0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Élesedik a kereskedelmi háború: itt vannak az uniós válaszlépések

Már júliusban hatályba lépteti válaszintézkedéseit az Európai Unió az importált acélra és alumíniumra kivetett amerikai védővámokra; a tervezett lépések keretében első körben nagyjából 2,8 milliárd eurónyi amerikai termékkel szemben vezetnek be 25 százalékos importvámot - jelentették be szerdán Brüsszelben.

Az Európai Bizottság szerdai ülésén jóváhagyták azt az amerikai árulistát, amelyet az EU importvámokkal sújtana, s amelyet már korábban megküldtek a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO).

A listán többek között a mogyoróvaj, az áfonya és a narancslé is szerepel, de megtalálhatók rajta bizonyos mezőgazdasági termékek, számos vas- és acéláru, ruhák, ágyneműk, dohánytermékek, motorkerékpárok, jachtok, illetve a bourbon whiskey is. Szakértők szerint számos érintett amerikai cég központja fontos republikánus vezetésű államokban található.

A testület közölte: a tagországokkal együttműködésben várhatóan még júniusban sikerül lezárni a megfelelő eljárást, a védővámok így már a következő hónapban életbe léphetnek.

Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos leszögezte: ez „megfontolt, arányos és jogszerű” választ jelent Washington „egyoldalú és törvénytelen” lépésére.

„Sajnáljuk, hogy az Egyesült Államok nem hagyott számunkra más választást” – fogalmazott.

Az EU tavaly 6,4 milliárd euró értékben exportált acélt és alumíniumot az Egyesült Államokba. Brüsszeli tájékoztatás szerint ezért a jövőben további 3,6 milliárd eurónyi amerikai termékre vetnek majd még ki importvámot. Erre három év múlva vagy a WTO vitarendezési eljárásának lezárulta után kerülhet sor.

Az Egyesült Államok múlt csütörtökön jelentette be, hogy nem ad további mentességet az EU-nak az acél és alumínium importjára kiszabott 25, illetve 10 százalékos védővámok hatálya alól.

Az Európai Bizottság ezt követően a WTO-hoz fordult az amerikai védővámok miatt, illetve még korábban vizsgálatot indított annak felderítésére, hogy szükségesek-e intézkedések annak érdekében, hogy megvédjék az unió piacát az amerikai lépés nyomán nagy mennyiségben átirányított acéltól és alumíniumtól.

Forrás: MTI-Eco