Mihály.

Forrás: MTI-Eco