A hazai agrárgazdaságban február-márciustól egészen szeptember-októberig – vagyis a főszezonban – megszokott, hogy a felhalmozódott munkákat csak idénymunkásokkal, napszámosokkal lehet elvégeztetni, többnyire ott, ahol még ma sem lehet egyes feladatokat gépesíteni. Ilyen például a dohány-, vagy a cukorrépa-kapálás, júliusban a kukorica címerezése, illetve a gyümölcsösökben a meggy, a cseresznye vagy a kajszi jelentős élőmunkát igénylő szüretelése. Erről mondta el saját tapasztalatait a Népszavának Raskó György, agrárközgazdász, egy Lajoskomáromban működő agrártársaság tulajdonosa.
A szakember azt a meglepő tényt közölte, hogy
A „napszámos iparnak” is kialakultak a keretei. A toborzásra vállalkozó munkaszervezők – akik a csapatokat (brigádokat) összeállítják – részben külföldről, a Kárpátaljáról, valamint az Alföldről főleg Békés és Szabolcsból gyűjtik össze a munkát keresőket, és eljuttatják őket még a jókora távolságban lévő Dunántúlra is. Az agrárvállalkozók, így Raskó György is, a munkaszervezővel köti meg a szerződést. Mivel nagy a verseny, így az a brigád, amelyik nem felel meg a követelményeknek, annak mennie kell!
Az a bevett gyakorlat, hogy a munkaszervező egy meghatározott méretű földterület megművelését vállalja fel a brigádjaival, és mind a munkát, mind az ezért megkapott pénzt is ő osztja el az idénymunkások között. Raskó György példaként megemlítette, hogy a cukorrépa kapálására a teljes szezon idejére hektáronként 70 ezer forintot fizet a lajoskomáromi mezőgazdasági társaság, ami náluk 300 hektáros területtel számolva így 21 millió forintot tesz ki.
Azonban egyre nehezebb megfelelő idénymunkást kapni, hiszen sokan járnak át Ausztria éléstárába, Burgenlandba napszámos munkára.
A mezőgazdasági idénymunkás is jól mutat a statisztikában, hiszen ha havonta akár csak egy napra is elmegy dolgozni, már felkerül a foglalkoztatotti listára és ez meg is látszik a számokon ebben az időszakban – említette meg a Népszavának Tátrai Márk. A GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője emlékeztetett arra, hogy a statisztikai adatokból nem derül ki, hány olyan volt, aki közmunkásból vált napszámossá. Becslések szerint ugyanakkor összességében évente 60-100 ezer ember léphet be a mezőgazdasági szezonális munkaerő piacra. Nehéz pontos számot mondani, mert például az ausztriai napszámos munkákat végző magyarokat sem mindig jelentik be az ottani munkaügyi hivatalba a helyi gazdák. A tavaszi-őszi mezőgazdasági napszám elszívja a munkaerőt más területekről és ezzel is számolni kell – fűzte hozzá Tátrai Márk.
A képet tovább árnyalja, hogy a hagyományos idénymunkásokat foglalkoztató kertészeti ágazat mellett egyre több növénytermesztő vállalkozás is az egész éves foglalkoztatás helyett csak a mezőgazdasági főszezonra köt szerződést a dolgozóival – említette meg Máhr András. A Mezőgazdasági Termelők és Szolgáltatók Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkár-helyettese szerint ezt támasztja alá az agrárstatisztika adatsora is, amely szerint a mezőgazdasági idénymunkások száma alaposan felszökött. Ennek egyik oka mindenképpen az lehet, hogy rendkívül kedvezőek az adózási feltételei az idénymunkának. A gazdálkodó rendszerint a munkakezdéskor elektronikusan bejelenti a napszámosokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, és naponta befizeti a valamivel több mit 500 forintos adót utánuk.
Ezért sem képzelhető el a gyakori fluktuáció – jegyezte meg Máhr András. Azzal a MOSZ főtitkár-helyettese is egyetértett, hogy a közmunkások többségének a munkakultúrája nem teszi lehetővé, hogy napi 8-10 órás kemény munkával töltse az idejét, még ha sokkal jobban fizet is a napszám, mint a közmunka. Ráadásul nem szívesen adják fel a közmunkás státuszukat.
